Forintos Győző (Budapest, 1935. július 30. – Budapest, 2018. december 5.) magyar sakkozó, nemzetközi nagymester, sakkolimpián csapatban kétszeres ezüst- és bronz-, egyéniben aranyérmes; magyar bajnok, háromszoros Budapest-bajnok, nemzetközi versenybíró, sakkszakíró, edző, sportvezető. Élete Egy hódmezővásárhelyi földműves családnak a sarja. Apja Forintos József (1902–1986), órásmester, anyja Pala Anna (1903–1988) varrónő volt. Az apai nagyszülei Forintos János, hódmezővásárhelyi cipész és Katona Judit (1859–1913) voltak. Ötéves korában a bátyjától tanult meg sakkozni, 10 évesen, 1945-ben már első versenyét nyerte a felnőttek között. (A díj egy pár cipő volt!) Iskoláit Pestlőrincen végezte, és még középiskolásként megnyerte Budapest közel 400 résztvevős villámbajnokságát.
A Pestlőrinci Akaratban, a Kispesti Vasasban, majd a Kistext csapatában kezdett versenyszerűen sakkozni. 1954-ben szerezte meg a sakkmesteri címet. 1953-ban nyert felvételt az egyetemre, és az egyetemi évek alatt a Haladás (a BEAC elődje) NB I-es gárdájában játszott az első táblán, az akkor idők legjobbjai ellen, mint Szabó László, Barcza Gedeon, Asztalos Lajos. Később, több mint 40 évig a Vörös Meteor, illetve annak jogutódai, az MTK-VM és az MTK versenyzője volt, majd 2000-től a Hajdúszoboszló NB I-es csapatát erősítette.
Végzettségét tekintve közgazdász; 1957-ben végezte el a Közgazdasági Egyetem Külkereskedelmi szakát, majd a Hungarotex Külkereskedelmi Vállalatnál kezdett dolgozni. Munkahelyén segítették a sakkpályafutásában, de 1969-ben választás elé állították, mert felajánlották neki az ausztráliai kirendeltség vezetését, amit nem fogadott el, és inkább a sakk mellett döntött.
1964-ben nősült meg. Felesége családjában is mindenki sakkozott. Apósa, Pauncz Miklós lelkesen intézte a klub ügyeit, akinek halála után rendszeresen megrendezték a Pauncz Miklós sakk-bridzs emlékversenyt. Lánya, Gyöngyvér, szintén sakkozó, aki az angol-francia nagymester Anthony Kosten felesége.
Sakkozói pályafutása Először 19 évesen, 1954-ben került be a magyar bajnokság döntőjébe. 1968/69-ben két pont előnnyel a második helyezett Portisch Lajos, és négy pont előnnyel a harmadik helyen végzettek előtt magyar bajnoki címet szerzett. Egy évvel később a második helyet szerezte meg Dely Péter mögött.
1963-ban lett nemzetközi mester és 1974-ben szerezte meg a nemzetközi nagymester címet.
Egyéni versenyen utoljára 2002-ben vett részt, ezt követően már csak csapatban játszott. 2010. július óta nem játszott a FIDE által nyilvántartott játszmát. Ekkori utolsó Élő-pontszáma 2317. Legmagasabb pontszáma a FIDE szerint 2500, amelyet 1971. januárban ért el, ekkor a világranglistán a 73., a magyar ranglistán a 4. helyen állt. A chessmetrics.com számításai szerint a legmagasabb pontértéke 2605 volt 1971. augusztusban, és a legjobb helyezése a világranglistán a 65. volt, 1971. júniusban.
1994 óta nemzetközi versenybíró.
Sikeresebb tanítványai: Kállai Gábor nemzetközi nagymester, Daniel King nemzetközi nagymester (Anglia)
Tanácsadója és szekundánsa volt 1980-ig két világbajnoki ciklusban Portisch Lajosnak, aki ekkor jut legtovább a párosmeccsek során, az első négy közé mindkét esetben.
1983-1984-ben a magyar sakkválogatott szövetségi kapitánya volt. 1986-ban a kuvaiti válogatott mellett volt tréner.
Csapateredményei Hat sakkolimpián (1958, 1964, 1966, 1970, 1972, 1974) vett részt a magyar válogatott tagjaként, amelyeken két ezüstérmet és egy bronzérmet szerzett. Egyéniben a legjobb teljesítményt 1958-ban nyújtotta, amikor 13 játszmából 10,5 ponttal (80,1%) egyéni aranyérmet szerzett.
A sakkcsapat Európa-bajnokságokon négy alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, és minden alkalommal érmet szerzett: 1961, 1965 és 1973-ban bronzérmet, 1970-ben ezüstérmet. Egyénileg 1965-ben és 1970-ben tábláján a mezőny legjobbja, 1973-ban a 2., 1961-ben a 3. legjobb eredményt jegyezte.
1955 és 1961 között hét alkalommal volt tagja a magyar egyetemi-főiskolai válogatottnak a főiskolai világbajnokságokon, amelyeken egy ezüst, két bronzérmet, valamint egy 4., egy 5. és egy 6. helyet szereztek meg. Egyéniben a legjobb eredményét 1959-ben érte el, amikor a mezőny legjobbja volt.
