thumb|right|250px|CDC 3800 konzol a Smithsonian Nemzeti Repülési és Űrhajózási Múzeum (National Air and Space Museum) Udvar-Hazy Központjában kiállítva A CDC 3000 számítógépsorozat a Control Data Corporation terméke volt az 1960-as években, mely a CDC 1604 és CDC 924 rendszerek folytatásának tekinthető. A sorozat számos típussal bővült az idők során, és két részre osztható: a „felső” 3000-es és az „alsó” 3000-es sorozatra. A CDC ezt a típust kivezette a gyártásból az 1970-es évek elején. A 3000-es sorozat nagy bevételt produkált a CDC-nek az 1960-as évek alatt; a sorozat gépeinek eladásából származó bevétel tette lehetővé a CDC 6000 sorozat kifejlesztését.

A felső 3000-es sorozat 48 bites szóhosszt használt. A sorozat első gépe a CDC 3600 volt, ezt 1963 júniusában kezdték szállítani. A CDC 3400 és CDC 3800 típusok szállítása 1965 decemberében kezdődött. Ezeket a gépeket tudományos számítástechnikai alkalmazásra tervezték, és egy kissé háttérbe szorultak a 60 bites CDC 6000 sorozat megjelenésekor – a CDC 6600-ot 1964 decemberében mutatták be és szállítása 1965-ben kezdődött.

Az alsó 3000-es sorozat 24 bites szóhosszal rendelkezett. A modellek a korábbi CDC 924-en alapultak, ami a CDC 1604 24 bites változata. Az első elkészült alsó-3000-es modell a CDC 3200 jelű volt, ez 1964 májusában jelent meg. Ezt követte a kisebb CDC 3100 1965 februárjában, és a CDC 3300 1965 decemberében. A sorozat utolsó tagja az 1967 márciusában megjelent CDC 3500 volt, ebben már integrált áramköröket alkalmaztak diszkrét komponensek helyett. A 3300 és 3500 választható relokációs lehetőségekkel, lebegőpontos aritmetikával és BDP (Business + Data Processing. üzleti és adatfeldolgozó) utasításokkal rendelkezett. Ezek természetesen az üzleti és kereskedelmi számítástechnikai alkalmazásokat célozták.

A felső 3000-es sorozat utasításkészlete nagyobb részt 24 bites utasításokból állt, ezekből kettő fért el egy gépi szóban, emellett voltak 48 bites (egyszavas) utasításai is. Az alsó 3000-es sorozat utasításkészlete csak 24 bites utasításokat tartalmazott, a felső 3000-es rendszerekben alkalmazott utasításkészlet egy részhalmazát. Ez lehetővé tette az összes 3000-es rendszeren futó programok írását. Ezek a rendszerek azonban a korábbi 1604-es és 924-es utasításkészleteken alapultak, így egy kisebb mértékű visszafelé való kompatibilitás is megvolt a sorozatban. A rendszerek azonban eltértek a relokáció (programok elhelyezése a tárban) és a BDP utasítások tekintetében.

A teljes 3000-es szériában ferritgyűrűs memóriát alkalmaztak a tár felépítésére. A CDC 3500-as gép ugyanolyan memóriamodulokat használt, mint amilyeneket a CDC 6000 / Cyber 70 sorozat számítógépeiben alkalmaztak.

Felépítés Az alsó 3000 CPU 24 bites architektúrájú: az utasítások hossza 24 bit, ugyanígy a két operandus-regiszter, az A és a Q jelűek. A processzor négy 15 bites indexregisztert is tartalmazott, ezek B0–B3 jelölést kaptak. A B0 egy rögzített 0 értéket tartalmazott; olvasáskor a 0 eredményt adta, íráskor az értéke nem változott – ezt a módszert előszeretettel alkalmazták a későbbi RISC típusú processzorokban is. A processzorban nem volt állapotregiszter (flag- ill. feltételkód-regiszter). A közvetlenül címezhető tár legfeljebb 24 bites szóból állhatott, a memória azonban bankszervezésű, és több bank is használható egyszerre. A két- vagy hárombankos konfigurációk voltak a legelterjedtebbek.

