Ronald Colman (Richmond, 1891. február 9. – Santa Barbara, 1958. május 19.) Oscar- és Golden Globe-díjas angol származású amerikai színész.
Életpályája Mérnöknek készült a Cambridge-i Egyetemen, de édesapja 1907-ben bekövetkezett halála ezt lehetetlenné tette. 1908–1909 között a West Middlesex Dramatic Society tagja volt. 1909-ben csatlakozott a londoni skót ezredhez. 1914-ben átkelt Franciaországban a La Manche-on, hogy részt vegyenek a nyugati fronton történő harcokban. 1914. október 31-én a messines-i csatában súlyosan megsérült. 1914-től szerepelt színpadon. 1919-ben filmezett először. 1920-ban Amerikába ment és Robert Warwick-kal turnézott. 1921-ben került a tengerentúlra. 1960-ban csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en.
Munkássága Kezdetben hősszerelmes szerepkörben foglalkoztatták, és az akkoriban rendkívül népszerű Bánky Vilma partnere volt. Felfelé ívelő karrierjét a hangosfilm sem törte meg. Művészete elmélyült, gazdagodott. A kalandfigurákról (Kék csillag; 1926, Bulldog Drummond; 1929) áttért az igényesebb színészi munkát kívánó jellemfeladatok megoldására. Nagy játékkultúrával rendelkező, életteljes stílusú, bensőséges emberábrázoló művész volt. Kiemelkedő alakítása a Kipling-regény nyomán forgatott A fény kialszik című film (1939) vaksággal küszködő hőse. A Megtalált években (1942) egyéni színekkel rajzolta meg a háborúban emlékezőtehetségét vesztett férfi magára és családjára találását. 1948-ban a Kettős élet című filmben nyújtott alakításáért Golden Globe- és Oscar-díjat kapott.
Magánélete 1920–1934 között Thelma Raye (1890–1966) brazil színésznő, 1938–1958 között Benita Hume (1906–1967) angol színésznő volt a felesége. Egy lányuk született: Juliet Benita Colman (1944–) amerikai színésznő. Özvegye 1959-ben George Sanders (1906–1972) angol színészhez ment feleségül, és haláláig 1967-ig vele maradt.
Halála 1958. május 19-én halt meg a dohányzás miatt kialakult akut tüdőtágulat következtében. 67 éves volt. Sírja, a kaliforniai Santa Barbara-i temetőben található meg.
Filmjei Munkások (The Toilers) (1919) Hó a pusztaságban (Snow in the Desert) (1919) A fekete pók (The Black Spider) (1920) Az örök város (The Eternal City) (1923) A fehér apáca (The White Sister) (1923) Romola (1924) Lady Windermere legyezője (Lady Windermere’s Fan) (1925) A párizsi nővére (Her Sister from Paris) (1925) A sötét angyal (The Dark Angel) (1925) Stella Dallas (1925) Kiki (1926) Barbara Worth győzelme (The Winning of Barbara Worth) (1926) Bűvös láng (The Magic Flame) (1927) A szerelem éjszakája (The Night of Love) (1927) Két szerelmes (Two Lovers) (1928) Bulldog Drummond (1929) Raffles (1930) Arrowsmith (1931) Cynara (1932) Az álarcos (The Masquerader) (1933) Bulldog Drummond visszaüt (Bulldog Drummond Strikes Back) (1934) Clive Indiából (Clive of India) (1935) Két város meséje (A Tale of Two Cities) (1935) Két zászló alatt (Under Two Flags) (1936) A zendai fogoly (1937) A Kék Hold völgye (1937) Királyi zűr (1937) A fény kialszik (The Light That Failed) (1939) Életem Carolinával (My Life with Caroline) (1941) Megtalált évek (1942) A csintalan úriember (1942) Kismet (1944) A néhai George Apley (The Late George Apley) (1947) Kettős élet (1947) Four Star Playhouse (1952–1953) The Halls of Ivy (1954–1955) 80 nap alatt a Föld körül (1956) Az emberiség története (The Story of Mankind) (1957)
Díjai Oscar-díj a legjobb férfi főszereplőnek (1948) Kettős élet Golden Globe-díj a legjobb férfi főszereplőnek – filmdráma (1948) Kettős élet
Fordítás
Jegyzetek
Jegyzetek
Ronald Colman honlapja Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 199. oldal
További információk
Kategória:Angol színészek Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1958-ban elhunyt személyek Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Némafilmszínészek