Az SMS EmdenA hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. a Császári Haditengerészet egyik könnyűcirkálója – korabeli német besorolás szerint kiscirkálója – volt, a kéttagú Dresden-osztály második tagja. Az 1906 és 1909 között épült hajó a nevét az északnyugat-németországi kikötőváros után kapta. A korábbi Königsberg-osztályú könnyűcirkálókhoz hasonlóan tíz darab 10,5 cm-es löveget és két torpedóvető csövet kapott.
Szolgálati ideje nagy részét külhoni szolgálatban töltötte a kínai Csingtao kikötőjében állomásozó Kelet-ázsiai Hajóraj kötelékében. Az első világháború első hónapjaiban az Indiai-óceán északkeleti részén eredményesen vezetett cirkálóháborúja és nagy feltűnést keltő, vakmerő vállalkozásai (madrászi rajtaütés, penangi csata) révén vált ismertté. Tevékenységével az antant jelentős haditengerészeti erőit kötötte le és jelenléte számottevő fennakadást okozott a térség kereskedelmi forgalmában.
Sikeres portyázásainak a balul sikerült kókusz-szigeteki akció vetett véget. November 9-én az itteni Direction-szigeten lévő kommunikációs állomás kiiktatására a hajó parancsnoka, Karl von Müller fregattkapitány egy partraszálló egységet indított útnak, miközben a cirkálóval a kikötő előtt várta a pár órásra tervezett rajtaütés végét. A sziget rádióállomása még jelezni tudta egy idegen hadihajó felbukkanását a kikötő előtt, a riasztás ellenőrzésére pedig épp a közelben elhaladó csapatszállító konvojból a Sydney ausztrál könnyűcirkálót küldték ki. A németeket váratlanul érte az ellenséges hadihajó felbukkanása. A kialakuló másfél órás tűzharc elején bár az Emden pontos sortüzeivel számos találatot elért ellenfelén, döntően nem tudta csökkenteni annak harcértékét. Az erősebben páncélozott, gyorsabb és nagyobb tűzerővel rendelkező ausztrál cirkáló ezután harcképtelenné tette az Emdent, melyet parancsnoka, hogy a legénységének túlélési esélyeit javítsa, az Északi-Keeling-sziget előtti korallzátonyon partra futtatta. A 376 főnyi legénységéből 133 fő veszítette életét az ütközet és az azt követő lövetés során, a többi hajótörött hadifogságba került.
A 47 tagú partraszálló egység Hellmuth von Mücke elsőtiszt vezetésével elkobzott egy szkúnert a Direction-szigeten, és még aznap este elhagyta a szigeteket. A német csapatnak Holland Kelet-India és az Arab-félsziget érintésével pár fő veszteséggel sikerült visszajutniuk Németországba, ahol ünnepélyes fogadtatásban részesültek. A korallzátonyon partrafutott Emden hajótestét az erős hullámok hamar tönkretették. A maradványait az 1950-es években bontották le.
A merész rajtaütései révén és az elfogott kereskedelmi hajók legénységével és utasaival szemben tanúsított lovagias bánásmódjával az Emden nagy tiszteletet vívott ki magának az ellenséges és semleges országok közvéleménye előtt is, rövid háborús pályafutása ellenére a világháború legismertebb hadihajója lett. Az antant propagandája az Emden tevékenységét igyekezett egyedi pozitív példaként felhozni a német haditengerészeti erők híreszteléseik szerint jogsértő és kegyetlen tevékenységére, holott hasonló korrektséggel vívta harcát a többi német cirkáló legénysége és a tengeralattjárósok is.
Műszaki leírás
bélyegkép|jobbra|300px|Az Emden modellje a Laboe-i Tengerészeti Emlékhelyen
Az 1898-as német flottatörvények 30 új könnyűcirkáló (német terminológia szerint kiscirkáló) megépítésére adtak felhatalmazást. A program a Gazelle-osztállyal kezdődött, amit a Bremen-osztály, majd a Königsberg-osztály követett, melyek mind jelentős lépést jelentettek az előző osztályhoz képest. Az 1906-os költségvetési évre betervezett két Dresden-osztályú egység két további kazánt kapott a hajtóművek megerősítése érdekéhez.
