, Hirano Kohta, japán mangaművész, legismertebb műve a Hellsing.

Pályafutása Hirano Kóta pályafutását mangakák asszisztenseként kezdte, később hentai mangákat készített, azonban kevés sikert ért el olyan kevéssé ismert címeivel, mint az Angel Dust, a Coyote, a Gun Mania vagy a Hi-Tension. Az első igazi sikert a Hellsing című mangája jelentette, amelyet rendszeresen publikált a Young King Ours mangamagazin 1997 második felétől kezdődően.

Hirano korai művei igazi gyűjtői daraboknak számítanak, tekintve alacsony megjelenési számukat. A Hellsing számos szereplője megjelenik a mangaka korábbi munkáiban. 1996-ban jelent meg a Heavenly Pleasure havi hentai magazinban a Hellsing „előfutára”, a The Legends of Vampire Hunter, míg a Young King Oursban a második világháborús témájú Hi-and-Low látott napvilágot. A Hi-and-Low története főként egy pályaudvaron játszódik két női főszereplővel, akik erősen hasonlítanak Integra Hellsingre a Hellsingből és Jumikóra/Jumiére a Crossfire-ből. Integra Agent Barbarossa álnéven, Jumie pedig Kamija Szaku néven szerepel. Mindketten a tengelyhatalmak kémjei és egymással versengenek a közös cél, a Barbarossa hadművelet sikeréért. Az egy fejezetet megért manga a Young King Ours egy számában jelent meg nyomtatásban, mielőtt megszűnt volna a Hellsing javára.

A 2006-os Otakoknon egy interjúban jelentette be, hogy másfél év múlva tervezi a Hellsing befejezését és egy új művön kezd dolgozni, melynek részleteit megjelenéséig titokban kívánja tartani. A Hellsing 2008 októberében fejeződött be a 95. fejezettel, Hirano azóta a Drifters című mangáján dolgozik, amelyet 2009. április 30-tól publikál a Young King Ours.

A 2005-ös Anime Expón Hirano elárulta, hogy kedvenc férfi szereplői Alucard és Alexander Anderson, míg kedvenc női szereplője Seras Victoria. Későbbi rendezvényeken Integrát, a Kapitányt, a Millenium Őrnagyát és Jan és Luke Valentine-t is megemlítette, mint kedvenc karaktereket.

Hirano a Project G számára készített dódzsinsit a Genshiken mangából, amely Madaramét emeli ki, miközben mobiltelefonját keresi, és tagja volt a GUY-YA dódzsinsi körnek, amelynek ő és a Read or Die – Betűk bűvöletében alkotója, Jamada Sutaro volt a tagja.

Megjelent munkái bélyegkép|250px|jobbra|Hirano Kóta rajzol a 2008-as Japan Expón Angel Dust Assassin Colosseum Be Wild!! Bisónen de meitantei de doesu (Bishōnen de meitantei de doesu) Count Pierre Eros' Gorgeous Daily Grind Coyote Crossfire Daidódzsin monogatari (Daidōjin monogatari) Deep Desert Schutzstaffel Drifters Doc's story Front Gun Mania Hellsing Hellsing: The Dawn Hi-Tension Hi-and-Low Ikarjaku (Ikaryaku) Ikaszu szótó tengoku (Ikasu sōtō tengoku) Karera no súmacu (Karera no shūmatsu) Koi no Strikeback Mahó no muteki kjósi kavahará Z (Mahō no muteki kyōshi kawaharā Z) Magic School Szuszume! Ikarjaku (Susume! Ikaryaku) Szuszume!! Szeigaku dennó kenkjúbu (Susume!! Seigaku dennō kenkyūbu) The Legends of Vampire Hunter The Weekenders UFO 2000 Magyarul Hellsing''; MangaFan, Bp., 2008–2010 1. ford. Koch Zita; 2008 2. ford. Koch Zita; 2008 3. ford. Koch Zita; 2008 4. ford. Koch Zita, Kálovics Dalma; 2009 5. ford. Nikolényi Gergely; 2009 6. ford. Koch Zita; 2009 7. ford. Koch Zita; 2010 8. ford. Koch Zita; 2010 9. ford. Koch Zita; 2010 10. ford. Koch Zita; 2010

Jegyzetek

Fordítás

További információk

A Geneon Entertainment hivatalos Hellsing weboldala

Kategória:Mangakák Kategória:Távol-keleti képregényírók Kategória:Távol-keleti képregényrajzolók Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek