Rubó () község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Homonnai járásában.
Fekvése Homonnától 21 km-re északra, a Laborc felső folyásától nyugatra fekszik.
Története 1478-ban „Rubo” alakban említik először.Csánki Dezső:Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. A homonnai uradalom része volt, később a Szirmay és a Luzsénszky család birtoka.
Templomát 1780-ban építették, 1785-től helyi káplánság. A templomot Szent Péter és Pál tiszteletére szentelték fel.Szokolszky Bertalan:A római katolikus egyház.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „HRUBO. Tót falu Zemplén Várm. földes Ura Szirmay Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Pákasztó, és Turczócz között; hegyes határja két nyomásbéli, zabot, kevés tatárkát, és krompélyt terem, erdője van, szőleje nints, széna nélkül szűkölködik, piatza Sztropkón.”
1810-től már önálló plébániával rendelkezik.
Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Hrubó, tót falu, Zemplén vmegyében, ut. p. Homonnához éjszakra 2 1/2 mfldnyire: 307 kath., 10 zsidó lak. Kath. paroch. templom. 438 hold szántóföld. Hegyes, erdős határ.”
Borovszky Samu monográfiasorozatának Zemplén vármegyét tárgyaló része szerint: „Rubó, azelőtt Hrubó. Tót kisközség, melyben 67 ház és 389 róm. kath. vallású lakos van. Postája Laborczradvány, távírója és vasúti állomása Radvány. A homonnai uradalomhoz tartozott s azután a Szirmayak, majd a mult század elején a báró Luzsénszkyak lettek az urai. Most idegen kézen van. Róm. kath. temploma 1780-ban épült.”
1920 előtt Zemplén vármegye Mezőlaborci járásához tartozott.
Népessége
1910-ben 387, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
2001-ben 551 lakosából 524 szlovák volt.
2011-ben 490 lakosából 480 szlovák.
Nevezetességei Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt, római katolikus temploma 1780-ban épült.
Külső hivatkozások E-obce.sk Községinfo Rubó Szlovákia térképén
Jegyzetek
Kategória:A Homonnai járás települései Kategória:Zemplén vármegye települései