Az Emden teljes hosszúsága 118,3 m, legnagyobb szélessége 13,5 m és legnagyobb merülése (a hajó elején) 5,53 m, vízkiszorítása teljes harci felszereltség mellett volt. Két háromszoros expanziójú gőzgép gondoskodott két hajócsavarjának meghajtásáról () összteljesítménnyel, amivel a végsebessége 23,5 csomó volt. A két gőzgépet 12 széntüzelésű, Marine-típusú vízcsöves gőzkazán látta el gőzzel. Szénraktárai 860 t szén elhelyezésére voltak alkalmasak, amely mennyiség felhasználásával 12 csomós sebesség mellett hatótávolsága elérte a tengeri mérföldet (). Az Emden volt az utolsó német cirkáló, amelyiket háromszoros expanziójú gőzgépekkel építettek. Az őt követők már mind jóval erősebb gőzturbinákat kaptak.Gardiner & Gray 159–163. o. A cirkálón 18 tiszt és 343 legénységi állományú tengerész teljesített szolgálatot.Gröner 105. o.Forstmeier 2. o.
Fő tüzérségét tíz darab külön lövegtalpakon elhelyezett 10,5 cm űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú (10,5 cm SK L/40)A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/40 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 40-szer olyan hosszú, mint a cső átmérője. alkotta, melyekből 5-5 került a hajó két oldalára, közülük 2-2 a hajóorron és a taton egymás mellett kapott helyet. Ezen ágyúk legnagyobb lőtávolsága volt, és lőszerkészletüket képezte, így minden ágyúra 150 lövedék jutott.
A másodlagos tüzérségét nyolc darab 5,2 cm űrméretű, 55-ös kaliberhosszúságú ágyú alkotta, amelyeket szintén külön lövegtalpakon helyeztek el. A fegyverzetéhez tartozott még két 45 cm űrméretű, a hajótest vízalatti részébe beépített torpedóvető cső is. Ezekhez öt torpedót tudott magával szállítani. Kialakítása alkalmassá tette 50 darab tengeri akna szállítására, de aknákat a háború során nem telepített.
A hajó fedélzetének páncélzata 20–80 mm, a parancsnoki torony oldalaié 100 mm, a lövegpajzsok páncéllemezeié pedig 50 mm vastag volt. Kiscirkáló révén a hajótestet nem borította páncélzat.
Szolgálata Békeidőben A hajót Ersatz Pfeil átmeneti névvel rendelték meg a Kaiserliche Werft danzigi hajógyárától 1906. április 6-án, névleg a kiöregedett Pfeil aviso-hajó pótlására.van der Vat 17. o. Gerincét 1906. november 1-jén fektették le, és 1908. május 26-ikai vízrebocsátásánál a keresztelését dr. Leo Fürbringer, a névadó város főpolgármestere végezte.Hildebrand, Röhr, & Steinmetz 39. o. A felszerelésével 1909. július 10-ikére végeztek, és ezután felvették a flotta állományába.Gardiner & Gray 157. o.
A cirkáló a menetpróbáit még ezen a napon megkezdte. Még ezek befejezése előtt, augusztus 11. és szeptember 5. között részt vett a flotta nyári hadgyakorlatán, és eközben Vilmos császár jachtjának, a Hohenzollernnek a kísérőjeként szolgált. A próbáinak szeptemberi elvégzése után leszerelték.
Áthelyezése a Távol-Keletre
1910. április 1-én ismét szolgálatba helyezték, és a kínai Csingtaóban támaszponttal rendelkező Kelet-ázsiai Hajórajhoz (Ostasiengeschwader) osztották be. Az Emden 1910. április 12-én indult útnak Kielből Kínába, Dél-Amerika érintésével.van der Vat 18. o. Egy hónappal később, május 12-ikén kikötött Montevideóban, ahol találkozott a kelet-amerikai állomáshelyen szolgálatot teljesítő Bremen könnyűcirkálóval. Az Emden és a Bremen május 17. és 30. között Buenos Airesben tartózkodott, ahol az Argentína függetlenségének 100. évfordulójára rendezett ünnepségeken Németországot képviselték. A két hajó együtt kerülte meg a Horn-fokot, majd az Emden kikötött Valparaísóban, míg a Bremen továbbhaladt Peru felé. A Csendes-óceánon való átkelés a jó minőségű szén hiánya miatt késett. Miután a chilei Talcahuanoban szenet vételezett, június 24-én folytathatta útját. Az áthelyezés során tesztelték a hajót hosszútávú utakon, hogy a tapasztalatokat felhasználhassák a későbbi könnyűcirkálók tervezésénél. A Húsvét-szigetet is érintő útja során szokatlanul kemény időjárási körülményekkel kellett megküzdenie. Július 12-én a Tahitin lévő Papeete-ben vetett horgonyt. megtétele után a szénraktárai már csaknem teljesen leürültek.Hildebrand, Röhr, & Steinmetz 39–40. o.van der Vat 19. o.
