Enner Remberto Valencia Lastra (San Lorenzo, 1989. november 4. –) ecuadori válogatott labdarúgó, az argentin Boca Juniors csatára.

Pályafutása Klubcsapatokban Valencia 2008-ban igazolt az Emelec utánpótlásába, majd 2010-től felkerült az első csapat keretéhez, ahova a csapat akkori argentin edzője, Jorge Sampaoli vitte fel. A gárda a 2. helyen végzett a bajnokságban, két pontra lemaradva a LDU Quitótol. 2011-ben 30 bajnokin 9 gólig jutott, majd 2012-ben 40 mérkőzésen lépett pályára és ezeken 13 alkalommal is bevette az ellenfelek kapuját. 2013-ban megnyerte az ecuadori bajnoki címet, klubja pedig 2002 óta először zárt a tabella élén.

2013. augusztus 7-én megszerezte karrierje első mesterhármasát a perui Sport Huancayo ellen a Copa Sudamericana első fordulójában, ezzel segítve az Emelecet a 4–0-s sikerhez.

2013-ban a mexikói Pachuca csapatához szerződött. 2014. január 18-án mutatkozott be a Tijuana elleni 2–0-ra megnyert találkozón. A következő héten kétszer volt eredményes a Club León ellen. A bajnoki alapszakaszt 12 góllal zárta, amely az egész ligában a legtöbb volt. Első mesterhármasát Mexikóban a UNAM elleni 2–4-es idegenbeli győzelemben szerezte.

2014. július 29-én az angol Premier League-ben szereplő West Ham United igazolta le öt évre, 12 millió font ellenében. 2014. augusztus 26-án csereként debütált a a Tottenham Hotspur elleni 1–0-ra elveszített mérkőzésen. Szeptember 15-én a Hull City ellen idegenben jegyzete első találatát. 23 méterről a felső léc alá lőtte a labdát. A találkozó 2–2-re ért véget.

2016. augusztus 31-én egy évre, kölcsönbe az Everton FC-hez került, azzal a lehetőséggel, hogy 2017 nyarán végleg megszerezhetik 14,5 millió fontért. 2017. január 2-án megszerezte első gólját a liverpooli alakulatban a Southampton ellen 3–0-ra győztesen megvívott meccsen.

2017. július 13-án a mexikói Tigres de la UANL csapatához igazolt, amellyel megnyerte a 2017-es Apertura és a 2019-es Clausura bajnokságot.

2020. augusztus 28-án ingyen igazolhatóként a török Fenerbahçe szerződtette. Az isztambuli együttes színeiben 116 tétmérkőzésen 59 gólt szerzett, 2023-ban kupagyőzelmet ünnepelhetett. A 2023-2024-es idényt megelőzően a brazil SC Internacional játékosa lett.

2025. szeptember 11-én visszatért a Pachuca csapatához. 2026 júliusában elhagyta a klubot. 2026. augusztus 9-én szerződtte az argentin Boca Juniors 2027. december 31-ig.

A válogatottban Végigjárta az ecuadori korosztályos válogatottakat. 2012. február 12-én mutatkozott be a felnőtt nemzeti együttesben egy Honduras elleni barátságos találkozón. Első nemzeti gólját 2013. november 19-én szerezte Honduras ellen. 2014 júniusában bekerült a 2014-es világbajnokságra utazó keretbe. Első dupláját egy mérkőzésen belül ugyancsak Honduras ellen jegyezte június 20-án. Ott volt a 2015-ös chilei Copa Américán.

A 2026-os világbajnokságot követően visszavonult a válogatott szereplástől. Ő az ecuador nemzeti csapat gólrekordere, 109 válogatott mérkőzésen 49 alkalommal volt eredményes.

Statisztikái Klubcsapatokban 2022. november 12-én frissítve. Klub Szezon Liga Kupa Ligakupa Nemzetközi Egyéb ÖsszesenBajnokságGólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólEmelec 2010Ecuadori Serie A251——111—362 2011309——50—359 20124013——140—5413 2013354——115—469Összesen13027——416—17133Pachuca 2014 Liga MX231820———2518Összesen231820———2518West Ham United2014–15 Premier League3244110——375 2015–1619440—11—245 2016–1730——40—70Összesen548811051—6810Everton(kölcsönben)2016–17Premier League2131010——233Összesen2131010——233Tigres UANL 2017–18 Liga MX371510—32104217 2018–1931563—87—4515 2019–2027100—41—312Összesen952173—15101011834Fenerbahçe 2020–21Süper Lig341211———3513 2021–2225721—65—3313 2022–23121300—102—2215Összesen713232—167—9041Karrier összesen39410921620772310495139

A válogatottban 2022. november 25. szerint. NemzetÉvMérkőzésGól Ecuador201210201361201410102015522016126201772201856201984202020202111320221042023622024124202584202651Összesen7738

