Montenegró eddig három alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon.

A montenegrói műsorsugárzó a Radio i televizija Crne Gore, amely 2001-ben lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2005-ben csatlakozott a versenyhez Szerbia és Montenegró tagjaként. 2014-től független államként vesznek részt a gyerekek versenyén.

Története Évről évre Montenegró 2014-ben vett részt először a versenyen független országként. Szerbia és Montenegró tagjaként korábban egyszer, 2005-ben szerepeltek, ahol tizenharmadikak lettek.

Montenegró első indulói, Maša Vujadinović és Lejla Vulić voltak. Versenydaluk, a Budi dijete na jedan dan tizennegyedik helyezett lett a máltai versenyen. A következő évben Jana Mirković megszerezte az ország legjobb helyezését, ami a tizenharmadik helyet jelentette. Montenegró a 2016-os versenytől visszalépett és egészen 2024-ig nem indult.

2025. június 23-án a montenegrói köztelevízió bejelentette, hogy az ország kilenc év kihagyás után visszatér a gyermek dalversenyhez. Ekkor szerezték meg legrosszabb helyezésüket, utolsó előttiek lettek a tizennyolc fős mezőnyben.

Nyelvhasználat Montenegró eddigi három versenydalából kettő montenegrói, egy pedig montenegrói és angol kevert nyelvű volt.

Résztvevők Szerbia és Montenegró részeként

Az alábbi táblázat tartalmazza azt a montenegrói dalt, mely Szerbia és Montenegró színeiben vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon.

Év Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám 2005 Filip Vučić Ljubav pa fudbal Inkább a szerelem, mint a foci 13. 29

Montenegróként Az alábbi táblázat tartalmazza a független Montenegró indulóit.

Év Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám 2014 Maša Vujadinović és Lejla Vulić Budi dijete na jedan dan Legyél gyerek egy napra! 14. 24 2015 Jana Mirković Oluja Vihar 13. 35 2025 Asja Džogović I tužna i srećna priča Egy szomorú és egy vidám történet 17. 49

Szavazástörténet 2014–2025

Montenegró a következő országoknak adta a legtöbb pontot: Hely Ország Pont 1. 20 2. 19 3. 17 4. 16 5. 15 6. 14 7. 13 8. 12 9. 8 10. 7

Montenegró a következő országoktól kapta a legtöbb pontot: Hely Ország Pont 1. 14 2. 12 3. 10 4. 5 5. 4 6. 1

Montenegró még sosem adott pontot a következő országoknak: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Írország, Spanyolország és Svédország

Montenegró még sosem kapott pontot a következő országoktól: Ausztrália, Azerbajdzsán, Bulgária, Ciprus, Fehéroroszország, Franciaország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Olaszország, Oroszország, Örményország, Portugália, San Marino, Spanyolország, Svédország és Ukrajna

Háttér Év Rendező Kommentátor Pontbejelentő 2014 Marsa Dražen Bauković és Tamara Ivanković Aleksandra 2015 Szófia Lejla Vulić 2016–2024 Nem vettek részt és nem közvetítették a versenyt 2025 Tbiliszi Sofija

Galéria

Lásd még Montenegró az Eurovíziós Dalfesztiválokon Szerbia és Montenegró az Eurovíziós Dalfesztiválokon Szerbia és Montenegró a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon

További információk Montenegró profilja a junioreurovision.tv-n

Jegyzetek

Kategória:Montenegró kultúrája Kategória:Országok a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon