A 41. férfi és 26. női sakkolimpiát 2014. augusztus 1. és augusztus 14. között rendezték meg a norvégiai Tromsø városában. A világ negyedik legnagyobb sporteseményének számító rendezvény a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) égisze alatt került lebonyolításra. A versenyen nyíltRégebben férfi kategóriának nevezték, amelyben egyaránt részt vehetnek férfiak és nők is. és női kategóriában indulhattak a nevező országok csapatai.

A verseny helyszíne a Tromsø belvárosában található Mackhallen, a világ legészakibb, 1877-ben épült egykori sörfőzdéjének épületében található 7000 négyzetméteres terem.

A versenyzők és a bírói testület A 2014-es sakkolimpiára 1570 versenyző nevezett, 175 országból 178 csapattal 881 fő a nyílt, és 136 országból 139 csapatban 689 fő a női kategóriára.

A nyílt mezőnyben a legerősebb átlag Élő-pontszámmal, 2777-tel az orosz válogatott rendelkezett. A magyar válogatott 2702-es átlag pontértéke a mezőnyben az 5. legerősebb volt. A nők mezőnyében 2544-es átlagértékkel Kína vezette a mezőnyt, a magyarok 2371-es átlagértéke a 13.

A verseny főbírója a görög nemzetközi versenybíró Panagiotis Nikolopoulos; az összesen 184 fős bírói testületben két magyar nemzetközi versenybíró kapott helyet: Verőci Zsuzsa és Orsó Miklós.

A versenynek nyolc hivatalos nagykövete volt, köztük az akkori világbajnok norvég Magnus Carlsen, az exvilágbajnok orosz Anatolij Karpov, az egykori női világbajnok magyar-amerikai Polgár Zsuzsa, és az ugyancsak női exvilágbajnok orosz Alekszandra Kosztyenyuk.

A nyílt versenyben legutóbb Örményország válogatottja, a női versenyben Oroszország csapata diadalmaskodott.

A verseny menete A nyílt és a női verseny egymástól külön, 11 fordulós svájci rendszerben került megrendezésre. A csapatok 5 főt nevezhettek, akik közül egy-egy fordulóban 4-en játszanak. A csapatot alkotó versenyzők között előzetesen fel kellett állítani az erősorrendet, és azt meg kellett adni a versenybíróknak. A leadott erősorrendnek nem kell megegyeznie a versenyzők Élő-értékszámának sorrendjével. Az egyes fordulókban ennek az erősorrendnek a figyelembe vételével alkotnak 4 párt az egymással játszó a csapatok.

Az olimpiai versenyszabály szerint az egyes játszmákban a játékosoknak fejenként 90 perc áll 40 lépés megtételéhez a rendelkezésre. Ha ez idő alatt a játszma nem fejeződik be, akkor további 30-30 percet kapnak a játszma befejezéséig. Lépésenként 30 másodperc többletidőt kapnak. Az egyes játszmák alatt a versenyzők csak a 30. lépéspárt követően, és játszmánként csak egy alkalommal ajánlhatnak döntetlent.

A csapatok pontszámát az egyes játékosok által elért eredmények összege adja. Egy játszmában a győzelemért 1 pont, a döntetlenért fél pont jár. A végeredmény az így szerzett pontok alapján kerül meghatározásra, és ha a csapatban szereplő játékosok legalább 2,5 pontot szereztek az ellenfél ellen, akkor a csapat győztesként került ki, és 2 csapatpontot kap. Döntetlen (2-2) esetén 1 pontot, míg vereség esetén 0 pontot.

