William Butler Yeats (Sadymount, Dublin mellett, 1865. június 13. – Roquebrune-Cap-Martin, 1939. január 28.) ír költő, drámaíró, elbeszélő, irodalmi Nobel-díjas (1923), a 20. századi irodalom egyik kiemelkedő alakja.
Élete Gyermekkora Dublinban született, a város Dumhach Thrá nevű kerületében, azonban gyermekkorát Sligoban töltötte, ahonnan édesanyja, Susan Mary Pollexfen vagyonos család gyermeke származott. Édesapja, John Butler Yeats kezdetben ügyvédnek tanult, azonban ambícióit követve elismert festő lett. Már fiatalkorában megérintette Írország függetlenségi harcának szele, hiszen családjának anyai ága elkötelezett Anglia-párti család volt, akik szerint Írországnak a brit korona alatt kell maradnia. Azonban apja (akinek felmenői még III. Vilmos angol király hívei és katonái voltak) már az Ír Szabadállam megalakulásának híve volt.
Mind édesanyja, mind édesapja hozzájárult a művészet iránti érdeklődéshez, apja preraffaelita ábrázolásmódja és a később ugyanebbe az irányvonalba tartozó költők befolyásolták Yeats költészetét. Édesanyja ismertette meg az ír mondavilággal, ami fő témájává vált későbbi alkotásainak és szimbólumrendszereinek alapjává.
1876-ban a család átköltözött Angliába. Az ottani Godolphin Általános Iskolában (Godolphin Primary School) eltöltött évek alatt Yeats nem mutatott különösebb érdeklődést a nyelv felé, teljesítménye közepes volt, s helyesírása is csak elégséges volt. Miután visszatértek Írországba, Dublinban az Erasmus Smith Középiskolában (Erasmus Smith High School) folytatta tanulmányait. Szimultán apja művészműhelyébe is eljárt, ahol öccse apja nyomdokaiba lépve festőnek tanult. Hirtelen 1884-ben átiratkozott egy dublini művészeti iskolába, a Metropolitan School of Art intézménybe. Az itt töltött két éve alatt írta meg első verseit, amelyet már a város egyetemi lapja, a Dublin University Review már leközölt számaiban.
A fiatal költő bélyegkép|jobbra|250px|A fiatal Yeats Mivel a család 1887-ben ismét Londonba költözött, tanulmányait befejezvén Yeats visszatér a brit fővárosba. Itteni házuk fontos gyülekezőhelyévé vált az irodalmi élet képviselőinek és az alkotóművészeinek. Itt találkozott először a szintén ír, író-költő Oscar Wilde-dal. Így ír később találkozásukról: „Az első találkozásom Oscar Wilde-dal merő döbbenet volt. Addig sosem hallottam embert olyan tökéletes mondatokban beszélni, mintha egész este fáradságos munka árán írta volna azokat, és mégis mind spontán volt My first meeting with Oscar Wilde was an astonishment. I never before heard a man talking with perfect sentences, as if he had written them all over night with labour and yet all spontaneous”. 1889-ben jelent meg első önálló kötete, a The Wanderings of Usheen and other Poems, mely magyarul Osszián bolyongásai címmel jelent meg. Csatlakozott Madame Blavatsky Teozófiai Társaságához, majd ugyanebben az évben megismerkedett a nála egy évvel fiatalabb ír nacionalista érzelmű múzsájával, Maud Gonne-nal, aki épp az ír politikai foglyok szabadon bocsátásáért küzdött. Négy alkalommal állt elé házassági ajánlattal, de a hölgy minden egyes alkalommal elutasította, míg végül hozzáment John MacBride nacionalista republikánus politikushoz. Ennek ellenére 1908-ban Párizsban Gonne beleszeretett a fiatal költőbe, mígnem kapcsolatuk testi szerelemig nem mélyült. Ezen a ponton véget ért kapcsolatuk, azonban a színésznő-szabadsághős Gonne nagy hatással volt Yeats költészetére, a Katalin grófnő (The Countess Cathleen) és a Cathleen Ní Houlihan színdarabokat neki írta. A költő egész életművét átszőtte emléke, mint Trójai Heléna, Léda, Athéné, Deirdre és még sok más metaforikus alakban.
Írország és Yeats Elkötelezettsége Írország felé akkor nyilvánult meg először, mikor Lady Gregoryval, Edward Martynnal, és George Moore-ral együtt megalakította az Ír Irodalmi Színházat (Irish Literary Theatre), ahol ír és kelta mondavilággal fűtött darabokat adtak elő. A később megalakult Abbey Színház, és az Ír Nemzeti Színházi Társaság, mely fiatal tehetségeket toborzott ír színdarabokhoz. 1902-ben bemutatásra került Yeats Cathleen Ní Houlihan című darabja, melyben még Maud Gonne játszotta a főszerepet. A műben Caitlín Írország megszemélyesített alakja, aki erősíti a katonákat az angolok ellen folytatott harcokban. Kijelenti, hogy emlékük örökkön fennmarad, örökké élni fognak és örökké beszélni fognak róluk. A nemzeti érzelmű művei miatt Yeats hírnévre tett szert Írországban. Azonban hangnemükre egyre inkább rárótta bélyegét a hazájában Írország történelme: az első világháború, a húsvéti felkelés, angolok elleni háború (1919-1921) és a polgárháború (1922-1923). Azonban amellett, hogy részt vett az ír szabadságvágy hirdetésében műveiben (főleg drámáiban) az események tükrében elgondolkozott tettei helyességén. Élete végéig kísértette a tudat, hogy volt-e köze korai nacionalista drámáinak a húsvéti felkeléshez, mely 15 ír vezető kivégzésével ért véget.A költő esdeklése 2001. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 8. oldal 4. bekezdés Az ő emlékük jelent meg Kísértetek (The Apparitions) című versének refrénjében: „Tizenöt rémet láttam én: kabátakasztó tetején…” 1917-ben feleségül vette Georgie Hyde Leest. Yeats korábbi verseiben megfigyelhető az okkultista, spirituális hangnem, hisz maga is 1888-ban csatlakozott egy kabbalista, hermetikus testvériséghez, az Arany Hajnal Rendhez, a hölgy pedig ezoterikai hallgató volt, aki a nászéjszakájukon szabadírás technikát alkalmazott férjén. Ez a szürrealisták által először használt írói technika, melynek lényege, hogy a tudatalattiból közvetlen előtörő gondolatok, érzések kerüljenek papírra, minden hatás nélkül. Georgie vezetésével Yeats elkezdte írni ezt a misztikus művet, mellyel később még 8 évig foglalkozott, mely folyamat végén 8 évvel később Látomás (Vision) címmel publikálta. 1922 júniusában kitört az ír függetlenségi háború a brit korona ellen. Ebben a konfliktusban Yeats a nemrég alakult ír kormány mellé áll, mely Dublinban egy állandó lakást biztosít számára, mely mellé őröket rendeltek. 1922-ben szenátorrá választották az ír Parlamentbe. Ír felkelők több kormánytagot elraboltak és otthonaikat felégették, egy korábbi lakásában őrajta is rajtaütöttek, és több Maud Gomméhez írt levelét elégették. Ebben a helyzetben rögtön ítélő bíróságokat állított fel a Szenátus, mely intézkedésre Yeats maga is szavazott. Később ez a végrehajtó hatalom börtönözte be korábbi szerelme fiát, Sean MacBride-dzset. 1923 májusában megalakul a Saorstát Éireann, vagyis az Ír Szabad Állam. Ugyanebben az évben tüntették ki irodalmi Nobel-díjjal „a poétikájáért, mely egy igen művészi formában fejezi ki egy egész nemzet lelkületét”.William Butler Yeats Winner of the 1923 Nobel Prize in Literature
Kései évek A húszas évek közepe táján megromlott egészsége, így 1929-ig maradt szenátori tisztségben az ír Parlament tagja. Ezt követően orvosa tanácsára számos telet töltött Olaszországban és Franciaországban. Kora és egészségi állapota ellenére még publikált, 1938-ban megjelent az Új versek, majd ugyanebben az évben az Utolsó versek. 1939-ben állapota újfent elszólította Írországból, és a francia Riviérára utazott. Azonban ez az útja az utolsónak bizonyult, mivel január 28-án a franciaországi Roquebrune-Cap-Martin városában elhunyt. A még ebben az évben kitört világháború megakadályozta földi hamvainak hazavitelét, azonban 3 évvel a II. világháború után nagyapja parókiáján újratemették. Sírján saját felirata olvasható:A költő esdeklése 2001. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 10. oldal 4. bekezdés
Létet, halált Nézz hideg szemmel: Lovas, haladj tovább!
