A neurodiverzitás szó azt a megközelítést fejezi ki, hogy az emberi idegrendszer eltérő működése az érzékelés, a motorikus képességek, a társas viselkedés, a kogníció, illetve a figyelem területén az emberi génállomány természetes variációjának tekinthető, és - a biodiverzitással analóg módon - a teljes népesség szempontjából előnyös és kívánatos. E megközelítésben a szokványos idegrendszeri működést és az ilyen idegrendszerrel rendelkező egyént a szakzsargonban neurotipikusnak, az ettől eltérő idegrendszeri működésű embereket neurodivergensnek, a társadalmi csoportjukat pedig neurodiverznek nevezik. Mindez szemben áll a sokáig domináns "titkold el, rejtsd el és ne érezd" elnyomó, tabusító és stigmatizáló paradigmájával, amely szerint a neurotipikustól eltérő idegrendszeri mechanizmus szükségszerűen kóros, patologikus, és mint ilyen, a történelem során korábban izolációt, később gyógyítási kísérleteket vagy terápiás módszereket vont maga után, az érintettekre pedig álcázást kényszerít (maszkolás). A neurodiverzitás mint megközelítés szerint a neurodivergens emberekre jellemző neurokognitív eltérések az emberi sokféleség természetes részei, és az egyes neurodivergenciák pusztán a megszokottól eltérő előnyökkel és hátrányokkal járnak, ez utóbbiak pedig még abban az esetben sem tekintendők feltétlenül kórosnak, amikor elérik azt a szintet, amelyre szociális és medikális aspektusból fogyatékosságként tekintünk. (Illetve az egyéni mentális állapotokat figyelembe véve különböző mértékű átfedés mutatkozik a patologiás pszichés zavarok és a környezeti akadályok kölcsönhatása miatt hasonló eredetű pszoichoszociális fogyatékosság halmazával, amelyben a korszerű és humánus szemlélet a gyógyítás helyett szintén az elfogadó és támogató környezet biztosítására igyekszik fordítani a hangsúlyt.)
A neurodiverzitás szó és a hozzá kapcsolódó rendszerkritikus mozgalom az 1980-as évek végén jelent meg az Autism Network International, egy autista érdekvédelmi szervezet révén, bár később más fogyatékosjogi szervezetek is csatlakoztak hozzájuk. Ez a mozgalom a fogyatékosság társadalmi modelljét veszi alapul, amely szerint az állapotukkal járó hátrányokat elsődlegesen a környezet és a társadalom által felállított strukturális akadályok okozzák, nem pedig az érintett személy egyéni tulajdonságai. Ezért olyan protokollok bevezetését - és a rájuk épülő támogatási rendszert - javasolnak,„Position Statements”. Autistic Self Advocacy Network. 2013. április 21-én jelent meg újra. amely nem a neurotipikus emberekhez igazított normarendszer elveinek kritikátlan átvételen alapul, s nem is a neurodivergens emberek megváltoztatását, egy klinikai ideálképhez hasonlatossá tételét„What is Neurodiversity?”. National Symposium on Neurodiversity at Syracuse University. 2012. október 2-án jelent meg újra. célozza. Ennek részét képezné például a neurodivergens emberek bevonását lehetővé tevő szolgáltatások, szálláslehetőségek, a kommunikációs, és a kommunikációt segítő technológiák biztosítása, szakmai tréningek a független élet lehetővé tételére.
Terminológia
A Syracuse Egyetemen tartott Nemzeti Neurodiverzitás-ügyi Szimpóziumon a neurodiverzitást a következőképpen határozták meg:
„… Egy olyan elképzelés, amely szerint a neurológiai eltéréseket ugyanúgy kell kezelni, mint bármilyen más jellegű eltérést. Ezek közé az eltérések közé tartozik a diszpraxia, a diszlexia, a hiperaktivitás, a figyelemzavar, a diszkalkulia, az autizmus-spektrum, a Tourette-szindróma, stb.”
