A 2015-ös Melodifestivalen egy hatrészes svéd zenei verseny volt, melynek keretén belül a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Svédországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon, Ausztria fővárosában Bécsben. A 2015-ös verseny volt az ötvenötödik svéd nemzeti döntő.

A verseny szervezői ebben az évben több újítást vezettek be. Ezek közül az egyik legjelentősebb a résztvevők számának változása volt. Az élő műsorsorozatban a korábbi harminckettő dal helyett huszonnyolc versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat háromfordulós volt; hat élő adásból áll, a következők szerint: négy elődöntő, egy második esély forduló és a döntő. Elődöntőnként hét–hét előadó lépett fel. Az elődöntők első két helyezettjei a döntőbe, a harmadik és negyedik helyezettek a második esély fordulóba jutottak tovább. A második esély fordulóban négy párbajt rendeztek és az egyes párbajok győztesei csatlakoztak a döntős mezőnyhöz. Az elődöntőkben és a második esély fordulóban csak a nézői SMS-ek, illetve telefonos szavazatok alapján kerültek ki a továbbjutók. A döntőben a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki a végeredményt. A műsorvezetők az előző év győztese, Sanna Nielsen és Robin Paulsson voltak.

A verseny győztese Måns Zelmerlöw lett, aki a Heroes című dalával képviselte az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon. A döntőben a dal 365 pontot szerezve végül megnyerte a dalfesztivált. Ez volt Svédország hatodik győzelme.

A helyszínek Forduló Dátum Város Helyszín Műsorvezető Első elődöntő 2015. február 7. Göteborg Scandinavium Sanna NielsenRobin Paulsson Második elődöntő 2015. február 14. Malmö Malmö Aréna Harmadik elődöntő 2015. február 21. Östersund Östersund Arena Negyedik elődöntő 2015. február 28. Örebro Conventum Arena Második esély forduló 2015. március 7. Helsingborg Helsingborg Arena Döntő 2015. március 14. Stockholm Friends Arena

A résztvevők Előadó Dal SzerzőMolly Pettersson Hammar I’ll Be Fine Molly Pettersson Hammar, Lisa Desmond, Tim Larsson, Tobias Lundgren, Gavin JonesDaniel Gildenlöw Pappa Daniel GildenlöwRickard Söderberg és Elize Ryd One by One Elize Ryd, Jimmy Jansson, Karl-Ola Kjellholm, Sharon VaughnDolly Style Hello Hi Emma Nors, Palle Hammarlund, Jimmy JanssonBehrang Miri feat. Victor Crone Det rår vi inte för Behrang Miri, Albin Johnsén, Måns Zelmerlöw, Tony NilssonJessica Andersson Can’t Hurt Me Now Aleena Gibson, Fredrik Thomander Eric Saade Sting Fredrik Kempe, Hamed ”K-one” Pirouzpanah, David Kreuger, Sam Arash FahmiLinus Svenning Forever Starts Today Aleena Gibson, Anton Malmberg Hård af Segerstad, Fredrik KempeEmelie Irewald Där och då med dig Emelie IrewaldSamir & Viktor Groupie Anton Malmberg Hård af Segerstad, Kevin Högdahl, Maria Smith, Viktor ThellNeverstore If I Was God for One Day Thomas G:son, John Gordon, Jacob WidénMarie Bergman és Sanne Salomonsen Nonetheless Andreas Stone Johansson, Allison KaplanMagnus Carlsson Möt mig i Gamla stan Thomas G:son, Lina ErikssonMariette Don’t Stop Believing Miss Li, Sonny GustafssonEllen Benediktson Insomnia Ellen Benediktson, Anders WrethovKalle Johansson För din skull Martin Eriksson, Thomas G:son, Thomas KarlssonAndreas Weise Bring Out the Fire Henrik Jansson, Thomas G:son, Anton Malmberg Hård af SegerstadAndreas Johnson Living to Die Andreas Johnson, Bobby Ljunggren, Karl-Ola KjellholmIsa Don’t Stop Isa Tengblad, Johan Ramström, Magnus Wallin, Gustaf Svenungsson, Oscar MernerKristin Amparo I See You Kristin Amparo, Fredrik Kempe, David KreugerJon Henrik Fjällgren Jag är fri (Manne Leam Frijje) Jon Henrik Fjällgren, Erik Holmberg, Tony Malm, Josef MelinMidnight Boy Don’t Say No Johan Krafman, Kristofer Östergren, Olle BlomströmCaroline Wennergren Black Swan Nicklas Eklund, Joel DeLuna, Aimee BobrukJTR Building It Up John Andreasson, Tom Lundbäck, Robin Lundbäck, Erik Lewander, Iggy Strange DahlHasse Andersson Guld och gröna skogar Anderz Wrethov, Elin Wrethov, Johan Bejerholm, Johan DeltingerDinah Nah Make Me (La La La) Dinah Nah, Dr. Alban, Jakke Erixson, Karl-Ola KjellholmAnnika Herlitz Ett andetag Amir Aly, Maciel Numhauser, Robin Abrahamsson, Sharon Dyall, Sharon Vaughn Måns Zelmerlöw Heroes Anton Malmberg Hård af Segerstad, Joy Deb, Linnea Deb

Élő műsorsorozat

Első elődöntő Az első elődöntőt február 7-én rendezte meg az SVT hét előadó részvételével Göteborgban, a Scandinaviumban. A telefonos szavazás alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.

# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Molly Pettersson Hammar I’ll Be Fine 82 807 — 82 807 6. Kiesett 02 Daniel Gildenlöw Pappa 44 483 — 44 483 7. Kiesett 03 Rickard Söderberg és Elize Ryd One by One 101 433 27 928 129 361 5. Kiesett 04 Dolly Style Hello Hi 138 255 16 961 155 216 3. Továbbjutott 05 Behrang Miri feat. Victor Crone Det rår vi inte för 140 374 8 606 148 980 4. Továbbjutott 06 Jessica AnderssonCan’t Hurt Me Now 2. Továbbjutott 07 Eric SaadeSting 1. Továbbjutott

Második elődöntő A második elődöntőt február 14-én rendezte meg az SVT hét előadó részvételével Malmőben, a Malmö Arénában. A telefonos szavazás alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.

# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Linus Svenning Forever Starts Today 357 113 36 156 393 269 4. Továbbjutott 02 Emelie Irewald Där och då med dig 134 638 — 134 638 6. Kiesett 03 Samir & Viktor Groupie 455 225 19 958 475 183 3. Továbbjutott 04 Neverstore If I Was God for One Day 253 725 12 227 265 952 5. Kiesett 05 Marie Bergman és Sanne Salomonsen Nonetheless 134 427 — 134 427 7. Kiesett 06 Magnus Carlsson Möt mig i Gamla stan 441 477 34 140 475 617 2. Továbbjutott 07 Mariette Don’t Stop Believing 1. Továbbjutott

Harmadik elődöntő A harmadik elődöntőt február 21-én rendezte az SVT hét előadó részvételével Östersundban, az Östersund Arénában. A telefonos szavazás alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.

# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Ellen Benediktson Insomnia 288 995 9 768 298 763 5. Kiesett 02 Kalle Johansson För din skull 261 572 — 261 572 6. Kiesett 03 Andreas Weise Bring Out the Fire 419 346 31 577 450 923 3. Továbbjutott 04 Andreas Johnson Living to Die 252 280 — 252 280 7. Kiesett 05 Isa Don’t Stop 499 426 18 978 518 404 2. Továbbjutott 06 Kristin Amparo I See You 395 936 19 074 415 010 4. Továbbjutott 07 Jon Henrik Fjällgren Jag är fri (Manne Leam Frijje) 1. Továbbjutott

Negyedik elődöntő A negyedik elődöntőt február 28-án rendezte meg az SVT hét előadó részvételével Örebróban, a Conventum Arénában. A telefonos szavazás alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.

# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Midnight Boy Don’t Say No 157 793 — 157 793 7. Kiesett 02 Caroline Wennergren Black Swan 252 405 31 787 284 192 5. Kiesett 03 JTR Building It Up 378 312 7 590 385 902 2. Továbbjutott 04 Hasse Andersson Guld och gröna skogar 339 263 40 042 379 305 3. Továbbjutott 05 Dinah Nah Make Me (La La La) 356 640 9 438 366 078 4. Továbbjutott 06 Annika Herlitz Ett andetag 226 388 — 226 388 6. Kiesett 07 Måns Zelmerlöw Heroes 1. Továbbjutott

Második esély forduló A második esély fordulót március 7-én rendezte meg az SVT nyolc előadó részvételével Helsingborgban, a Helsingborg Arénában. A telefonos szavazás alapján az egyes párbajok első helyezettjei, összesen tehát négyen jutottak tovább a döntőbe. Meghívott előadóként lépett fel a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese, Loreen, aki a Paper Light (Higher) című dalát adta elő a Kazaky formációval. Emellett Behrang Miri feat. Victor Crone produkciójában részt vett Malena Ernman, aki 2009-ben képviselte Svédországot a nemzetközi versenyen.

