bélyegkép|jobbra|250px|Eugenio Pacelli 1922-ben Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa, született Eugenio Pacelli (Róma, 1876. március 2. – Castel Gandolfo, 1958. október 9.) a római katolikus egyház 260. pápája 1939–1958 között.
Bár a Vatikán hivatalosan semleges volt, ám a második világháború alatti egyházi vezetése és a Reichskonkordat továbbra is vita tárgyát képezi; és kritikusai „Hitler pápájának” is nevezték.Gerard Noel, The Hound of Hitler, p. 3 Encyclopædia Britannica Online – Reflections on the Holocaust: Further Reading;John Cornwell: Hitler’s Pope (1999). XII. Piusz pápát régóta viták övezték amiatt, hogy nem emelt hathatós szót Hitler végső megoldása ellen. A Hitler pápája című művében a díjnyertes újságíró és római katolikus John Cornwell bemutatja, hogy a pápa már jóval a soá előtt is hozzájárult egy olyan megállapodás megtárgyalásához, amely „segített” a náciknak és megpecsételte az európai zsidók sorsát. Tisztelői aszkétának és „Isten szentjének” tartották, kritikusai a népirtással szembeni „nyilvános hallgatását”, a második világháború alatti ellentmondásos pártatlansági politikáját, a háború utáni időszakban pedig a buzgó antikommunizmusát rótták fel neki. 1949-ben az egyház kiadta a kommunizmus elleni rendeletet,DH 3865 amelyben kimondták, hogy a kommunizmus ateista és materialista tanait valló katolikusokat, mint hitehagyottakat ki kell közösíteni.
Életpályája Gyermek- és ifjúkora Eugenio Pacelli gazdag arisztokrata család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1876. március 2-án. Ősei a Viterbo közeli Onano városában éltek, csak néhány évtizeddel Eugenio születése előtt, 1819-ben költöztek Rómába. Nagyapja, Marcantonio Pacelli előbb XVI. Gergely pápa pénzügyminisztere, majd 1851-től 1870-ig IX. Piusz pápa belügyminisztériumi államtitkára, apja, Filippo Pacelli (1837–1916) pedig kiváló jogász volt, aki az egyháznak is teljesített szolgálatot. Anyja, Virginia Graziosi (1844–1920) szintén nemesi családból származott, mély vallásossággal és szeretettel vette körül négy gyermekét. Eugenio testvérei közül Francesco (1872–1935) apja példáját követve jogász lett, nővérét Giuseppának (1874–1955), húgát Elisabettának (1880–1970) hívták. Anyja négyéves koráig nevelte, majd a közeli francia apácákra bízta, akik az Isteni Gondviselésről elnevezett rendhez tartoztak; az írás, az olvasás és a hittan alapelveit négy éven keresztül itt sajátította el. Tízéves korában a jezsuita rend egykori római kollégiumába került, az Ennio Quirino Visconti Líceumba. Tizennyolc éves korában határozta el, hogy pap lesz. Az addig kiváló eredményeket elért ifjú a híres Capranica-szemináriumba nyert felvételt, de gyenge fizikuma és betegségei miatt hamarosan kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait. Később sikerült családjának kiharcolni, hogy otthon készülhessen a papságra, ahol monsignore Dufresne volt segítségére az iskolai tananyagban. Tanulmányai kiegészítése végett a híres jezsuita Gregoriana Pápai Egyetemre és egy másik pápai egyetemre is beiratkozott. Ezen kívül állami egyetemen filozófiát, jogot, történelmet és irodalmat hallgatott. 1899. április 2-án szentelték áldozópappá. Nemsokára lelkipásztori beosztást kapott gyermek- és ifjúkorának legkedveltebb templomában. A teológiai és jogtudományi doktorátust is megszerezte. Rendkívüli tudására és buzgóságára sokan felfigyeltek, így történt, hogy elnyerte a híres Pietro Gasparri pártfogását, akinek segítségével 1901-ben az Apostoli Szentszék szolgálatába állott. Miután Gasparrit 1914-ben bíborossá nevezték ki, Eugenio Pacelli a kongregáció titkára lett.
Nuncius és államtitkár Amikor 1914-ben XV. Benedeket pápává választották, a híres Gasparri bíboros lett az államtitkár, így Pacellit is előtérbe állították. 1917-ben kapott Münchenbe nunciusi kinevezést, és még ebben az évben maga a pápa püspökké szentelte.
