A Nyárutó (eredeti cím: Labor Day) 2013-ban bemutatott amerikai filmdráma, melyet Jason Reitman írt és rendezett. A forgatókönyv alapjául Joyce Maynard 2009-es azonos című regénye szolgált. A főbb szerepekben Kate Winslet és Josh Brolin látható.
Az Amerikai Egyesült Államokban 2014. január 31-én mutatták be a mozikban. Bár a film gyenge kritikákat kapott, Winsletet alakításáért Golden Globe-díjra jelölték.
Cselekmény 1987-ben Adele Wheeler egyedülálló, depressziós anya, vidéken él 13 éves fiával, Henryvel. A helyi ruházati üzletben egy vérző férfi szólítja meg Henryt, segítséget kérve tőle. A férfiről kiderül, hogy Frank Chambers fegyenc, aki nemrég szökött meg a börtönből. A sérülését a kórházban szerezte, miközben a vakbelét próbálták műteni, de ő kiugrott a második emeletről. Egy visszaemlékezésből kiderü, hogy Frank vietnami veterán katona, aki hazatérve feleségül vette terhes barátnőjét, Mandyt. Egy évvel a baba megszületése után Frank és Mandy között vita alakult ki, mert kiderült, nem ő a gyermek apja. A vita során Frank nekilökte Mandyt a korlátnak, akaratlanul a nő halálát okozva. Ezzel egyidejűleg a baba is meghalt, így Frank 20 évre börtönbe került Mandy meggyilkolásáért.
Adele és Frank egymásba szeretnek, és azt tervezik, Kanadába mennek Henryvel. Elkezdenek készülődni az útra, közben Henry és egy Eleanor nevezetű lány között bizalmas ismeretség alakul ki. Henry úgy dönt, indulás előtt még utoljára találkozik vele. Másnap reggel Henry ír egy utolsó levelet édesapjának és a postaládába teszi. Amikor hazafelé tart, egy rendőrjárőr felajánlja neki, hogy hazaviszi őt. Adele elmegy Henryvel a bankba, kivenni az összes pénzt a számláról.
Többen gyanakodni kezdenek a hirtelen jött távozás miatt, Adele, Frank és Henry elmenekülnének, de megérkezik a rendőrség és letartóztatják a szökött rabot. Henry és Adele elmondják az ügyésznek, hogy Frank sosem bántotta őket. Ám az tájékoztatja őket, hogy a szökevény rejtegetése szigorúan büntetendő, de végül nem vádolja őket bűnpártolással. Az nem derült ki, ki hívta ki a rendőrséget a házhoz.
Évekkel később, egy felnőtt Henryt láthatunk, akiből egy pékség sikeres vezetője lett. Azóta is tartja a kapcsolatot a börtönben lévő Frankkel. Henry elmondja neki, hogy édesanyja még mindig egyedülálló. Adele a börtön előtt várja a férfi szabadulását.
Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Adele Wheeler Kate Winslet Major Melinda Frank Chambers Josh Brolin Kőszegi Ákos Henry Wheeler Gattlin Griffith Boldog Gábor Tobey Maguire (felnőttként) Csőre Gábor Gerald Clark Gregg Gyabronka József Evelyn Brooke Smith Udvarias Anna Treadwell rendőrtiszt James Van Der Beek Markovics Tamás Mr. Jervis J. K. Simmons Csuha Lajos Mandy Maika Monroe Marjorie Alexie Gilmore Ősi Ildikó Eleanor Brighid Fleming Richard Lucas Hedges Barry Micah Fowler bankpénztárosnő Chandra Thomas Bánfalvi Eszter boltos Doug Trapp Vári Attila ügyész Ed Moran Jakab Csaba
Fogadtatás A film többségében negatív kritikákat kapott, főként szentimentalizmusa és a cselekmény valószínűtlensége miatt.
A Rotten Tomatoes 200 kritikus véleménye alapján 34%-ra értékelte. A szöveges összesítő szerint: „Kate Winslet és Josh Brolin kétségkívül rendkívül meggyőző párost alkotnak, ám még ők sem tudják megmenteni a Nyárutót attól a fakó melodrámától, amelyet a végletekig elhibázott cselekmény okoz.”
A 71. Golden Globe-gálán Kate Winslet jelölést szerzett legjobb női főszereplő (filmdráma) kategóriában.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2013 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai írók művei alapján készült filmek Kategória:Paramount Pictures-filmek Kategória:UIP-Duna Film-filmek