Párbaj Előadó Dal Szavazat Eredmény 1 Andreas Weise Bring Out the Fire 402 521 Kiesett Linus Svenning Forever Starts Today 531 109 Továbbjutott 2 Hasse Andersson Guld och gröna skogar 599 724 Továbbjutott Kristin Amparo I See You 441 015 Kiesett 3 Dolly Style Hello Hi 404 960 Kiesett Dinah Nah Make Me (La La La) 524 887 Továbbjutott 4 Behrang Miri feat. Victor Crone Det rår vi inte för 297 739 Kiesett Samir & Viktor Groupie 628 022 Továbbjutott

Döntő A döntőt március 14-én rendezte az SVT tizenkét előadó részvételével Stockholmban, a Friends Arénában. A végeredményt a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki. Első körben a zsűrik szavaztak az alábbi módon: az első helyezett 12 pontot kapott, a második 10-et, a harmadik 8-at, a negyedik 6-ot, az ötödik 4-et, a hatodik 2-t, a hetedik pedig 1 pontot. Ehhez adódtak hozzá a közönségszavazás pontjai százalékos arányban és így alakult ki a végső sorrend. Újítás volt, hogy a nemzetközi zsűrik szóvivői csak a 8, 10 és 12 pontokat jelentették be, a pontszámok 1-től 6-ig automatikusan megjelentek a szavazótáblán.

Meghívott előadóként lépett fel a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese, Conchita Wurst; aki a Rise Like a Phoenix-et adta elő.

# Előadó Dal Szavazás Helyezés Zsűripontszám Nézőipontszám Összesen 01 Samir & Viktor Groupie 29 20 49 8. 02 JTR Building It Up 21 4 25 10. 03 Dinah Nah Make Me (La La La) 14 8 22 12. 04 Jon Henrik Fjällgren Jag är fri (Manne Leam Frijje) 51 88 139 2. 05 Jessica Andersson Can’t Hurt Me Now 15 8 23 11. 06 Måns Zelmerlöw Heroes 122 166 288 1. 07 Linus Svenning Forever Starts Today 41 18 59 6. 08 Isa Don’t Stop 38 18 56 7. 09 Magnus Carlsson Möt mig i Gamla stan 10 18 28 9. 10 Eric Saade Sting 48 29 77 5. 11 Mariette Don’t Stop Believing 74 28 102 3. 12 Hasse Andersson Guld och gröna skogar 10 68 78 4.

Ponttáblázat Dal  (Előadó) Zsűri Nézők Σ Szavazat% Groupie (Samir & Viktor) 8 4 10 1 6 29 65 927 4,2% 20 49 Building It Up (JTR) 6 6 1 8 21 14 236 0,9% 4 25 Make Me (La La La) (Dinah Nah) 10 2 1 1 14 28 094 1,8% 8 22 Jag är fri (Manne Leam Frijje) (Jon Henrik Fjällgren) 2 8 8 1 4 12 8 8 51 288 964 18,6% 88 139 Can’t Hurt Me Now (Jessica Andersson) 6 4 1 4 15 25 721 1,7% 8 23 Heroes (Måns Zelmerlöw) 12 12 12 12 6 12 12 12 8 12 12 122545 60135,1%166 288 Forever Starts Today (Linus Svenning) 4 2 2 4 6 6 1 6 10 41 57 838 3,8% 18 59 Don’t Stop (Isa) 10 2 8 10 4 4 38 60 213 3,9% 18 56 Möt mig i Gamla stan (Magnus Carlsson) 1 8 1 10 59 811 3,8% 18 28 Sting (Eric Saade) 1 1 10 4 10 2 6 2 10 2 48 96 237 6,2% 29 77 Don’t Stop Believing (Mariette) 8 4 6 10 12 10 10 2 4 2 6 74 90 749 5,8% 28 102 Guld och gröna skogar (Hasse Andersson) 8 2 10 222 166 14,3% 68 78

A sorok a fellépés sorrendjében vannak rendezve. A zászlós oszlopokban az adott zsűritől kapott pontszám található meg.

Pontbejelentők

– Mart Normet – Daniel D’Anastasi – Gohar Gaszparjan – Bruno Berberes – Mose Morad – Maja Keuc

– Klítosz Klítu – Axel Hirsoux – Simon Proctor – Daniël Dekker – Conchita Wurst

Visszatérő előadók Előadó Előző évek Andreas Johnson 2006, 2007, 2008, 2010, 2012 Caroline Wennergren 2005 Daniel Gildenlöw 2010 Ellen Benediktson 2014 Eric Saade 2010, 2011 Jessica Andersson 2003, 2004, 2006, 2007, 2010 Linus Svenning 2014 Magnus Carlsson 2000, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006, 2007 Måns Zelmerlöw 2007, 2009

Jegyzetek

További információk A Melodifestivalen hivatalos oldala

Kategória:Melodifestivalen Kategória:Könnyűzenei televízióműsorok Melodifestivalen Kategória:Svéd zene