Bajáki Ferenc, teljes nevén Bajáki Ferenc József (Kecskemét, 1883. május 6. – Moszkva, kommunarkai kivégzőhely, 1939. március 3.A politikai elnyomás, Moszkvában és a Moszkvai területen agyonlőtt és eltemetett áldozatainak mártirológiája 1938-53 – Id. Bajáki Ferenc) magyar műlakatos, tölténygyári munkás, szakszervezeti titkár, a Forradalmi Kormányzótanács tagja. A sztálini koncepciós perek áldozata.
Élete A kezdetek Bajáki Ferenc és Szelei Etelka fia. 17 éves korában belépett a lakatosok szakegyletébe, illetve az MSZDP-be, később pedig a Weiss Manfréd Műveknél a lakatosok főbizalmijaként működött. 1910. május 16-án Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött Barina Terézia református szabónővel, Barina István és Mészáros Julianna lányával.A házasságkötés bejegyezve a BP. VII. ker. állami házassági akv. 667/1910. folyószáma alatt. 1917-ben a Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségében a gyáripari lakatos-szakosztály titkárává vált. 1918 őszén még kommunistaellenes álláspontot képviselt, 1919 márciusára viszont már az egyesülés híve lett, sőt belépett a KMP-be.
A kommün alatt és után A Magyarországi Tanácsköztársaság idején április 9-től június 24-ig a szociális termelés népbiztosa Varga Jenő, Dovcsák Antal, Hevesi Gyula, Kelen József és Rákosi Mátyás mellett. Június 24-én a Tanácsok Országos Gyűlése által az előző nap megválasztott Szövetséges Központi Intéző Bizottság megválasztotta a Népgazdasági TanácsA népgazdaság tervszerű irányítására létrehozott legfőbb gazdasági szerv. Forrás: A Népgazdasági Tanácsról elnökségét, amelybe Varga Jenő, Nyisztor György és Lengyel Gyula mellett ő is bekerült. A tanács továbbá kilenc főosztályból is állt, amelynek (IX.) munkásügyi főosztályát is ő vezette. Részt vett 1919. július 31-én az éjjeli órákban tartott, Kun Béla vezette tanácskozáson, amelyen a kilátástalan helyzetet vitatták meg. „A Vántus Károly és társai” megnevezésű - a köznyelvben népbiztosperként élő - perben, amely 1920. június 5-től december 28-ig tartott, életfogytig tartó fegyházra ítélték, ám 1921-ben a szovjet–magyar fogolycsere-akció révén Szovjet-Oroszországba került. Itt belépett az SZK(b)P-be, és a szovjet ipar helyreállításában, az új szocialista nagyipar építésében vett részt. Koholt vádak alapján (pl. ellenforradalmi tevékenység) 1938. február 28-án letartóztatták. 1939. március 2-án halálraítélték, másnap kivégezték. Fiát szintén letartóztatták, és kivégezték.A politikai elnyomás, Moszkvában és a Moszkvai területen agyonlőtt és eltemetett áldozatainak mártirológiája 1938-53 – Ifj. Bajáki Ferenc 1956. február 25-én Vágó Bélával együtt rehabilitálták.
Emlékezete Csepelen utca volt róla elnevezve (2011-ig). Ez ma a Mansfeld Péter utca.Utca viseli Mansfeld Péter nevét Csepelen Múlt-kor, 2011. március 11. 11:41
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
További információk Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László Csepel szikrái. Sorsok, emberek a századfordulótól a felszabadulásig. Szerk. Csepeli Szabó Béla, Czakó Sarolta. Bp., MSZMP Csepel Vas- és Fémművek Bizottsága, 1970 Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992 Váry István-Heltai Nándor: Kecskemét jelesei. Szerk. Heltai Nándor. Kecskemét, Kecskemét Város Tanácsa, 1968 Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993- Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből (Bp., 1964)
Kategória:1883-ban született személyek Kategória:A Magyarországi Tanácsköztársaság népbiztosai Kategória:Kecskemétiek Kategória:A Kommunarkában kivégzett magyarok Kategória:1939-ben elhunyt személyek Kategória:Az MSZDP korábbi tagjai Kategória:KMP-tagok Kategória:A szovjet–magyar fogolycsere-akció kicseréltjei Kategória:SZKIB-tagok Kategória:Bebörtönzött politikusok Kategória:Magyar műlakatosok