Richter József (Keszthely, 1951. február 15. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar artistaművész, érdemes művész, a Magyar Nemzeti Cirkusz alapítója, 2012 és 2015 között a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.
Élete Richter József 1951-ben született Keszthelyen, stílszerűen egy lakókocsiban. Szülei is artisták voltak, Józsefet már gyermekkorában elkezdték felkészíteni az artistapályára. A család elefánt- és lovasakrobata produkciókat hozott létre. Műsorszámaikat a világ legnagyobb cirkuszaiban bemutatták, öt világrészt felölelő vendégszerepléseik során. Szakmai elismerésként a Jászai Mari-díjat és az Magyar Arany Érdemkeresztet kapta, mint állami kitüntetést.
1972-ben feleségül vette a híres Renz Cirkusz igazgatójának leányát, Karolát, aki csatlakozott a Richter csoporthoz. 1974-ben az első Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon előadott elefánt akrobata produkciójukat Ezüst Bohóc-díjjal jutalmazták. Házasságukból két fiú, Flórián és József született, akik folyamatos hazai és külföldi szerepléseikkel továbbviszik a cirkuszi tradíciót. Flórián szülei sikere után 30 évvel 2004-ben feleségével Ezüst Bohóc-díjat nyert a 28. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, majd 2008-ban elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Bohóc-díját. Ifj. Richter József lovas akrobata csoportjával 2014-ben a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Arany Pierrot-díjat nyert, majd 2018-ban feleségével a 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon az Arany Bohóc-díjat vehette át.
Richter József artista-pályafutása végén 1995-ben megalapította saját utazócirkuszát, a Magyar Nemzeti Cirkuszt, amelyet közel két évtizedig sikeresen igazgatott. A Nemzeti Cirkusz igazgató szerepkörét 2012-ben fiatalabbik fiának, ifj. Richter Józsefnek adta át.
2012. november 1-jén kinevezték a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójává. Ezt a posztot 2015. november 30-ig töltötte be.
2014-ben Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntették ki. 2017-ben az artisták közül elsőként kapta meg a Kossuth-díjat.
Díjai Ezüst Bohóc-díj, 1. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál (1974) Jászai Mari-díj (1982) Magyar Köztársasági Arany Érdemrendkereszt (2004) Érdemes művész (2014) Kossuth-díj (2017) Zugló díszpolgára (2021)
Jegyzetek
További információk Dévényi Ildikó és Moravetz Levente: Aranybohóc – A Magyar Nemzeti Cirkusz legendája. Pro Pannónia – Dohi Tamás: Egy átcirkuszolt élet, avagy Winicky Gabriella családtörténete. A fakerekű kocsitól a fotóművészetig (Kaposvár, 2025)
Kapcsolódó szócikkek Magyar Nemzeti Cirkusz Fővárosi Nagycirkusz
Kategória:Magyar artisták Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyarország Érdemes Művésze díjasok Kategória:Élő személyek