Költészete Legnagyobb költészeti értékének az irodalomtörténészek az angol lírai irodalom megreformálását tartják, a viktoriánus költők jambikus verselését felváltja a szabadverses költészetével, melyben az érzelmeket, s gondolatokat mítoszokkal, szimbólumokkal, látomásokkal fejezi ki magas fokú zeneiséggel. Az 1880-tól kezdődő időszak a fiatal költő életében a népi hagyományok, népének ír-kelta kultúrájának felfedezése. Ő maga is szerepet vállalt nyugat-írország (ahonnan ő maga származott) nép- és tündérmeséinek gyűjtésében, melyet a nagy sikerű 1893-ban megjelent A kelta homály című népi hiedelem-gyűjteményében dolgoz fel. Egyéni kutatásait aztán költészetébe is beültette, mint például az Öreg halász töprengése című versében, mely egy sligói halász elbeszélésén alapul. Életművének felosztása, költői korszakai: Kelta dalok, balladák, rózsa-dalok Középső korszak Bizánc-versek Egyéb, kisebb versek Kései versek Maga a költő tudatosan építette életművét, melynek módja saját megfogalmazásában „Hammer your thoughts into unity”, vagyis kovácsold gondolataidat egységbe. Mivel Yeats magát érdekelték a természetfeletti, paranormális, emberfeletti erők létezése, ezért költészetébe is mélyen beleivódtak ezek a tanok. Ez az egység magába foglalta a kozmológiát, kozmográfiát, teozófiát, rózsakeresztes, kabbalisztikus okkult tanokat, a keresztény és hinduista elemeket és a filozófiát. Ez utóbbiban főleg Giambattista Vico és Hegel (tézis-antitézis-szintézis) filozófusok tette benne nagy benyomást. Yeats maga erről az egységről azt vallotta, hogy tapasztalatok stilisztikai elrendezése, vagyis a valóság modellje. bélyegkép|jobbra|250px|A yeatsi filozófia ellentétes erői, a kúpok. A rendszer egyik legmeghatározóbb belső egysége az ún. Nagy Kerék. Ebben Yeats a kereket a holdciklusoknak megfelelően huszonnyolc részre osztotta. Míg az újhold az objektivitás, a passzivitás, addig a telihold a tökélete szubjektivitás, a létezés egysége, a szépség. Értelmezése szerint minden emberi lélek és minden nép áthalad ezeken a szakaszokon. Ezeket a szakaszokat megfelelteti egy tulajdonságnak, vágynak vagy érzésnek, melyhez egy emberi példát rendel pl.: érzelmesség-Goethe, démonikus ember-Yeats, Dante, érzékiség-Baudelaire. Yeats szerint ez a kerék kétezer év alatt lép a következő szakaszba, s önnön kora épp a határon húzódik.
Másik, irodalmában is megjelenő elmélete a két kúp teória. Ebben két egymásban forgó kúpot képzel el, melyek csúcsai kölcsönösen érintik egymás alapjának középpontját. Ez a mozgás teszi lehetővé a költő szerint, hogy mindkét ellentétes erő kifejtse a hatását az emberre. (Elsődleges- moralitás, objektivitás, anyag, tér, külső sors. Ellentétes- szubjektivitás, esztétikum, szellem, idő, belső végzet). Ezzel magyarázza az ember kettősségét, a lehetetlen tiszta objektivitást vagy a teljesen érzelmi alapú döntéshozatalt. Ezt ötvözi a Nagy Kerék felfogással, miszerint a korszakok arculatát is a kúpok mozgása befolyásolja. Így a holdfázisokba helyezett emberi archetípusokat, illetve költőket is ellentétbe helyezi egymással. Yeats életfelfogása folyamatosan rajzolódott ki életpályája folyamán, megtalálható A Második Eljövetel című versében, ahol Jézus újbóli megérkezésését a Földre azonosítja a következő korba lépéssel, melynek határán „…A földet anarchia dúlja szét, Vérszín áradat dúl…” E folyamatos ideológiai változás okán leveleit, verseit gyakran átírta, hogy megfeleljenek az általa alkotott rendszernek, vagy még pontosabban illeszkedjenek bele. Ennek érdekében már kiadott verseit is finomította a későbbi kötetekre. Elképzeléseit az 1925-ben megjelent A vision (Látomás) című munkájában publikálja, melyet átdolgozása után 1937-ben ismét kiadtak.
Rózsamotívum A Yeats által használt első szimbólumok egyike, melyeket a rózsadalokban kezdődnek el, mint a Rózsa az idő keresztfáján (To the Rose upon the Rood of Time), a Szívből sarjadó Rózsa (The Lover tells of the Rose in his Heart) vagy a Titkosértelmű Rózsa (The Secret Rose) műveiben használ, kutatója, Untereckter megállapítása szerint három különböző, illetve néhol összefonódó képet rejt a rózsa szimbólumrendszere mögött. A szerelmet, a szépséget az életet jelenti, mint például „A költő esdekelése az Elemi Erőkhöz” vers soraiban „…Erő: nem ismeri senki neved s a formád ki szültél örök rózsát…” vagy a Hajdanvolt Szépségre emlékezik soraiban „…Rózsák díszlettek hajdanán