Madzsid Bugerra (arabul: مجيد بوغرة) (Longvic, 1982. október 7. –) francia születésű algériai labdarúgó, aki védőként játszik. A Fujairah SC, valamint az algériai labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.

Pályafutása Klubcsapatban Pályafutását a Gueugnon csapatában kezdte meg, majd kölcsönben az angol Crewe Alexandra csapatába került. Sheffield Wednesday Ez után maradt Angliában és 2006 májusában, megközelítőleg 300 ezer fontért az akkor a másodosztályban szereplő Sheffield Wednesday együtteséhez igazolt és augusztus 5-én a Preston North End ellen debütált.

Charlton Athletic Hamar beilleszkedett a sheffieldiekhez, sőt már ez év októberében a csapatkapitányi karszalagot is viselte, viszont 2007 januárjában a Charlton Athletic 2,5 millió fontos ajánlatát a Baglyok nem utasították el, így a Premier League-be igazolt.

Glasgow Rangers 2008 nyarán 2,5 millió fontért a skót Rangers klubjába igazolt. Augusztusban a Falkirk FC ellen debütált a bajnokságban, első gólját, pedig a Hibernian ellen szerezte szeptember 28-án.

2010. szeptember 14-én az Old Traffordon lejátszott Manchester United elleni Bajnokok ligája találkozón a mérkőzés emberének választották.

A Rangers csapatában 113 mérkőzésen szerepelt és három bajnoki címhez segítette a klubot.

Lekhwiya 2011 augusztusában 1,7 millió fontért eladta a skót klub a katari Lekhwiya csapatának, és két katari bajnoki címet szerzett.

Fujairah 2014 májusában szerződtette az AGL League-ben szereplő Fujairah csapata, ahol volt válogatott csapattársával, Karim Zianival együtt szerepel.

A válogatottban 2004 óta az algériai válogatott tagja, amellyel részt vett a 2010-es afrikai nemzetek kupáján, a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon és a 2014-es labdarúgó-világbajnokságon a válogatott csapatkapitánya volt.

Statisztika Klub 2011. augusztus 3. szerint.LEISTUNGSDATEN_PRO_VEREIN KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaUEFAUEFA-bajnokok ligája, az Európa-ligaÖsszesenMérkőzésGólokMérkőzésGólokMérkőzésGólokMérkőzésGólokMérkőzésGólok Crewe Alexandra (Kölcsön az Gueugnontól) 2005–06 1110000N/AN/A111 Összesen 1110000N/AN/A111 Sheffield Wednesday 2006–07 2820010N/AN/A292 Összesen 2820010N/AN/A292 Charlton Athletic 2006–07 500000N/AN/A50 2007–08 2922020N/AN/A332 Összesen 3422020N/AN/A382 Rangers 2008–09 311503000391 2009–10 171201031232 2010–11 311304190472 2011–12 2000002040 Összesen 813100811411135

Góljai a válogatottban Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1. 2007. június 2. Estádio da Várzea, Praia 1–0 2 – 2 2008-as afrikai nemzetek kupája (selejtező) 2. 2009. június 20. Konkola Stadium, Chililabombwe 1–0 2 – 0 2010-es afrikai nemzetek kupája (selejtező) 3. 2010. január 24. Estádio Chimandela, Lubango 2–2 3 – 2 2010-es afrikai nemzetek kupája 4. 2013. november 19. Stade Mustapha Tchaker, Blida 1–0 1 – 0 2014-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező

Sikerei, díjai Rangers Skót bajnok: 2008–09, 2009–10, 2010–11 Skót kupa: 2008–09 Skót ligakupa: 2011 Lekhwiya Katari bajnok: 2011–12, 2013–14 Prince kupagyőztes: 2013

Megjegyzés

Jegyzetek

További információk

Profil dzfoot.com Profil Transfermarkt

Kategória:Algériai labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A Crewe Alexandra labdarúgói Kategória:A Sheffield Wednesday labdarúgói Kategória:A Charlton Athletic labdarúgói Kategória:A Rangers labdarúgói Kategória:Az Al-Duahil labdarúgói Kategória:A Fujairah labdarúgói Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Algériai származású franciák