thumb|right|250px| portréja
(magyarul: Kölesherceg, vagy Gabonaherceg) legendás személy, kultúrhérosz a Kína történeti korszakát megelőző, öt császár korában és az ókori kínai mitológiában, a -dinasztiát megalapító törzs isteni őse.
Nevei, származása A fennmaradt források származásával kapcsolatban többféle változatot is tartalmaznak. A legarchaikusabb legendaváltozat szerint anyja, a törzsből 有邰氏) származó 姜嫄 vagy 姜原), Ku császár egyik felesége egyszer a mezőn járva a Legfelsőbb Úrnak a lábnyomába lépett, s így fogant meg val. A későbbi, kevésbé mitikus változat szerint egyszerűen csak Ku császár negyedik fia, aki Sárga Császár egyenesági leszármazottja.
Gyakorta említik még a 棄 / 弃 néven is, melynek jelentése „az, akit elhagytak”. Ezt a nevét úgy magyarázták, hogy t gyermekkorában az anyja többször megpróbálta elhagyni, elveszejteni, de háziállatok, favágók vagy épp madarak minden alkalommal megmentették őt. A Dalok könyvének 245. éneke t magasztalja, melyben ekként örökítették meg gyermekkori tragédiáját:
Van, hogy csak egyszerűen 稷, „A Köles”-ként hivatkoznák rá, de miután a között kialakult az ősatya kultusza gyakran 周棄, „A -béli elhagyott” néven említik.
Alakja, legendái A legendák szerint nak már gyermekként is jelentette a legnagyobb örömöt, ha kendert és babot vethetett. Amikor felnőtt földműveléssel kezdett foglalkozni, és munkája nyomán mindig bő termés lett. császár is hírét vette tehetségének, meghívta udvarába, és megtette őt a földművelés felügyelőjének. Más legendaváltozatok szerint tehetségére császár és Nagy idején figyeltek fel. A halál is földművelés közben érte.
A Dalok könyve dalai nyomán arra lehet következtetni, hogy k aszály és szárazság idején ugyanúgy imádkoztak hozzá, mint hoz. tehát alakja lényegét tekintve az a kultúrhérosz, aki megtanította az embernek, hogyan kell kalászos haszonnövényeket ültetni. Ebben a tekintetben rokonságot mutat gal, aki feltételezhetően a -dinasztiát megalapító törzsek földművese istene lehetett. alakját pedig minden bizonnyal az állattenyésztésről a földművelésre áttért k alkották meg, miután letelepültek.
Megjegyzések
Jegyzetek
Irodalom Dalok Könyve (Si King). 2. kiadás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1959. „Kínai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest: Gondolat Kiadó, 1988. II. kötet William H. Nienhauser Jr., Ssu-ma Ch'ien, The Grand Scribe's Records, vol. 1, 'The basic annals of pre-Han China', Bloomington [etc.] Indiana University Press 1994. . 6. o. Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977.
Kapcsolódó szócikkek Jao császár Ku császár
Kategória:Kínai mitológia