(magyarul: „láng császár” vagy „lángszínű császár”) a Nap istene, a Dél ura, a lángok parancsolója, nyár istene az ókori kínai mitológiában. Egyes források szerint a Sárga Császár testvére, akivel szemben alulmaradt a kettejük között dúló háborúban. A kínaiak a mai napig gyakorta császár és a Sárga Császár leszármazottainak tekintik magukat.
Alakja és legendái Korai források tanúsága szerint császár a testvérével, a Sárga Császárral osztozott az uralkodásban. Az államok beszélgetései című műben az olvasható, hogy császár és a Sárga Császár is a mitikus uralkodó, fiai voltak, akik különböző elemek jegyében uralkodtak, és eltérő nemzetségnevet ( 氏) viseltek. császár nemzetségneve 姜 volt, ami feltételezhetően a korabeli kínai világ nyugati határain élt, egykori állattartó törzsekkel hozható összefüggésbe. Modern kutatások feltételezik, hogy a Sárga Császár és császár is egy-egy törzsfő lehetett, sőt a két törzs etnikai rokonsága sem zárható ki. Mindkét törzs a Sárga-folyó azon vidékén élt, amelyet ma a kínai civilizáció bölcsőjének tekintenek, és olyan társadalmi szerveződésben, amelyet a mai kínai történelemtudomány úgynevezett „primitív társadalomként” ( 原始社會) aposztrofál. A legendák szerint egy idő után a két törzs között a területi terjeszkedés, a hatalom megszerzése és a belső rend megszilárdítása miatt a fegyveres konfliktus elkerülhetetlenné vált.
A történetíró feljegyzései szerint a hegemóniára törekvő Sárga Császár elhatározta, hogy megbünteti a nép azon vezetőit, akik nem jelennek meg előtte az adóval. Amikor azok meghallották a szándékát, mindannyian ajándékokkal járultak elébe. Egyedül testvére, császár ( 炎帝) nem volt hajlandó meghajolni akarata előtt. A Sárga Császár ekkor összegyűjtötte a maga idomította tigriseket, medvéket és más fenevadakat, s összecsapott császárral nál. A hagyományos kínai történetírás erről a csatáról, mint a legelső kínai fegyveres konfliktusról emlékezik meg. A csatából a Sárga Császár került ki győztesen. A kései filozófiai szövegekben ezt a háborút, mint az eső, a víz és a tűz csatáját magyarázzák.
Ezt követően a Sárga Császár másik legnagyobb ellenfele a kilenc li ( 九黎) nevű törzs vezetője, volt, akiről úgy tartják, hogy császár leszármazottja lehetett. Egyes források szerint legyőzte császárt, és elfoglalta a déli földeket, majd pedig háborút indított a Sárga Császár ellen. Más változatok szerint azért támadt rá a Sárga Császárra, hogy bosszút álljon császárért.
Létezik olyan feljegyzés, amely szerint császár nevéhez fűződik a földművelés feltalálása. A legenda szerint császár uralkodása idején megjelent egy vörös színű madár, csőrében kilenc gabonaszállal. Ezeket a gabonaszálakat leejtette a földre, császár pedig felszedegette a magokat, majd elültette azokat. Aki evett az így megérett gabonából, halhatatlanná vált. császár alakja már ókorban összemosódott az első földművesként tisztelt éval, így a róluk szóló mítoszokat sokszor igen nehéz megkülönböztetni.
Létezik olyan legenda is, amely szerint császár az utódjával, gal, a tűz istenével együtt kormányozta a déli földeket.
Megjegyzések
Jegyzetek
Források Dai Yi 戴逸; Gong Shuduo 龔書鐸 (szerk.), Zhongguo tongshi: xuesheng caitu ban 中國通史––學生彩圖版 ["Kína átfogó története: illusztrált kiadás diákoknak"], 1. köt., Shiqian, Xia, Shang, Xizhou 史前 夏 商 西周 ["Történelem előtt korok , és Nyugati "] (Javított kiadás), Hong Kong: Zhineng jiaoyu chubanshe 智能敎育出版社 2003. „Kínai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest: Gondolat Kiadó, 1988. II. kötet William H. Nienhauser Jr., Ssu-ma Ch'ien, The Grand Scribe's Records, vol. 1, 'The basic annals of pre-Han China', Bloomington [etc.] Indiana University Press 1994. Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977.
Kapcsolódó szócikkek Kínai mitológia Sárga Császár Cse Ju
Kategória:Kínai mitológia Kategória:Kína legendás uralkodói