Azokban az időkben javában dúlt az első világháború, Pacelli, müncheni nunciusként tevékenyen részt vett humanitárius akciókban; szegényeket támogatott, és hadifoglyokat segített. A háború után folytatta tárgyalásait a német államok kormányaival, így kötött konkordátumot – különösen az oktatás témájában – 1924-ben Bajorországgal és 1929-ben Poroszországgal. 1925-ben megtette azt a fontos lépést, hogy a nunciatúrát Münchenből áthelyezte Berlinbe, a Birodalom fővárosába, hogy ott folytasson tárgyalásokat a német kormánnyal, a német katolikus egyházat általánosan érintő kérdésekről. Ez volt az első eset, hogy nunciatúra nyílt egy nem katolikus többségű államban.Battista Mondin: Pápák enciklopédiája, 683. o. Eugenio Pacelli mindig is szívén viselte a német katolikusok ügyét. Rendszeresen részt vett a Katholikentagok rendezvényein, ahol beszédet is mondott. Tizenkét éves németországi tartózkodása a német nép barátjává tette. Ezt a barátságot, anélkül, hogy „németbarát” politikát folytatott volna, pápasága alatt is megőrizte, és munkatársai közé előszeretettel választott németeket.Szántó Konrád: A katolikus egyház története, 542. o. Amikor Gasparri bíboros-államtitkár nyugalomba vonult, XI. Piusz, Gasparri régi munkatársaként őt nevezte ki utódjául, 1930-ban. Előtte, 1929-ben elnyerte a bíborosi rangot is. A kúriában senkit sem lepett meg ez a kinevezés; nála alkalmasabb személy nem volt a súlyos felelősséggel járó posztra. Államtitkárként Pacelli pontosan kilenc évig, 1939. február 10-ig szolgálta az egyházat. Ő szervezte meg XI. Piusz enciklikáinak lefordítását, illetve nyilvánosságra hozását is. XI. Piusz szívesen bízta meg államtitkárát személyi képviseletével és küldte külföldre, nemzetközi eseményekre. 1933. július 20-án konkordátumot kötött Hitlerrel. 1934-ben Buenos Airesbe utazott, a 32. Eucharisztikus világkongresszusra. 1935-ben Lourdes ünnepségeinek befejezését vezette. 1936-ban az Amerikai Egyesült Államokba látogatott, felkereste az ottani egyházmegyéket, és Franklin D. Roosevelt elnökkel is találkozott. 1938. május 25. és 30. között Budapesten képviselte a pápát a 34. Eucharisztikus világkongresszuson.filmhíradók online Kíséretében ott volt Giovanni Battista Montini, a későbbi VI. Pál pápa. Pacellit 1938-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki.
A Reichskonkordat Pacelli mint XI. Piusz államtitkára jelentősen meghatározta az Apostoli Szentszék politikai irányvonalát. Majd egy évtizedig végzett példás szolgálatot XI. Piusz mellett, lényegében osztva ennek a szilárd és öntörvényű pápának eszméit, programját és döntéseit, olykor csillapítva indulatait.Mondin, 683. o. Megvalósította a pápa kiegyezési politikáját, számos országgal konkordátumot kötött, mindenekelőtt Hitler birodalmával, ez volt a máig hevesen vitatott Reichskonkordat (1933. július 20.). A Szentszék célja, ahogy ezt leghatározottabban ki is jelentette, semmiképpen nem a nemzetiszocializmus jóváhagyása volt, hanem egyes-egyedül a német katolikusok vallási jogainak védelme és biztosítása.Szántó, 542. o. A német püspöki kar és a katolikusok is erősen óhajtották ezt a megegyezést, főképp azért, hogy a náci német kormánytól kötelező garanciát kapjanak a katolikus iskolák megmaradására. Arról, hogy a Reichskonkordat feltételei miként valósultak meg a gyakorlatban, mennyire tartotta magát a szerződéshez a náci kormányzat, a legjobban egy későbbi egyházfő, XVI. Benedek pápa emlékiratai tájékoztatnak. A fiatal Joseph Ratzinger mint katolikus középiskola tanulója saját bőrén tapasztalhatta a Reichskonkordat megtartásának és meg nem tartásának messzemenő következményeit. „Először úgy tűnt, hogy az állam és az egyház közötti konkordátum biztosítja a régi szokások fennmaradását, azonban hamar kiderült, hogy az egyezséghez való hűség nem éppen erőssége az új hatalomnak. Megkezdődött a felekezeti iskolák elleni harc; az egyház és az iskola addig fennállt szellemi kapcsolatát le kellett rombolni, a tanítás szellemi alapja a keresztény hit helyett a Führer eszméje lett. A püspökök teljes erejükből védték a felekezeti iskolákat, harcoltak az egyezség betartásáért: ma is emlékszem azokra a püspöki körlevelekre, amelyeket a plébános akkoriban fölolvasott. Már akkor kezdett derengeni bennem, hogy az intézményeikért vívott küzdelemben nem a realitás talaján mozognak, hiszen pusztán az intézmények meglétének biztosítása nem használ semmit, ha hiányzik a meggyőződéses katolikus tanári kar.”Joseph Ratzinger: Életutam, 21-22. o. – írja Ratzinger. Hitler a szerződést természetesen nem tartotta be, a Szentszék 34 esetben tiltakozott az egyezmény megsértése ellen.
Pápává választása XI. Piusz pápa 1939. február 10-én halt meg. A rendíthetetlen hitű pápa egyszer Eugenio Pacelliről a következő megjegyzést tette: „Sokat dolgozik, jól dolgozik, gyorsan dolgozik”. Majd halkan, mintha önmagához beszélne, megjegyezte: „Milyen szép pápa lesz”. Ezt hallva a Bíborosi Kollégium dékánja, Granito di Belmonte bíboros, dohogva jegyezte meg: „Ez a pápa mindent maga akar csinálni. Legalább annyit engedjen, hogy az utódát mi válasszuk!” A megközelítőleg három hetes gyász után, 1939. március 2-án hatvanhárom bíboros vonult vissza a konklávéra. A bíborosokat ezúttal nem terhelte súlyos gond, mert mindenki az elhunyt pápa államtitkárát és jelöltjét, Eugenio Pacellit emlegette. Egyesek helytelennek tartották az elhunyt pápa közvetlen munkatársát ültetni Szent Péter trónjára, ugyanis ilyen utoljára 1073-ban fordult elő, amikor Hildebrand szerzetes VII. Gergely révén pápa lett. Egyébként sokan a következő ősi közmondást jegyezték meg Pacelliről: Nemo Pontifex in Curia, vagyis a Pápai Kúria emberei közül senki sem lesz Péter-utód. XVI. Gergely megválasztása óta (1831), ilyen eseményre nem került sor. XV. Benedek pápának is előbb el kellett látnia a Bologna érseki tisztét és csak utána lehetett pápa. Ezek a találgatások és indokok nem bizonyulhattak elég nyomósnak, hogy a bíborosok ne Eugenio Pacellire szavazzanak. Eugenio Pacelli érdemei és talentumai révén messze kimagaslott többi bíborostársa közül. Pacelli 1935 óta camerlengo volt, s mint ilyen, irányította az elhunyt pápa temetését és egybehívta, illetve megszervezte a konklávét. Már március 2-án, a délelőtti második szavazás során a volt államtitkár megkapta a szükséges többséget, de ő alázatosságból arra kérte a bíborosokat, hogy fontolják meg még egyszer, valóban őt tartják-e Péter legméltóbb utódjának.
A harmadik szavazás során a bíborosok továbbra is kitartottak elhatározásuk mellett, így Pacelli lett az új pápa. Ekkor a Sixtus-kápolna kéményéből felszállt a fehér füst, ami az új pápa megválasztását jelezte. Ez volt a 20. század legrövidebb konklávéja. A Sixtus-kápolnában megkérdezték, hogy milyen nevet választ magának, ő egyértelműen azt felelte, hogy „Piusznak hívjatok”. Ezzel azt jelezte, hogy ő is folytatja elődje, XI. Piusz útját. Ezután a rangidős diakónus-bíboros a Szent Péter-bazilika erkélyén bejelentette: „Annuntio vobis gaudium magnum; Habemus papam: Eminentissimum ac Reverendissimum Dominum, Dominum Eugenium Sanctae Romanae Ecclesiae Cardinalem Pacelli, qui sibi nomen imposuit Pium (XII).” Nem sokkal később XII. Piusz már a pápai díszöltözékben jelent meg a bazilika erkélyén és áldást osztott. Ezzel megkezdődött az ő pápasága.
Pápasága A II. világháború időszaka