Holtverseny esetén az Olimpiai Szabálykönyv G és H pontja szerint döntik el a sorrendet. Először a Sonneborn–Berger-számítást veszik alapul.Amely csapatok ellen nyert a holtversenyben álló csapat (legalább 2½-1½ arányban), azok esetében az ellenfelek által elért végső összpontszámot, amelyek ellen döntetlent ért el, azok esetében az ellenfelek által elért végső összpontszám felét veszik figyelembe, és az így kapott összeget vetik össze a holtversenyben levő csapatoknál. Amely csapatnál ez az összeg nagyobb, az végez az előkelőbb helyen. Többszörös holtverseny esetén ugyanez a számítás menete. Ebben az esetben a több csapat között a helyezéseket a kapott összeg nagysága szerinti sorrend határozza meg. Ha ez is egyenlő, akkor a játékosok által szerzett pontok összege dönt. Ha ez is egyenlő lenne, akkor az ellenfelek által szerzett csapatpontok összegét veszik alapul, nem számítva be a leggyengébb csapat eredményét.

A játszmák az első versenynapon, augusztus 2-án 15 órakor, a többi versenynapon 14 órakor, az utolsó forduló mérkőzései 11 órakor kezdődtek. Az 5. és a 10. fordulót követően, augusztus 7-én és 13-án pihenőnap volt beiktatva.

A magyar csapat A nyílt versenyen a magyar válogatott első tábláján Lékó Péter (2740), a második Balogh Csaba (2637), a harmadik Almási Zoltán (2690), a negyedik az első olimpiáján szereplő Rapport Richárd (2704), míg az ötödik csapattag Polgár Judit (2676). A csapatkapitány Horváth Tamás.

FordulóEllenfélborder|x90pxLékó Péter2740border|x90pxBalogh Csaba2637border|x90pxAlmási Zoltán2690border|x90pxRapport Richárd2704border|x90pxPolgár Judit2676Pont1Haddouche Mohamed25081Khalil Bengherabi21701Saad Beloudah23201Yamine Seddaoui2105142Iturrizaga Bonelli E.2653½Ynojosa Aponte24481Rohl Montes23900Guerrero Vargas231812½3Wang Yue27181Ting Li-zsen27420Jü Jang-ji26680Ni Hua2666½1½4Paulo Dias2416½Jorge Viterbo24131Sergio Rocha23921Hugo Lima226613½5Vallejo Pons2698½Anton Guijarro26261Salgado Lopez26201Illescas Cordoba261802½6 Le, Quang Liem2710½Nguyen, Ngoc2634½Nguyen, Duc Hoa25011Nguyen, Huynh2507137Levon Aronján28050Gabriel Szargiszjan26861Szergej Movszeszjan2672½Vladimir Hakobján2655½28Nakamura, Hikaru2787½Gata Kamsky2706½Onischuk, Alexander26591Shankland, Samuel L.2624029Borisz Gelfand2753½Rodshtein, Maxim26711Smirin, Ilia2656½Sutovsky, Emil26241310Lupulescu, Constantin2625½Pârligras M-E.25741Jianu, V-C.2579½Vajda Levente25611311Ruszlan Ponomarjov2717½Pavlo Eljanov2723½Anton Korobov2680½Olikszandr Mojiszejenko2707½2Szerzett pontszám(Játszmák száma)5 (10)7 (9)7 (10)5½ (9)4½ (6)Teljesítményérték26882839270326602636Élő-pontszám változás−6,3+23,2+3,6−3,4−0,6

Az egyéni teljesítmények alapján a 2839-es teljesítményértékkel a 2. táblán Balogh Csaba ezüstérmet szerzett. A teljes mezőnyben ez volt a 4. legmagasabb teljesítményérték. A 3. táblán Almási Zoltán eredménye a 7. legjobb volt.

A verseny fordulói és a végeredmény Az egyes fordulók mérkőzései és a játszmák élőben voltak követhetők, illetve minden eredmény látható, és a játszmák utólag is lejátszhatók az alábbi linken:

Élő közvetítés

Nyílt verseny 1. forduló (augusztus 2.) Algéria–Magyarország 0-4 (Haddouche Mohamed – Balogh Csaba 0-1, Almási Zoltán – Bengherabi Khalil 1-0, Belouadah Saad – Rapport Richárd 0-1, Polgár Judit – Seddaoui Yamine 1-0)

Az első helyeken kiemelt csapatok mind megszerezték az első fordulóban (gyengébb ellenfelek ellen) kötelezőnek számító 4 egyéni győzelmet, és csapatuk számára a 2 pontot.

2. forduló (augusztus 3.) Magyarország–Venezuela 2½-1½ (Lékó Péter – Iturrizaga Bonelli ½-½ , Ynojosa Aponte – Almási Zoltán 0-1, Rapport Richárd – Rohl Montes 0-1, Guerrero Vargas – Polgár Judit 0-1)

A vártnál kisebb arányban, de sikerült a csapatgyőzelemért járó 2 pontot megszerezni. Az esélyes csapatok közül nagy meglepetésre Ukrajna 2-2-t játszott a norvég 2. csapat ellen, így 1 csapatpontot vesztett. Az egyéni játszmákat tekintve az oroszok, a kínaiak, az azeriek fél-fél pontot, az örmények és az amerikaiak egyet-egyet hullajtottak el. A nyílt versenyben két csapatgyőzelemmel 22 csapat rendelkezik, közülük 8 csapat 100%-os.

3. forduló (augusztus 4.) A 3. fordulóban már erős ellenféllel, a 7. kiemelt kínai válogatottal került össze a magyar csapat. Magyarország–Kína 1½-2½ (Lékó Péter (2740) – Yue Wang (2718) 1-0, Ting Li-zsen (2742) – Balogh Csaba (2637) 1-0, Almási Zoltán (2690) – Jü Jang-ji (2668) 0-1, Hua Ni (2666) – Rapport Richárd (2704) ½-½)

Férfi csapatunk sajnos balszerencsés körülmények között elszenvedte első vereségét. A sokáig döntetlenre álló mérkőzésen 1,5-1,5 állásnál egy döntetlen vezérvégjátékban Almási egy hibás lépése a vezérek cseréjét eredményezte, és az ezt követően kialakult gyalogvégjáték viszont már menthetetlen volt számára.

A férfi mezőnyben már nincs 100%-os együttes. Mindhárom mérkőzését 11 csapat nyerte meg. Az eddigi játszmákban az orosz válogatott mindössze fél pontot vesztett.

4. forduló (augusztus 5.) Portugália–Magyarország ½-3½ (Dias, Paulo – Lékó Péter ½-½ , Balogh Csaba – Ferreira, Jorge Viterbo 1-0, Rocha, Sergio – Almási Zoltán 0-1, Polgár Judit – Santos, Hugo Lima 1-0)

A negyedik forduló után már csak három csapat áll pontveszteség nélkül, 8 ponttal az élen: Azerbajdzsán, Bulgária és Szerbia. A címvédő Örményország – a franciáktól a 3. fordulóban elszenvedett vereség következtében – egyelőre csak a 22. helyen áll. A franciákat viszont – meglepetésre – az azeriek győzték le.

5. forduló (augusztus 6.) Magyarország–Spanyolország 2½-1½ (Lékó Péter – Vallejo Pons ½-½, Anton Giujjardo, David – Balogh Csaba 0-1, Almási Zoltán – Salgado Lopez, Ivan 1-0, Illescas Cordoba, Miguel – Rapport Richárd 1-0)

Az ötödik forduló után a nyílt versenyben már nincs pontveszteség nélküli csapat. 9 ponttal hét csapat rendelkezik. A holtversenyszámítás alapján az élen jelenleg Azerbajdzsán áll, Szerbia és Kazahsztán előtt. A magyar válogatott az első szünnap előtt a 8–24. helyen áll holtversenyben. A címvédő örmény válogatott a 17. helyen áll.

+ Az élcsoport állása az 5. forduló utánH.Csapat neveGYCsapatgyőzelmek számaDDöntetlen, 2-2-es csapateredmények számaVCsapat által elszenvedett vereségek számaCsPCsapatpontszámS-BA holtversenyt eldöntő Sonneborn–Berger-számítás szerinti pontEPAz S-B pont egyenlősége esetén a holtversenyt eldöntő egyéni pontszámok összege 1. 4 1 0 9 82,0 14,5 2. 4 1 0 9 77,0 15,0 3. 4 1 0 9 73,5 15,0 4. 4 1 0 9 71,0 14,5 5. 4 1 0 9 69,0 15,0 6. 4 1 0 9 66,5 14,0 7. 4 1 0 9 63,5 15,5 8. 3 2 0 8 82,5 15,5 9. 4 0 1 8 81,5 15,5 10. 4 0 1 8 76,5 14,5 ... ... 17. 4 0 1 8 68,5 15,0 ... ... 20. 4 0 1 8 66,0 14,0

6. forduló (augusztus 8.) Vietnam–Magyarország 1-3 (Le, Quang Liem – Lékó Péter ½-½, Balogh Csaba – Nguyen, Ngoc ½-½, Nguyen, Duc Hoa – Almási Zoltán 0-1, Polgár Judit – Nguyen, Huynh 1-0)

A magyar csapat ezzel a győzelmével a 3–12. (a holtversenyszámítás után a 10.) helyre jött fel, mindössze 1 csapatponttal leszakadva az élen álló Azerbajdzsán és Kuba válogatottjai mögött.

7. forduló (augusztus 9.) Az eddigi legnehezebb ellenfél, a címvédő Örményország lett a 7. fordulóban a magyar válogatott ellenfele. Az örmények a magyarokkal azonos pontszámmal a 11. helyezettek a 6. forduló után. Az éltáblásuk a világranglista jelenlegi második helyezettje. Örményország–Magyarország 2-2 (Levon Aronján – Lékó Péter 1-0, Balogh Csaba – Gabriel Szargiszjan 1-0, Szergej Movszeszjan – Rapport Richárd ½-½, Polgár Judit – Vladimir Hakobján ½-½)

Remek döntetlen az olimpiai bajnoki címet védő örmény válogatott ellen! Ezzel a döntetlennel a csapat 11 pontjával a 6–14. helyen áll, az egyedül vezető 13 pontos Azerbajdzsán, és négy 12 pontos csapat (Kína, Csehország, Bulgária, Románia) mögött.

8. forduló (augusztus 10.) A 8. fordulóbeli ellenfélnek, az Egyesült Államoknak ugyanúgy 11 pontja van, mint a magyar csapatnak. A legutóbbi fordulóban Üzbegisztánt verték meggyőző, 3½-½ arányban. Magyarország–Amerikai Egyesült Államok 2-2 (Lékó Péter – Nakamura, Hikaru ½-½, Kamsky, Gata – Almási Zoltán ½-½, Rapport Richárd – Onischuk, Alexander 1-0 Shankland, Samuel L. – Polgár Judit 1-0 )

9. forduló (augusztus 11.) Izrael–Magyarország 1-3 (Borisz Gelfand – Lékó Péter ½-½, Balogh Csaba – Rodshtein, Maxim 1-0, Smirin, Ilia – Almási Zoltån ½-½, Rapport Richárd – Sutovsky, Emil 1-0)

10. forduló (augusztus 12.) Magyarország–Románia 3-1 (Lékó Péter – Lupulescu, Constantin ½-½, Pârligras, M-E. – Balogh Csaba 0-1, Almási Zoltán – Jianu, V-C. ½-½, Vajda Levente – Rapport Richárd 0-1)

A második pihenőnap előtt a magyar csapat a 2. helyen áll, és ha az utolsó fordulóban győz, akkor ezüstérmes!

11. forduló (augusztus 14.) A magyar válogatott éremért játszott az utolsó fordulóban! Győzelem esetén biztos az ezüstérem, ha a lengyelek megverik a kínaiakat – amire kicsi az esély –, akkor akár még arany is lehet. Döntetlen esetén valószínűleg ezüstérem, a több mérkőzéstől függően esetleg bronzérem lehetséges.