Az FC Trinity Zlín cseh labdarúgócsapat Zlín városában, Morvaországban. A klub több szezont töltött hazája élvonalában: a csehszlovák ligában és a Gambrinus ligában. Jelenleg a cseh élvonal tagjai.
Története A klubot 1919-ben alapították, 1938 és 1947 között szerepelt az élvonalban, mielőtt kizárták az eredmények manipulásának köszönhetően. A klub ezután csak elszórva szerepelt az élvonalban, mindössze négy szezont töltött ott a különálló cseh bajnokság 1993-as létrejötte előtt. A klub három évet töltött a Gambrinus ligában, mielőtt visszatért a másodosztályba 1996-ban. Miután 2002-ben visszajutott az első osztályba, a csapat néhány magabiztos szereplést mutatott be: kétszer (2003, 2004) lettek hetedikek, a 2007–2008-as szezonban pedig a nyolcadik helyen végeztek.
A 2008–09-es szezon kezdetén a csapat az első 16 meccsén mindössze 9 pontot szerzett. A csapat harcolt a szezon végéig a kiesés ellen, volt egy hatmeccses veretlenségi szériájuk öt győzelemmel. Meg kellett nyerniük szezonzáró meccsüket az FK Baumit Jablonec ellen, hogy bentmaradjanak, de már két perc után hátrányban voltak, félidőben 5–1-re vezetett a Baumit, a vége 6–1 lett, a legnagyobb vereségük a bajnokságban 62 év óta, és hét év élvonalbeli szereplés után elbúcsúztak a Gambrinus ligától. A 2010–2011-es cseh 2. Ligát sorozatban négy győztes meccsel, a következő szezont hat győztes meccsel indították az MFK Karviná elleni vereség előtt a 2011–2012-es cseh 2. Ligában, habár nem sikerült ezt a kiváló formát fenntartani végig e két szezonban, 11., és 10. helyen végeztek. A klub a 2012–2013-as cseh 2. Liga kezdetén megváltoztatta a csapat nevét, lecserélte az edzőt és a csapatkapitányt. Aleš Křeček lett az új tréner, Tomáš Polách lett a csapatkapitány, és egy öt évre szóló megállapodást írtak alá a Fastav vállalattal, az addig a Tescoma által szponzorált klub új neve FC Fastav Zlín lett. 2017-ben a klub megnyerte a cseh kupát, így a 2017-2018-as szezonban az Európa Liga csoportkörében szerepelhettek.
A klub korábbi nevei Zárójelben a teljes csapatnév található. 1919 – SK Zlín (Sportovní klub Zlín) 1922 – SK Baťa Zlín (Sportovní klub Baťa Zlín) 1948 – SK Botostroj I. Zlín (Sportovní klub Botostroj I. Zlín) 1958 – TJ Gottwaldov (Tělovýchovná jednota Gottwaldov) – sloučení Spartaku a Jiskry 1989 – SK Zlín (Sportovní klub Zlín) 1990 – FC Svit Zlín (Football Club Svit Zlín, a.s.) 1996 – FC Zlín (Football Club Zlín, a.s.) 1997 – FK Svit Zlín (Fotbalový klub Svit Zlín, a.s.) 2001 – FK Zlín (Fotbalový klub Zlín, a.s.) 2002 – FC Tescoma Zlín (Football Club Tescoma Zlín, a.s.) 2012 – FC Fastav Zlín (Football Club Fastav Zlín, a.s.) 2022 – FC Trinity Zlín (Football Club Trinity Zlín, a.s.)
Játékosok
Jelenlegi keret
2013. augusztus 13. szerint
Ismertebb korábbi játékosok Az összes Wikipedia-szócikkel rendelkező játékos megtalálható a :Kategória:Az FC Zlín labdarúgói lap alatt Zdeněk Nehoda Svatopluk Pluskal
Edzők Oldřich Šubrt (1970-1971) Petr Uličný (1990-1994) Jozef Adamec (1994-1995) Igor Štefanko (1995) Verner Lička (1995-1996) František Komňacký (2001–2002) Vlastislav Mareček (2002–2004) Vlastimil Palička (2004) Pavel Hapal (2004–2005) Lubomír Blaha (2005–2006) Petr Uličný (2006) Pavel Hoftych (2006–2008) Josef Mazura (2008) Ladislav Minář (2008–2010) Marek Kalivoda (2010–2011) Alois Skácel (2011–2012) Aleš Křeček (2012) Marek Kalivoda (2012–)
Hazai szereplés 1982–1991 1.ČNL (másodosztály) 1991–1993 ČMFL (másodosztály) 1993–1996 Gambrinus liga 1996–2002 Cseh 2. Liga 2002–2009 Gambrinus liga 2009– Czech 2. Liga
Első osztályú szezonok a cseh bajnoki rendszerben: 10 Másodosztályú szezonok a cseh bajnoki rendszerben: 22 Harmadosztályú szezonok a cseh bajnoki rendszerben: 0 Negyedosztályú szezonok a cseh bajnoki rendszerben: 0
Csehország Szezon Bajnokság Helyezés M Gy D V RG KG GK P Kupa1993–19941. liga11.30107133748–1137Nyolcaddöntő1994–19951. liga14.3086162140–1930Nyolcaddöntő1995–19961. liga15.3069151738–2127Legjobb 321996–19972. liga3.30121265533+2248Első kör1997–19982. liga5.28101354227+1543Legjobb 321998–19992. liga8.30106142633–736Legjobb 321999–20002. liga8.30101193433+1141Nyolcaddöntő2000–20012. liga5.30131074023+1749Legjobb 642001–20022. liga2.30181025624+3264Nyolcaddöntő2002–20031. liga7.30119103441–742Elődöntő2003–20041. liga7.30125133139–841Nyolcaddöntő2004–20051. liga10.30712112935–633Nyolcaddöntő2005–20061. liga11.30811112733–635Legjobb 322006–20071. liga13.30512132134–1327Elődöntő2007–20081. liga8.30108122831–338Legjobb 642008–20091. liga15.3078152649–2329Nyolcaddöntő2009–20102. liga3.3017584933+1656Legjobb 322010–20112. liga11.30115144645+138Első kör2011–20122. liga10.3099122836–836Első kör2012–20132. liga6.30146104937+1248Legjobb 322013–20142. liga11.30107133330+337Legjobb 32
Sikerek Csehszlovák labdarúgókupa Győztesek: 1970
Jegyzetek
Fordítás
Külső hivatkozások Hivatalos weboldal
Kategória:Cseh labdarúgócsapatok Kategória:1919-ben alapított labdarúgócsapatok