Mervó Bence (Mosonmagyaróvár, 1995. március 5. –) magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó. Posztja szerint csatár.
Pályafutása Mervó Bence a Győri ETO utánpótlás csapataiból egyre feljebb lépdelve mutatkozhatott be a felnőtt csapatban, és a magyar első osztályban. A 2015-ös új-zélandi U20-as világbajnokságon mutatott teljesítménye alapján lett ismert. A korosztályos tornán szerzett 5 góljával Ezüstcipőt szerzett. A torna után az MTK Budapest szerződtette. Sokáig nem maradt a fővárosi klubnál, ugyanis a svájci élvonalbeli FC Sion igazolta le. Nem sokáig maradt a Vanczák Vilmost is soraiban tudó együttesnél, ugyanis az idény tavaszi felét kölcsönben a lengyel Śląsk Wrocław csapatánál töltötte. A szezon hátralevő részében 10 bajnokin 4 gólt szerzett, a lengyelek pedig elégedettek voltak a teljesítményével, így a 2016-17-es bajnoki szezonra is meghosszabbították a kölcsönszerződését.
Az Ekstraklasa 2016–2017-es idényének 3. fordulójában idegenben győzték le 2–0-ra a Gyurcsó Ádámmal felálló Pogoń Szczecint. Mervó kezdőként 63 percet játszott. Augusztus 10-én a kupában a legjobb 16 közé jutásért rendezett mérkőzésen góllal járult hozzá a másodosztályú Sandecja Nowy Sacz kiejtéséhez. Az ezt követő fordulókban volt, hogy kevesebb játéklehetőséghez jutott, októberben pedig kisebb sérülést is szenvedett. Novemberben felvetődött, hogy az orosz Lokomotyiv Moszkva szerződtetné, és hallani lehetett arról, hogy a játékos rövid időre hazatér, végül a Sion 2017 februárjában visszarendelte a lengyelországi kölcsönszerződésből.
Február 20-án bejelentették, hogy a svájci csapat felbontotta Mervó szerződését, aki így szabadon igazolhatóvá vált.
Február 28-án két és féléves szerződést kötött a szlovák Fortuna Ligában szereplő DAC csapatával, ahol a 7-es számú mezt kapta.
Sérülései miatt mindössze tíz bajnokin tudott pályára lépni a dunaszerdahelyi klubban, majd 2018 júliusában visszaigazolt nevelőklubjához, a Győri ETO-hoz. A 2018-2019-es szezon őszi idényében 17 bajnokin két gólt szerzett a másodosztályban. 2019 februárjában közös megegyezéssel felbontották a szerződését. Február 21-én a Budafoki MTE csapatához írt alá.
A 2020-2021-es szezonban három bajnoki mérkőzésen és egy kupatalálkozón lépett pályára az élvonalban újonc Budafoknál, amely 2021 januárjában az idény hátralevő részére a másodosztályú Szentlőrinc SE-nek adta kölcsön.
Sikerei, díjai Játékosként U20-as labdarúgó-világbajnokság Ezüstcipő (2015)
Statisztika A válogatottban Góljai a 2015-ös U20-as világbajnokságon + # Dátum Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény 1. 2015. június 1. Stadium Taranaki, New Plymouth, Új-Zéland 1–0 5–1 2. 2015. június 1. Stadium Taranaki, New Plymouth, Új-Zéland 3–0 5–1 3. 2015. június 1. Stadium Taranaki, New Plymouth, Új-Zéland 5–1 5–1 4. 2015. június 4. Stadium Taranaki, New Plymouth, Új-Zéland 1–0 1–2 5. 2015. június 10. Dunedin, Új-Zéland 1–0 1–2 (h. u.)
Jegyzetek
További információk https://www.facebook.com/mervobenceofficial/ Profilja a MLSZ-n Profilja a ETO.hu-n Statisztikája a transfermarkt.com-on
Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Győri ETO labdarúgói Kategória:A 2015-ös U20-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Mosonmagyaróváriak Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Az FC Sion labdarúgói Kategória:A Śląsk Wrocław labdarúgói Kategória:A DAC 1904 Dunajská Streda labdarúgói Kategória:A BFC Siófok labdarúgói