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2013. november 19. BBVA Compass Stadion, Houston, Amerikai Egyesült Államok 2–2 2–2 Barátságos mérkőzés 2 2014. március 5. The Den, London, Anglia 3–3 4–3 3 2014. május 31. AT&T Stadion, Arlington, Amerikai Egyesült Államok 1–3 1–3 4 2014. június 4. Sun Life Stadion, Miami Gardens, Amerikai Egyesült Államok 1–0 2–2 5 2014. június 15. Estádio Nacional de Brasília, Brazíliaváros, Brazília 1–0 1–2 2014-es VB 6 2014. június 20. Arena da Baixada, Curitiba, Brazília 1–1 2–1 7 2–1 8 2014. szeptember 6. Lockhart Stadion, Fort Lauderdale, Amerikai Egyesült Államok 3–0 4–0 Barátságos mérkőzés 9 2014. október 10. Rentschler Field, East Hartford, Amerikai Egyesült Államok 1–1 1–1 10 2014. október 14. Red Bull Arena, Harrison, Amerikai Egyesült Államok 2–0 5–1 11 4–1 12 2015. június 15. Estadio Elías Figueroa Brander, Valparaíso, Chile 1–3 2–3 2015-ös Copa América 13 2015. június 19. Estadio El Teniente, Rancagua, Chile 2–0 2–1 14 2016. március 24. Estadio Olímpico Atahualpa, Quito, Ecuador 1–0 2–2 2018-as VB-selejtező 15 2016. június 8. University of Phoenix Stadion, Glendale, Amerikai Egyesült Államok 1–2 2–2 Copa América Centenario 16 2016. június 12. MetLife Stadium, East Rutherford, Amerikai Egyesült Államok 1–0 4–0 17 2016. október 11. Estadio Hernando Siles, La Paz, Bolívia 1–2 2–2 2018-as VB-selejtező 18 2–2 19 2016. november 15. Estadio Olímpico Atahualpa, Quito, Ecuador 3–0 3–0 20 2017. június 13. Red Bull Arena, Harrison, Amerikai Egyesült Államok 2–0 3–0 Barátságos mérkőzés 21 2017. szeptember 5. Estadio Olímpico Atahualpa, Quito, Ecuador 1–2 1–2 2018-as VB-selejtező 22 2018. szeptember 7. Red Bull Arena, Harrison, Amerikai Egyesült Államok 1–0 2–0 Barátságos mérkőzés 23 2018. szeptember 11. Toyota Park, Bridgeview, Amerikai Egyesült Államok 1–0 2–0 24 2018. október 12. Jassim bin Hamad Stadion, Doha, Katar 1–2 3–4 25 2–4 26 2018. november 15. Nemzeti Stadion, Lima, Peru 2–0 2–0 27 2018. november 20. Estadio Rommel Fernández, Panamaváros, Panama 2–1 2–1 28 2019. június 1. Sun Life Stadion, Miami Gardens, Amerikai Egyesült Államok 1–1 1–1 29 2019. június 21. Itaipava Arena Fonte Nova, Salvador, Brazília 1–1 1–2 2019-es Copa América 30 2019. november 14. Estadio Reales Tamarindos, Portoviejo, Ecuador 2–0 3–0 Barátságos mérkőzés 31 3–0 32 2021. október 7. Estadio Monumental Isidro Romero Carbo, Guayaquil, Ecuador 2–0 3–0 2022-es VB-selejtező 33 3–0 34 2021. október 10. Olimpiai Stadion, Caracas, Venezuela 1–0 1–2 35 2022. március 29. Estadio Monumental Isidro Romero Carbo, Guayaquil, Ecuador 1–1 1–1 36 2022. november 20. Al Bayt Stadion, Al-Hor, Katar 1–0 2–0 2022-es VB 37 2–0 38 2022. november 25. Halífa Nemzetközi Stadion, Doha, Katar 1–1 1–1

Sikerei, díjai Klubcsapatokban Emelec Ecuadori bajnok: 2013 Tigres UANL Mexikói bajnok: 2017 Apertura, 2019 Clausura Campeones kupa: 2018

Egyéni A Copa Sudamericana gólkirálya: 2013 A Mexikói labdarúgó-bajnokság gólkirálya: 2014 CONCACAF-bajnokok ligája aranycipő: 2019 A CONCACAF-bajnokok ligája, a torna csapata: 2019

Jegyzetek

További információk Enner Valencia a national-football-teams.com honlapján Enner Valencia a mexikói bajnokság honlapján Enner Valencia statisztikái a MedioTiempo oldalán

Kategória:Ecuadori labdarúgók Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az Emelec labdarúgói Kategória:A Pachuca labdarúgói Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:Az Everton labdarúgói Kategória:A Tigres UANL labdarúgói Kategória:A Fenerbahçe labdarúgói Kategória:Az SC Internacional labdarúgói Kategória:A Boca Juniors labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A 2021-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói