Az 1979-es Intervíziós Dalfesztivál volt a harmadik Intervíziós Dalfesztivál, melynek sorozatban harmadszor a lengyelországi Sopot adott otthont. A pontos helyszín a Forest Opera volt. A versenyre 1979. augusztus 22. és 25. között került sor.

A helyszín és a verseny A verseny pontos helyszíne sorozatban harmadszor a lengyelországi Sopotban található Forest Opera volt, amely 4 400 fő befogadására alkalmas.

Ebben az évben először minden országot csak egy előadó és egy dal képviselt.

Ebben az évben egy új szavazási rendszert vezettek be: a nemzetközi szakmai zsűri tíz dalt értékelt 1-8, 10 és 12 ponttal. Ezt a rendszert alkalmazzák az Eurovíziós Dalfesztiválon is.

Ez volt az egyetlen alkalom, mikor a házigazda ország győzött.

A verseny házigazdái sorozatban harmadszor Irena Dziedzic és Jacek Bromski voltak.

A résztvevők Ebben az évben három ország is debütált: Belgium, Marokkó és Portugália. Kuba egy kihagyott év után visszatért a dalfesztiválra, míg Kanada visszalépett a versenytől.

Érdekesség, hogy a belga versenyző, Pierre Rapsat 1976-ban részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon is, ahol nyolcadik helyet ért el.

A szavazás A nemzetközi zsűrit Bulgária, Csehszlovákia, Finnország, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió zsűritagjai alkották.

Döntő # Ország Nyelv Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám 01 Pierre Rapsat 10. 17 02 portugál Gabriela Schaaf Eu só quero Csak azt akarom 12. 6 03 Sztefka Berova és Jordan Marcsinkov 10. 17 04 román Mirabella Dauer Darul copiilor Gyermeki ajándék 8. 23 05 cseh Lenka Filipová Vyjdi ven Menj el! 6. 38 06 magyar Cserháti Zsuzsa Különös szilveszter — 3. 62 07 finn Ritva Oksanen Tuulessa soitto sousi Pusztít a szél 9. 21 08 orosz Jaak Joala Podberu muziku Vedd fel a zenét! 4. 56 09 spanyol Red de San Luis Toros en México Bikák Mexikóban 2. 66 10 német Michael Hansen és a Nansis Sommer, komm wieder Nyár, gyere vissza! 5. 38 11 spanyol Annia Linares Remedio Gyógyszer 11. 13 12 lengyel Czesław Niemen Nim przyjdzie wiosna Mielőtt eljön a tavasz 1. 82 13 Chems 7. 25

Ponttáblázat

Zsűri és a szavazás sorrendje – Atanasz Koszev – Zbigniew Napierała, Barbara Pietkiewicz, Jerzy Gruza – Igor Wasserberger – Jarmo Porola – Titus Muntenau – Dieter Walter – Módos Péter – W. G. Ternyioloszkij

Térkép 600px|középre|bélyegkép|

Fordítás

Kategória:Intervíziós dalverseny Kategória:1979 a zenében