Minden utasítás hatbites műveleti kódot (opkód) tartalmaz, egy bit jelzi az indirekt címzési mód használatát, két bit határozza meg az indexregisztert és tizenöt bit a memóriacímet.

Az aritmetika egyes komplemens rendszerű volt (amelynél a negatív szám egyszerűen a pozitív érték bitenkénti inverze), így a nullának két formája és volt: a pozitív nulla és a negatív nulla. Az A és a Q regiszter együtt egy 48 bites regiszterként működhetett bizonyos aritmetikai utasításokban. Az E regiszter 48 bites.

A 3300 CPU körülbelül egymillió utasítást volt képes elvégezni egy másodperc alatt (1 MIPS), ami a szuperszámítógép kategóriába helyezte 1965-ben.

A 3000-es sorozat architektúrájának és alapfelépítésének legnagyobb részét Seymour Cray tervezte, később a tervezést másoknak adta át, mikor nekilátott a CDC 6000 sorozat tervezésének. A 6600-as gép „szuperképességeit” alkotó újítások és egyedi megoldások közül igen sok már a 3000-es sorozat prototípusaiban felbukkant.

Szoftver Az alsó 3000-es sorozat korai operációs rendszere az RTS OS nevű volt. Ezt hamarosan felváltotta a MSOS (Mass Storage OS). A CDC 3300 és CDC 3500 típusok legfőbb operációs rendszere a MASTER nevű volt: ez egy megszakításos rendszerű, nagy memóriát támogató, többfeladatos (multitasking) operációs rendszer.

Létezett egy REAL-TIME SCOPE elnevezésű operációs rendszer is az alsó és felső 3000-es rendszerek számára egyaránt. A felső 3000-es rendszerek számára megjelent egy lemezalapú SCOPE verzió is.

A gépekre Fortran, COBOL és ALGOL fordítók voltak elérhetők, ezeket mind a CDC készítette.

A felső 3000-es sorozat számítógépeire a University of Massachusetts Amherst egyetemen kifejlesztettek egy APL rendszert, melyet a sorozat többi felhasználójának is rendelkezésre bocsátottak.Ronald L. Johnston: The Dynamic Incremental Compiler of APL\3000; in: APL '79 Proceedings of the international conference on APL: part 1, Pages 82-87 / http://dl.acm.org/citation.cfm?id=804442

Karakterkészlet A CDC 3xxx gépek operációs rendszerei tipikusan hatbites karaktereket használtak, így a 64 karakteres készlet nem tartalmazott kisbetűket. A készletben a következő karakterek találhatók (a kódok sorrendjében):

A-Z 0-9 + - * / ( ) $ = (space), . # [ ] % " _ ! & ' ? < > @ \ ^ ;

A négybites BCD kódolás hat bitre kiterjesztett változatát BCDIC-nek nevezték (BCD interchange kód). Az IBM később ennek a további kiterjesztéseként alkotta meg a nyolcbites "kiterjesztett BCDIC", avagy EBCDIC kódolást.

A kódkészletben nincsenek irányítókarakterek sem, pl. nincs kocsi vissza és soremelés karakter sem. Ezeket a rekordszerkezetben kódolták.

Felhasználók

Az akkoriban szocialista kormányú Magyarország beszerzett egy CDC 3300 gépet 1969 és 1971 között. Ez a gép a Magyar Tudományos Akadémia hatáskörébe tartozott, az 1970-es években főként tudományos számításokat végeztek rajta.

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk "Bizarre Architecture" előadássorozat, Univ. of Mass. (pdf) 3000 sorozat dokumentáció, bitsavers.org OS3 dokumentáció, bitsavers.org 3000 sorozat brosúra, computerhistory.org

Kapcsolódó szócikkek Control Data Corporation Seymour Cray

Kategória:Nagyszámítógépek Kategória:Tranzisztoros számítógépek Kategória:Mikroprocesszorok