Kiemelkedő versenyeredményei 1956: 2. helyezés Prága 1962/63: 1. helyezés Reggio Emilia 1963: 1. helyezés Budapest, Budapest-bajnokság 1964: 1. helyezés Bordeaux 1965: 1. helyezés Budapest, Budapest-bajnokság 1965: 1-2. helyezés Imperia 1966: 1. helyezés (holtversenyben) Budapest 1968: 1. helyezés: Budapest, Budapest-bajnokság 1968: 1-2. helyezés Imperia 1969: 1. helyezés (holtversenyben) Monte-Carlo 1970: 2. helyezés Corus sakktorna, Wijk aan Zee, Ulf Andersson mögött 1971: 1. helyezés Asztalos-emlékverseny, Baja 1972: 3. helyezés Caorle zónaverseny 1973: 2. helyezés Madonna di Campiglio 1973: 2. helyezés Vrnjačka Banja 1974: 2. helyezés Reykjavík, Vaszilij Szmiszlov mögött, megelőzve David Bronstejnt 1974: 2. helyezés Novi Sad Mihail Tal mögött 1975: 2. helyezés Vancouver Paul Keres mögött 1976: 2. helyezés Lone Pine, Tigran Petroszján mögött 1978: 2. helyezés Szarajevó 1979: 3. helyezés Capablanca Emlékverseny Cienfuegos 1979: 1. helyezés Rio de Janeiro 1982: 3. helyezés Balatonberény 1982: 1-4. helyezés Titograd 1982: 1. helyezés Benidorm 1982: 1-2. helyezés Oberwart (240 résztvevő) 1984: 1-4. helyezés Ramsgate 1985: 3-5. helyezés Metz (142 résztvevő) 1985: 1-2. helyezés Perpignan (132 résztvevő) 1987: 1. helyezés Perpignan
Díjai, elismerései A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1968) Magyar Népköztársaság Sportérdemérem ezüst fokozata (1972) a szkopjei sakkolimpián szerzett ezüstéremért Pakson olimpiai emlékmű őrzi nevét Forrás: TMKrónika 2000.11.3.
Szakírói munkássága Haág Ervinnel közösen két nagy sikerű könyvet is írt, amelyeket angolra és németre is lefordítottak. Rendszeresen jelentek meg cikkei, elemzései a Magyar Sakkélet című folyóiratban, valamint más magyar és külföldi szakfolyóiratokban, napilapokban. Több alkalommal szerepelt a televízióban elemzőként, kommentátorként, legtöbbször hazai földön, néhányszor a volt Szovjetunióban, és 1978-ban a BBC „Master Game” sakkprogramjában (Bristol, Anglia).
Folyóiratokban megjelent cikkeit az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer adatbázisa tartalmazza.
Könyvei Forintos Győző-Haág Ervin: Orosz védelem angolul: Győző Forintos–Ervin Haag: The Petroff defence. Encyclopedia of chess openings: 042-043. Informator: E 13a/b/c; Batsford, London, 1983 (Batsford library of tournament openings); utánnyomás az USA-ban és Kanadában németül: Gyözö Forintos–Ervin Haag: Russische Verteidigung. Enzyklopädie der Schacheröffnungen: C42-43; németre ford. Eva Forintos; Dreier, Mannheim, 1992 Forintos Győző-Haág Ervin: Királyindiai védelem 5.Hge2 változata angol nyelven: Easy Guide to 5.Nge2 King's Indian: Winning with the Hungarian attack, Everyman Chess, 2000 Sziciliai-védelem, Dely-csel Play the advance French
Fordításai „Sakk! Az első lépéstől a mattig” Daniel King három világnyelven és magyarul Hong Kongban egyidejűleg megjelent könyvének magyar változata (2001), Tessloff és Babilon kiadó. Közös fordítás feleségével, Forintos Évával. Garri Kaszparov: Nagy elődeim 2. Euwétől Talig (Közös fordítás Szalay Tiborral), Chess-Press Bt. 2006
Személyével foglalkozó szakirodalom Hartston, William R. (1977), "Forintos, Győző", in Golombek, Harry, Golombek's Encyclopedia of Chess, Crown Publishing, p. 120, Hooper, David and Whyld, Kenneth (1984), The Oxford Companion to Chess, Oxford University, Sunnucks, Anne (1970), The Encyclopaedia of Chess, St. Martin's Press, p. 140, LCCN 78106371 Шахматы : энциклопедический словарь / гл. ред. А. Е. Карпов. — М.: Советская энциклопедия, 1990. — С. 433. — 100 000 экз. —
Nevezetes játszmái Az 1975-ös Aljechin-emlékversenyen legyőzte Mihail Talt, aki 1960-61-ben volt világbajnok. Kevesen mondhatják el magukról, hogy győzelmet értek el a "rigai varázsló" ellen. A játszma Forintos Győző nagymester elemzésében: Forintos-Tal (Moszkva, 1975-01-01) Gyozo V Forintos vs Vassili Tomovic, Belgrád 1957, Királyindiai védelem (A07), 1-0 Gyozo V Forintos vs Vassili Smislov, Szocsi 1974, Nimzoíndiai védelem: Berlini változat (E39), 1-0
Jegyzetek
Források A szócikk több információt felhasznált az alábbi publikációkból: XXXVII. évfolyam 22. szám
További információk
1826 játszmája a chess-db.com-on
Játszmái a 365chess.com-on
Kategória:1935-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar sakkbajnokok Kategória:Magyar sakkírók