Gedeon József (Gyula, 1956. március 23. – 2016. november 25.) a Gyulai Várszínház igazgatója, művészeti menedzser, bölcsész-tanár, számos helyi klub, országos és nemzetközi egyesület alapítója, elnökségi tagja volt.

Élete, pályafutása Gyerekkorában zeneiskolában tanult trombitálni és zongorázni. 17 éves korában dolgozott először a Gyulai Várszínházban: a várkapu felé vezető út mentén a történelmi hangulatot fokozó fáklyás alabárdosok egyike volt. 1973-tól statisztaként több helyen is színpadra kerülhetett. Ekkor ejtette rabul a színház világa. Középiskolás korában az iskola diákszínjátszó csoportjával megnyerték a szentesi Országos Diákszínjátszó Találkozót Saint-Exupéry A kis herceg című darabjával, amelyben a pilótát alakította.

Legmagasabb képesítéseit a Szegedi Egyetem magyar bölcsész és tanári szakán és az Iparművészeti Egyetem művészeti menedzser szakán szerezte. 1991-ig dolgozott általános iskolai – angol- és magyar- – tanárként, ami mellett már akkoriban jazzklubot, valamint a Fiatal Értelmiségiek Klubját vezette, és koncerteket, filmklubot szervezett. 1991–1995 között a gyulai önkormányzatnál kulturális osztályvezetőként dolgozott. 1992-ben merült fel benne egy a gyulai várban rendezendő jazzfesztivál ötlete, amellyel megkereste Sík Ferencet, a Várszínház akkori művészeti vezetőjét, aki helyet adott az elképzelésnek. Az azóta már nemzetközivé vált fesztivál a legjelentősebb magyar jazz-zenészeket fogadta, 1999-től pedig már világhírű külföldi muzsikusok is felléptek. A Gyulai Vár Jazz Fesztivált 2011-ben már huszadik alkalommal rendezték meg.Gyula város Fesztiválok, rendezvények (hozzáférés: 2014. június 18.)(zk): XX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál , Fidelio - 2011. július 12.

1995-ben pályázat útján került a Gyulai Várszínház élére. Vezetése alatt a nyári évad hathetes összművészeti fesztivállá bővült – új színházi bemutatókkal, vendégelőadásokkal a művészetek minden ágát megmutatva –; művészeti vezetőként ő állította össze a színház programjait is.

1995-től haláláig volt elnökségi tagja a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének. 1997-ben Mátyás Irénnel, a Zsámbéki Szombatok igazgatójával kezdeményezte a Szabadtéri Színházak Szövetsége szervezet létrejöttét, melybe a legnagyobb és legrégebben működő szabadtéri színházak tömörültek. 2006-ban egyik kezdeményezője és alapítója volt az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának (European Shakespeare Festivals Network), amely hivatalosan 2010-től működik, így ennek az egyik jelentős tagfesztiválja lett a gyulai nemzetközi Shakespeare Fesztivál is. A Színikritikusok Díja 2005/2006 szavazáson hárman is különdíjra jelöltékszinhaz.net Színház folyóirat XXXIX. évfolyam 10. szám (5, 9, 17. oldal) - 2006. október a Gyulai Várszínház programjaiért.

Ezek mellett 1989-ben alapító szervezője, majd szervező titkára volt az országos Erkel Ferenc Társaságnak,Rendhagyó üléssel ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a gyulai Erkel Ferenc Társaság, Gyulai Hírlap - 2014. november 22. 1991-től a gyulai Magyar–Brit Baráti Társaság alapító elnöke is volt. 1999-ben a budapesti Kráter Műhely Egyesület Kiadó gondozásában jelent meg A brit oroszlán hétköznapjai című könyve. Magánemberként szívesen utazott, tájékozódott a kulturális eseményekről, külföldi és hazai zenei és színházi fesztiválokon.

Lánya Gedeon Lívia.Who is Who Magyarországon: Magyarország vezető személyiségeinek életrajzi enciklopédiája/A-Z - 2003.

