Uli Stielike (Ketsch, 1954. november 15. –) nyugatnémet válogatott, Európa-bajnok német labdarúgó, középpályás, hátvéd, majd edző. Egyike azon kevés játékosoknak, akik mind a három európai kupa döntőjében, világbajnoki és Európa-bajnoki döntőben is szerepeltek.

Pályafutása Klubcsapatban 200px|bélyegkép|jobbra|Stielike 1976-ban a Borussia Mönchengladbach mezében 1962-ben az SpVgg 06 Ketsch csapatában kezdte a labdarúgást. Már nyugatnémet ifjúsági válogatott volt 1972-ben, amikor a Borussia Mönchengladbach szerződtette. A Borussiával háromszoros bajnok és egyszeres kupagyőztes lett. 1975-ben UEFA-kupa győztes, 1977-ben BEK-döntős volt a csapattal. 1977-ben Spanyolországba szerződött, a Real Madridhoz. Az első három idényében bajnok lett a csapattal és egyszer lett spanyol kupagyőztes. A Real Madriddal mind a három európai kupa döntőjébe eljutott, de csak az UEFA-kupa győzelem sikerült utolsó madridi szezonjában, 1985-ben a Videoton ellen. 1985 és 1988 között a svájci Neuchâtel Xamax együttesében játszott, ahol kétszeres bajnok lett. 1988-ban fejezte be az aktív labdarúgást.

A válogatottban 1972-73-ban 16-szoros ifjúsági, 1973 és 1975 között tízszeres amatőr válogatott volt. Amatőr válogatottként három gólt szerzett. 1975 és 1984 között 42 alkalommal szerepelt a nyugatnémet válogatottban és három gólt szerzett.Uli Stielike – International Appearances Tagja volt 1980-as Európa-bajnok csapatnak. 1982-ben a spanyolországi világbajnokságon ezüstérmet szerzett a válogatottal.

Edzőként

1989 és 1991 között a svájc válogatott szövetségi kapitánya volt Paul Wolfisberg után. 1992 és 1994 között korábbi klubja a Neuchâtel Xamax edzőjeként dolgozott. 1994-ben hazatért és a Waldhof Mannheim csapatánál tevékenykedett, de 1996-ban már a spanyol UD Almería vezetőedzője volt.

1998 és 2006 között a német ifjúsági válogatottnál dolgozott különböző korosztályokkal. 1998 és 2000 között az első csapatnál Erich Ribbeck segítője volt. A kudarccal végződő 2000-es Európa-bajnokság után távozott az első csapattól és visszatért az ifjúsági válogatotthoz.

2006. szeptember 14-én írta alá a szerződést az elefántcsontparti válogatott szakmai irányítására. 2008. január 7-én fia egészségi állapotának súlyosbodása miatt kénytelen volt lemondani.Ivory Coast have temporarily replaced coach Uli Stielike Február 1-jén fia, Michael Stielike 23 évesen elhunyt.Uli Stielike, who quit the CAF Africa Cup of Nations

2008 május 31-én a svájci FC Sion szerződtette,L'invité: Uli Stielike Ulrich Stielike reprend Sion de november 3-án már felmondtak neki. 2008 és 2014 között Katarban dolgozott a el-Arabí és az esz-Szaílija csapatainál.Birthday to you!

2017 szeptemberében a kínai Tiencsin Teda vezetőedzője lett.Kína: német Európa-bajnokot igazoltak megmentőnek.Nemzeti Sport, 2017. szeptember 12.

Sikerei, díjai Játékosként

NSZK Világbajnokság ezüstérmes: 1982, Spanyolország Európa-bajnokság Európa-bajnok: 1980, Olaszország Borussia Mönchengladbach Nyugatnémet bajnokság (Bundesliga) bajnok: 1974–75, 1975–76, 1976–77 Nyugatnémet kupa (DFP-Pokal) győztes: 1973 Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) döntős: 1976–77 UEFA-kupa győztes: 1974–75 Real Madrid CF Spanyol bajnokság (La Liga) bajnok (3): 1977–78, 1978–79, 1979–80 a legjobb külföldi játékos (a Don Balón szaklap szerint): 1977–78, 1978–79, 1979–80, 1980–81 Spanyol kupa (Copa del Rey) győztes (2): 1980, 1982 Spanyol ligakupa (Copa de la Liga) győztes: 1985 Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) döntős: 1980–81 Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) döntős: 1982–83 UEFA-kupa győztes: 1984–85 Neuchâtel Xamax Svájci bajnokság (Nationalliga A) bajnok: 1986–87, 1987–88

Hivatkozások

Források

Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Borussia Mönchengladbach labdarúgói Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A Neuchâtel Xamax labdarúgói Kategória:Az 1980-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1982-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1984-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Német labdarúgóedzők Kategória:Élő személyek Kategória:Az UD Almería vezetőedzői Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók