A Hevesi Sándor-díjat 1998-ban a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja, az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat alapította. Olyan Magyarországon élő és alkotó színházművészek vagy a színházért dolgozó személyek kaphatják, akik a magyar színházművészet nemzetközi el- és megismertetéséért tettek.
A díjról A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának kezdeményezésére, a kezdeményező, az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat által alapított díjat először a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos eseményeinek során, 1998-ban adták át.
A díjat az intézet tagjai (színházak, különböző szakmai szervezetekSzínházi világnapi díjak , Fidelio/MTI - 2012. március 27.) tehetnek javaslatot előzetes javaslata alapján létrejött listából az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkárából, a Fővárosi Önkormányzat képviselőjéből és az ITI Magyar Központ elnökéből álló kuratórium ítéli oda és - néhány kivételtől eltekintve - a színházi világnapon adja át.
Évente három díjazott van.
Díjazottak
1998 Ascher Tamás, Bozsik Yvette, Lakos Anna 1999 Lengyel György, Szabó György, Zsámbéki Gábor 2000 Antal Csaba, Marton László, Szilágyi Mária 2001 Eszenyi Enikő, Nagy András, Szilágyi DezsőKulturális hírek 2002 Bába Krisztina, Gombár Judit, Szűcs Miklós 2003 Huszti Péter, Oszvald Marika, Novák Ferenc 2004 Gregor József, Kiss János, Novák János 2005 Fábri Péter, Markó Iván, Pintér Béla 2006 Békés Pál, Horváth Csaba, Schilling Árpád 2007 Kovalik Balázs, Lénárt András, Upor László 2008 Meczner János, Csanádi Judit, Gáspár Máté 2009 Radnóti Zsuzsa, Váradi Katalin, Goldschmied József 2010 Alföldi Róbert, Bérczes László, Ladányi Andrea 2011 Bagossy Levente, Lengyel Anna, Tompa Gábor 2012 Bodó Viktor, Fehér Ferenc, Pászt Patrícia. Március 31-én a Színházak Éjszakáján, a Radnóti Miklós Színházban adták át. 2013 Gedeon József, Khell Zsolt, Mundruczó Kornél. Március 27-én a veszprémi Petőfi Színházban a MASZK hagyományos gálaestjén adták át. 2014 Erkel László Kentaur, Kozma András, Silló István. A Szegedi Nemzeti Színházban. 2015 Bagossy László, Szakács Györgyi, Urbán András. A Thália Színházban. 2016 Barda Beáta, Frenák Pál, Vidnyánszky AttilaMTI: Együtt díjazták Vidnyánszkyt és Pintér Bélát origo.hu - 2016. március 30. 2017 Dömötör András, Khell Csörsz, Lőrinczy GyörgyÁtadták a MASZK elismeréseit az Operettszínházban! - Ők a díjazottak , szinhaz.org - 2017. április 4. 2018 Balázs Zoltán, Szabó G. László, Vidovszky György 2019 Angelus Iván, Kulcsár Edit, Szabó K. István 2020 Bán Teodóra, Árkosi Árpád, Monori LiliKaposváron tartották az Országos Színházi Évadnyitót, kapos.hu - 2020. Szeptember 12. 2021 Balog József, Balogh Tibor, Láng Annamária 2022 Ágh Márton, Molnár Levente, Tapasztó Ernő 2023 Büki Dóra, Juronics Tamás, Veress Anna 2024 Bányai Tamás, Gyarmati Kata, Szabó Réka 2025 Nagy Fruzsina, Sarkadi Bence, Szögi Csaba 2026 Peremartoni Krisztina, Borbély Alexandra, Kálmán Eszter
Jegyzetek
Források A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának honlapja: Hevesi Sándor-díj 2010, kitüntetettjei Opac PIM Díjnév: Hevesi Sándor-díj (színházi) Színházi világnap: szombaton adják át a Hevesi Sándor-díjat, MTI/HVG.hu - 2012. március 27. Kulturális hírek , Magyar Narancs 1998/11 - 1998. március 19.
További információk Krakkói Magyar Centrum Pászt Patrícia Hevesi Sándor díjban részesült (kép az oklevélről) - 2012
Kategória:Magyar színházművészeti díjak