Pier Jaarsma definíciója szerint a neurodiverzitás egy „sokat vitatott felfogás”, amely „az atipikus agyi fejlődést természetes emberi különbségnek tekinti.”Jaarsma P., Welin S. (2011. február). „Autism as a Natural Human Variation: Reflections on the Claims of the Neurodiversity Movement” (PDF). Health Care Anal 20 (1): 20–30. doi:10.1007/s10728-011-0169-9. PMID 21311979.
Nick Walker szerint nem létezik olyan, hogy „neurodivergens egyén”, mivel a neurodiverzitás fogalma az összes agyi állapotot magába foglalja, és az összes ember neurodivergensnek számít, mivel az agya kisebb-nagyobb mértékben mindenkinek eltérő. Ő inkább a neurokisebbségek fogalmának bevezetését javasolja „a nem neurotipikus emberek pozitív, nem betegségként megbélyegző megnevezéseként.” Walker szerint a neurális kisebbségek közé tartozó emberek (nem csak az autisták) egyben „a többségi társadalomhoz képest marginalizált helyzetben vannak, és nehezen találják meg a helyüket közöttük.”Walker, Nick (2012). szerk.: Julia Bascom. Loud Hands: Autistic People, Speaking. Washington, DC: The Autistic Press. pp. 154–162. ISBN 9781938800023 Walker javaslata az, hogy tegyünk különbséget a neurodiverzitás mint az emberi agy összes lehetséges variációjának gyűjtőneve, és a neurodiverzitás mint mozgalom között, ami a neurális kisebbségek társadalmi csoportként való elfogadásáért küzd. E mozgalom célja annak elérése, hogy a neurális kisebbségek tagjait ne betegekként, hanem a neurotipikus többséggel egyenrangú, de az övéktől eltérő képességprofillal rendelkező emberekként kezeljék.
Érdekképviselet
Egy 2013-as online felmérés szerint „az autizmust fejlődési zavar helyett másságként meghatározó felfogás annak fontosságát hangsúlyozza, hogy azokat az autisztikus jellemzőket, amelyek a jövőben az egyén hasznára válhatnak, ne próbálják meg a nevelés során mindenáron elnyomni, hanem – a másság dicsőítésének és a hiányosságok (vagy a hiányosságnak tartott vonások) korrigálásának hamis szembeállítását meghaladva – inkább konstruktív módon erősítsék azokat.”Kapp, Steven K.; Gillespie-Lynch, Kristen; Sherman, Lauren E.; Hutman, Ted (2013. január). „Deficit, difference, or both? Autism and neurodiversity". Developmental Psychology 49 (1): 59–71. doi:10.1037/a0028353. PMID 22545843.
Andrew Fenton és Tim Krahn 2007-ben a mozgalom által célként kitűzött össztársadalmi szemléletváltást az alábbi négy pontban foglalja össze:
Annak elismertetése, hogy a neurokisebbségek nem szorulnak gyógyításra; A mostani nyelvhasználat megváltoztatása – ne „kórként” vagy „rendellenességként” beszéljenek ezekről az állapotokról; Az „egészséges, önálló élet” tágabb értelmezése, az önállóság új típusainak elismerése; A neurális kisebbségeknek is engedjenek beleszólást abba, hogy hogyan, milyen irányban változtatnak az állapotukon (a „kezelés” típusai, időzítése, s az érintett egyén részvételi szándékának figyelembe vétele).Fenton, Andrew, és Tim Krahn. „Autism, Neurodiversity and Equality Beyond the Normal” (PDF). Journal of Ethics in Mental Health 2.2 (2007): 1-6., 2009. november 10.