2016. november 25-én hunyt el súlyos betegségben.Mikóczy Erika: Elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója , behir.hu - 2016. november 26. Márta István Facebook-bejegyzésében megemlékezett arról is, hogy Gedeon József „2008-ban részt vett a Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program megalapításában, és aktív szerepet vállalt az előadó-művészeti törvény létrehozásában is”.Elhunyt Gedeon József kollegánk. Márta István bejegyzése hivatalos Facebook-oldalán - 2016. november 26.A fesztiválszövetségek támogatják az NKA-járulékbevételek módosításáról szóló törvényjavaslatot , nefmi.gov.hu - 2008. április 22.Párbeszéd a magyar előadó-művészet fejlődéséért, mma.hu - 2014. augusztus 28. Emlékére és tiszteletére a Szabadtéri Színházak Szövetsége a 2007-ben alapított Amfiteátrum díjat létrehozásának tizedik évfordulóján átnevezte Gedeon József Amfiteátrum díjra, melyet először Szomor György színész, énekes, zeneszerző vehetett át.Új elnök a Szabadtéri Színházak Szövetsége élén, szinhaz.hu - 2017. március 11. “Belül még mindig húsz éves vagyok” Interjú a Gedeon József Amfiteátrum-díjas Szomor Györggyel, szinhaz.org - 2017. április 7.

Munkássága

Rendezései Hamvas Béla: Karnevál – felolvasószínház (Gyulai Várszínház, 2007)Szpenátyi Katalin: A színház mint karnevál és meditáció A Gyulai Várszínház 44. évadáról, Bárka 2007/5 - 2007. október 4. Márai Sándor, Hamvas Béla, Weöres Sándor: Füves könyvek – Az Élet nagy kérdései (Gyulai Várszínház, 2012)port.hu Füves könyvek - Az Élet nagy kérdései, felolvasószínház

Kiadványok Könyv: A brit oroszlán hétköznapjai (avagy egy jól működő demokrácia magyar szemmel). 1999.KSH Könyvtár online katalógus (OLIB) A brit oroszlán hétköznapjai

Több, a Gyulai Várszínház által kiadott könyv felelős szerkesztője-kiadója: Jazz a várban: A gyulai jazzfesztiválok két évtizede (2011)KSH Könyvtár online katalógus (OLIB) Jazz a várban 50 évad a Gyulai Várszínházban (2013)Súr Enikő: Konferenciával és könyvbemutatóval folytatódott a Gyulai Várszínház programsorozata, Gyulai Hírlap - 2013. június 24. Drámák az 1566-os gyulai várvédelemről (2014)Súr Enikő: Megjelent a Drámák az 1566-os gyulai várvédelemről című kötet, Gyulai Hírlap - 2014. május 7.

Felelős szerkesztője-kiadója több, a Várszínház kiadásában megjelent CD-nek: Simonyi Imre: Természetes halál (2005)Simonyi Imre bibliográfia Hommage á Erkel (2011)H.É.: Hommage á Erkel címen adta ki második CD-jét a Gyulai Várszínház, Gyulai Hírlap - 2011. július 12. Vukán trió: Vihar (2013)Hetessy Csaba: Lemezpolc kritika: Vukán György - A Vihar, jazzma.hu - 2013. április 30.

Zenei írásai jazz- és rockzenei témában több országos és helyi folyóiratban, lapban, internetes portálon (Magyar Ifjúság, JazzStudium, Jazz, Bárka, JazzMa, Békés Megyei Hírlap, Gyulai Hírlap) jelentek meg, novellája a VigíliábanVigilia 77. évfolyam 11. szám tartalma látott napvilágot.

Gyulai kulturális élet

Korai kulturális tevékenysége, fesztiválok bélyegkép|bal|Gyula, Belső vár Gyerekként zeneiskolába járt, a blues-, a jazz- és a rockirányzatok már akkor érdekelték, olyannyira, hogy az angol nyelv tanulására is ezek ösztönözték. 1974-ben részt vett a Debreceni Jazznapokon – amely akkor már nemzetközi fesztivál volt –, ahol megismertette a jazz lényegét, a felszabadult, kötetlen improvizációt. A főiskolai rádióban már jazzműsorokat készített. Ugyanitt rábízták a filmklub vezetését is, amelyet később Gyulán is megszervezett és tovább vezetett. A tanítóképző után visszatért Gyulára, a katonaság után elvégezte Nyíregyházán a Tanárképző Főiskola magyar nyelv és irodalom szakát. Gyulán a III. Sz. Általános Iskolában magyar nyelv és irodalmat tanított, de itt – mint a műfaj iránt érdeklődő tanárnak – lehetősége nyílt, hogy a nyolcadikosoknak énekórákon jazzórát tartson, majd 1982-től a művelődési házban szervezett jazzklubot (amely 2006-ban indult később újra). Ekkor kezdett koncerteket szervezni, miközben járta a hazai és külföldi fesztiválokat, melyekről tudósításokat írt a Hartyándi Jenő által szerkesztett Jazz Studiumba és más lapokba is. 1982-ben megszervezte és vezette a gyulai Fiatal Értelmiségiek Klubját, ahova neves művészeket, írókat, újságírókat, sportolókat, képzőművészeket hívtak meg előadást tartani. Majd 1991-ben pályázati úton az önkormányzat kulturális és oktatási osztályának élére került, aminek köszönhetően újra szoros kapcsolatba került a Várszínházzal.

A és a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál A jazzfesztivál rendezésének ötletével 1992 elején kereste meg Sík Ferenc igazgatót, mivel a zene addig nem volt jelen a színház programjában, s a kezdeményezés nyitott kapukra talált. A cél az volt, hogy a mainstream (középutas) jazz mellett másfajta irányzatok is megjelenjenek, mint például a jazz és a világzene ötvözete vagy a magyaros vonulat, tehát azok is, akik tágítják a műfaji határokat. Két évtized alatt több mint száz együttes lépett fel a fesztiválon. A koncerteken eleinte hazai együttesek léptek fel, aztán Kelet-Európából is hívtak előadókat, végül világsztárok is jöttek. Az egyik legnagyobb érdeklődés Al Di Meola koncertjét kísérte, aki előtte több évig nem járt Magyarországon.

1996-tól fokozatosan kibővítve a Gyulai Várszínház nyári programjait egy évente, június végétől augusztus elejéig tartó, hathetes összművészeti fesztivál született, ahol a prózai és zenés színház mellett (melyben évente három-négy új színházi bemutatót tartanak a Várszínház önálló produkciójaként vagy más színházzal közösen) fontos szerepe van a zene és a tánc különböző műfajainak, de a képzőművészetnek, filmművészetnek is. A rendezvénysorozat részévé vált a kétévente megrendezésre kerülő Irodalmi Humor Fesztivál és a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál is. Emellett igazgatása alatt októbertől március végéig tartó kamaratermi programokkal is bővült a Várszínház programja, melyben színházi előadások, önálló estek, zenei koncertek, filmvetítések, nemzetközi estek, táncelőadások kerülnek színre, majd 1999-ben a Kamaraterem előterében megnyitotta a Kamaragalériát, ahol rendszeresen neves képző- és fotóművészek alkotásait állítják ki. Ez utóbbin aláírásokat is gyűjtött, melyeket elemzett is, mivel grafológus végzettséggel is rendelkezett.Gyulai Várszínház > Részletes információ, jegy.huCs. É. Gyulán megforduló művészek kézírásainak grafológiai elemzéséből nyílt kiállítás, gyulaihirlap.hu - 2014. október 9.

1997-től Benkó Sándor megkeresésével kezdve nyolc éven keresztül a jazzfesztivál második napja dixielandzenével bővült a Tószínpadon, Westel Dixie FesztiválGyulai Várszínház 1990-1999 , 2000-2009 néven, amit 2006-ban a blues váltott fel, azóta rendezik meg évente a Vár Blues Fesztivált.

2009-től a gyulai jazzfesztivál tagja az Európai Jazzfesztiválok Hálózatának (rövidítése: EJN).

Shakespeare Fesztivál thumb|250px|A 2004-ben, az Új Színház és a Gyulai Várszínház együttműködésében létrejött Szentivánéji álom című előadás a neussi Shakespeare Fesztiválon 2007-benHelmeczi Hedvig: A Szentivánéji álom Gyulán, szinhaz.hu/kontextus.hu - 2004. augusztus 26.Shakespeare Festival im Globe Neuss: A Midsummernight's Dream (Ein Sommernachtstraum)</p></small> Az angol kultúra és Shakespeare mindig érdekelte. Kétszer is nyert el brit ösztöndíjat, melyeknek köszönhetően megismerhette Nagy-Britanniát – ebből a tapasztalatból született meg könyve is 1999-ben. Előbb 1993-ban a londoni kulturális, 1995-ben pedig a színházi életet tanulmányozhatta pár hónapig. Ennek hatására is, 1999-től évente egy-egy Shakespeare-darab új bemutatóját tartották a Gyulai Várszínházban. Később aztán ebből nőtt ki – az Összművészeti Fesztiválon belül – a 2005 óta, július elején tartott, kéthetes, nemzetközi Shakespeare Fesztivál, melyre a világ legjelentősebb előadásait és rendezőit sikerült elhívni, például: Eimuntas Nekrošius és Oskaras Koršunovas litván rendezőket, a grúz Robert Sturuát, a román Silviu Purcăretet, Andrei Șerbant vagy az angol Peter Brookot, a belga Luk Percevalt. Természetesen a legnevesebb hazai és határon túli magyar Shakespeare-előadások, rendezők, színészek is szerepelnek a programban, hiszen az angol nyelvű országokon kívül Magyarországon is a legnépszerűbb színpadi szerző Shakespeare, egy évben 30–40 bemutató is van a színházakban.