A Kelet-ázsiai Hajóraj kötelékében bélyegkép|jobbra|300px|Az Emden legénysége a háború előtt Innen Német Szamoa felé haladt tovább és annak fővárosához, Apia kikötőjébe július 22-én érkezett meg, ahol csatlakozott az Erich Gühler ellentengernagy vezette Kelet-ázsiai Hajóraj többi egységéhez. A raj októberig Szamoán maradt, majd visszatért a csingtaói bázisra. Az Emden ezután október 27. és november 19. között a Jangcén hajózott és látogatást tett Hankouban. Mielőtt december 22-én visszatért volna Csingtaóba az éves karbantartások elvégzése végett, még felkereste Nagaszakit.
A javítási munkálatokat azonban nem végezték el rajta a tervezett időben, mivel a Karolina-szigetekhez tartozó Ponape szigetén kitört a sokeh-felkelés és szükségesnek ítélték a cirkáló idevezénylését. Csingtaót december 28-án hagyta el. A Nürnberg könnyűcirkáló is kifutott Hongkongból, hogy csatlakozzon hozzá.
A két cirkáló erősítésként csatlakozott a Ponape-nál lévő német erőkhöz, melyekhez a régi védelem nélküli cirkáló, a Cormoran is tartozott. A hajók tűz alá vették a felkelők állásait, és egy hajók legénységéből és helyi rendőri erőkből álló egységet tettek partra 1911 januárjának közepén. Február végére a lázadás elfojtották és a Karolina-szigetek felügyeletét a február 26-án beérkező Condor védelem nélküli cirkáló vette át. Az Emden és a többi hajó másnap temetési szertartással búcsúzott a hadműveletek során elesettektől, majd március 1-én Guamon keresztül útnak indultak Csingtao felé.Hildebrand, Röhr, & Steinmetz 40. o.
A március 19-ikei megérkezését követően hozzáláttak a korábban elhalasztott éves karbantartásához. 1911 közepén Japánba hajózott és itteni tartózkodása során egy tájfunban összeütközött egy japán gőzhajóval. Az ütközés jelentős károkat okozott benne és emiatt vissza kellett térnie Csingtaóba, ahol szárazdokkba került. A javítások után visszatért a Jangcéhez az október 10-ikén kitört vucsangi felkelés alatt védelmezni az európai érdekeket. Ennek az évnek a novemberében váltotta Maximilian von Spee altengernagy Gühlert a hajóraj élén.Hough 8. o.
Az év végén megrendezett Kaiserschießpreist kategóriájában a mindig kifogástalan megjelenése miatt a „Kelet hattyújaként” (Der Schwan des Ostens) is emlegetett Emden nyerte el. December elején Incshonba hajózott, hogy segítséget nyújtson a zátonyra futott Deike Rickmers német gőzösnek. 1913 májusában Karl von Müller korvettkapitány vette át a hajó parancsnokságát, akit röviddel ezután fregattkapitánnyá léptettek elő.Hildebrand, Röhr, & Steinmetz 41. o. Az ő vezetésével június közepén a Csendes-óceán középső részén lévő német gyarmatokat kereste fel a cirkáló, majd Nanking előtt állomásozott, ahol a Csing-dinasztia és a forradalmi erők vívtak egymással harcot. Eközben augusztus 26-ikán a forradalmárok támadást intéztek a hajó ellen. Az Emden tüzérei azonnal viszonozták a tüzet, elhallgattatva a támadókat. Augusztus 14-én a cirkáló Sanghaj felé hajózott tovább.Hildebrand, Röhr, & Steinmetz 40–41. o.
A világháborúban Cirkálóháborúja a Távol-Keleten Az Emden 1914 első felét a kínai és japán vizeken tett szokásos cirkálóutakkal töltötte, melyeken semmi rendkívüli esemény nem történt. A szarajevói merényletet követő júliusi válság idején az Emden volt az egyetlen Csingtaóban tartózkodó német cirkáló. Spee tengernagy a két páncélos cirkálójával a Csendes-óceán déli vizein tartózkodott, a Leipzig pedig Mexikó partjai felé tartott, hogy leváltsa az ott állomásozó Nürnberget. Július 31-én von Müller az Emdennel elhagyta Csingtaót, hogy háború kitörése esetén azonnal kereskedelmi háborúhoz kezdhessen. Augusztus 1-én reggel brit hajók erős rádiójeleit fogta és hamarosan több farvizet is észlelt, ami az épp aznap Vejhajvejből a Jangce torkolatához tartó brit 1. cirkálórajtól származhatott.Raeder I, 90-91. o.
bélyegkép|jobbra|300px|A Cormoran segédcirkáló (ex-Rjazany)