Edward Griffin és David Pollak egy 2009-ben megjelent tanulmánybanGriffin, Edward; Pollak, David (2009. január). „Student experiences of neurodiversity in higher education: Insights from the BRAINHE project.”. Dyslexia 15 (1): 23–41. doi:10.1002/dys.383. PMID 19140120 27, különböző neurális kisebbségekhez tartozó (autista, diszlexiás, mozgászavaros, hiperaktív, figyelemzavaros, stroke-os diák) önértékelését vizsgálták. Eszerint két csoportot tudtak megkülönböztetni: „azokat, akik az állapotukra »másságként« tekintettek, ami egyszerre foglal magába erősségeket és gyengeségeket is, s azokat, akik »betegként/sérültként« tekintettek saját magukra, s hátrányosnak ítélték a saját helyzetüket.” Valamennyi diák arról számolt be, hogy iskolai pályafutása során számos nehézséggel szembesült, az iskolatársaik és az osztálytársaik kiközösítették, valamint fizikai és lelki bántalmazásnak tették ki őket. Azok, akik állapotukra „másságként” tekintettek (a kontrollcsoport 41%-a), „a másik csoport tagjaihoz képest sokkal magabiztosabban álltak tanulmányaikhoz, biztosabbak voltak a képességeikben, és a jelentős többségük (73 %-uk) sokkalta ambíciózusabb pályaválasztási célokat tűzött ki, pozitív és jól körülhatárolt céljai voltak.” Sokan közülük arról számoltak be, hogy a saját magukról alkotott véleményük kialakulásában jelentős szerepet játszottak azok az internetes önsegítő csoportok, amelyek a neurodiverzitás szellemét közvetítették.
Ari Ne’eman, a washingtoni székhelyű Autistic Self Advocacy Network (ASAN) elnöke üdvözölte azt a hírt, hogy két multinacionális vállalat is „igyekszik kihasználni az autisták egyéni képességprofiljának előnyeit”, miközben „megadja a lehetőséget arra, hogy a korábbi, marginalizált helyzetükkel ellentétben kibontakozhassanak a választott szakmájukban.” 2013-ban az SAP nevű német szoftveróriás egy olyan innovációs programot hirdetett meg, amelynek keretében kimondottan autista szoftverfejlesztőket és szoftvertesztelőket kerestek. A Freddie Mac nevű amerikai jelzálog-hitelező cég pedig immár második alkalommal hirdetett meg fizetett gyakornoki helyeket autista diákok számára.Kelland, Kate (2013. június 4.). „Thinking differently: Autism finds space in the workplace” . London, UK: Reuters. 2013. június 4-én jelent meg újra.
Viták
A neurodiverzitás fogalma vitatott. Azok, akik az orvosi modellt tekintik mérvadónak, az eltérő tanulási képességeket „fogyatékosságként, rendellenességként, deficitként” azonosítják. Ebből a szempontból a neurális kisebbségek közé tartozó emberek nem egészségesek, állapotuk orvosilag kezelendő.Pollak, David. 2009. „Neurodiversity in Higher Education.” John Wiley & Sons, Ltd. David Pollak szerint a neurodiverzitás azt is jelenti, hogy valamennyi lehetséges mentális állapot egyenértékű. Ismét mások azért utasítják el ezt a kifejezést, mert úgy vélik, túlságosan orvosi hangzása van.
Jaarsma és Welin 2011-ben írt tanulmánya szerint, „a neurodiverzitás tágabb értelmezése, amely mind az alacsonyan, mind a magasan funkcionáló autizmust magába foglalja, problémás, mivel a neurodiverzitás kizárólag a magasan funkcionáló autizmus viszonylatában tűnik észszerűnek.” A szerzők véleménye szerint a „magasan funkcionáló” autistáknak „a hiányosságokon alapuló pszichiátriai diagnózisból nem sok előnyük származik, sőt, mivel az negatívan értékeli természetes életstílusukat, egyesekre kifejezetten károsan hat – ám úgy vélik, hogy „az autizmus egyéb típusait érdemes meghagyni a diagnosztikai kategóriák sorában. A neurodiverzitás szűkebb értelmezése elfogadható, a tágabb értelmezés viszont nem.”
Története
Jaarsma és Welin 2011-es tanulmánya szerint „a neurodiverzitás-mozgalom az 1990-es években indult útjára autista embereket tömörítő internetes csoportokban. Ma már valamennyi neurológai rendellenességgel vagy idegrendszeri fejlődési rendellenességgel rendelkező ember polgárjogi küzdelmét ezzel a névvel illetjük.” A neurodiverzitás elve elhatárolódik az édesanyákat hibáztató XX. századi elméletektől, például a fridzsideranya-elmélettől is.Bumiller, Kristen. „The Geneticization of Autism: From New Reproductive Technologies to the Conception of Genetic Normalcy.” Signs 34.4 (2009): 875-99. Chicago Journals. University of Chicago Press.