Az első világháborús atlanti csata (avagy: első atlanti csata) egy elhúzódó összecsapás volt német tengeralattjárók és az antant haditengerészetei között az Atlanti-óceán vizein, a Brit-szigetek körüli vizeken, az Északi-tengeren és Franciaország partjai előtt.

Kezdetben a német tengeralattjáró-hadjárat a brit hadiflotta főerői, a Grand Fleet ellen irányult, később a tengeralattjárók célpontja lett az antanthatalmak kereskedelmi hajózása is. A kereskedelmi hajózás ellen irányuló tengeralattjáró-hadjárat pusztító hatású volt, különösen a korlátlan tengeralattjáró-háború 1917 februári meghirdetése utáni hónapokban. A német tengeralattjárók támadásainak következtében Nagy-Britannia kereskedelmi flottájának csaknem fele odaveszett a háború alatt. A német tengeralattjárók támadásainak kivédésére az antant rombolók által védelmezett konvojokba szervezte a kereskedelmi hajózást, a német tengeralattjárók kijutását az Atlanti-óceánra pedig a Doveri-szorosban illetve Skócia és Norvégia között felállított tengerzárakkal igyekezett megakadályozni. Itt az őrjáratokon kívül aknazárakat is telepítettek, a német támaszpontokat pedig repülőgépekkel tartották szemmel.

A németeknek nem sikerült teljesen elvágniuk Nagy-Britanniát a tengeren túlról érkező forrásoktól még az előtt, hogy az Egyesült Államok belépett volna a háborúba. Röviddel a háború vége előtt, 1918 októberében a németek felhagytak a korlátlan tengeralattjáró-háború folytatásával.

Az atlanti vizeken vívott tengeralattjáróháború tapasztalatait felhasználták a második világháború során, amikor a német tengeralattjárók fő feladata szintén a brit kereskedelmi hajózás akadályozása volt.

1914: a hadjárat kezdete

Az első tengeralattjárókkal végzett őrjáratozások 1914. augusztus 6-án, két nappal azután, hogy Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, a német U 5, U 7, U 8, U 9, U 13, U 14, U 15, U 16, U 17 és U 18 jelzésű tengeralattjárók kifutottak a Helgoland szigetén lévő támaszpontjukról, hogy támadást intézzenek brit hadihajók ellen az Északi-tengeren. Ez számít az első tengeralattjárókkal végrehajtott éles őrjáratozásnak.Gibson and Prendergast 2002, 2. o. Az U-Bootok abban a reményben hajóztak északi irányba, hogy a Shetland-szigetek és Bergen között brit hajórajokra fognak találni. Augusztus 8-án az U 9 hajtóművei lerobbantak és emiatt vissza kellett térnie a támaszpontra. Ugyanezen a napon a Fair-sziget mellett az U 15 észlelte a hadgyakorlaton lévő brit Ajax, Monarch és Orion csatahajókat és a Monarch-ra kilőtt egy torpedót. A torpedó nem talált célt, viszont elárulta a tengeralattjárók jelenlétét és ezután a brit csatahajók megerősítették az őrségüket. Másnap hajnalban a csatahajókat kísérő 1. könnyűcirkálórajhoz tartozó Birmingham könnyűcirkáló észlelte a felszínen lévő U 15-öt. A tengeralattjárón nem lehetett látni őrszemeket, ellenben kalapácsolás hangja hallatszott azt a benyomást keltve, mintha szereltek volna rajta valamit. A Birmingham az észlelést követően azonnal feléje vette az irányt és legázolta, közvetlenül a parancsnoki torony mögött eltalálva. A kettévágott U 15 teljes legénységével együtt elsüllyedt.

Augusztus 12-én hét tengeralattjáró tért vissza Helgolandra, miután az U 13 is eltűnt, a feltételezések szerint aknára futott. A hadművelet így bár sikertelenül végződött, a brit haditengerészet számára jelentős kellemetlenséget okozott, mivel korábban úgy becsülték, hogy a német tengeralattjárók hatótávolsága jóval kisebb és nem tudják elérni a brit flotta Scapa Flow-ban lévő, védelmi berendezésekkel el nem látott horgonyzóhelyét. Másrészt az U 15 gyors megsemmisítése a Birmingham által azt is mutatta számukra, hogy a tengeralattjárók nem jelentenek nagy veszélyt a felszíni hadihajókra.

Az első sikerek

1914. szeptember 5-én az Otto Hersing fregatthadnagy parancsnokolta U 21 megtorpedózta a Pathfinder könnyűcirkálót. Ez volt az első alkalom, hogy egy modern tengeralattjáró ellenséges hadihajót süllyesztett el. A cirkáló lőszerraktára felrobbant és a hajó négy perc alatt elsüllyedt. A fedélzetén lévők közül 259 fő veszítette életét.Halsey, 223. o. Szeptember 22-én reggel az Otto Weddigen sorhajóhadnagy parancsnokolta U 9 észlelt egy brit cirkálórajt a holland partok közelében és alámerülve közelítette meg a lassan feléje haladó hajókat. A raj három brit páncélos cirkálóból (Aboukir, Hogue, Cressy) állt. Az elavultnak számító és tartalékosokból álló legénységgel bíró cirkálók alkalmazása az első vonalban eddig is vita tárgyát képezte és hamarosan ki szándékoztak volna őket vonni a veszélyes vizekről. Weddigen egy torpedóval elsőként az Aboukirt találta el, de a britek először úgy vélték, hogy aknára futhatott és a másik két hajó ezért a segítségére sietett. Az U 9 ezután két torpedót küldött a könnyű célpontot nyújtó Hogue-ba, majd újabb kettőt a Cressy-be. A három cirkáló nem egész egy óra alatt mind elsüllyedt, a legénységükből 1460 fő veszítette életét.Halsey, 212–217. o.

Három héttel később, október 15-én Weddigen elsüllyesztette a Hawke cirkálót, ami után az U 9 legénységét már nemzeti hősökként ünnepelték és tagjai mind megkapták a másod osztályú Vaskeresztet, maga Weddigen az első osztályút. A német tengeralattjárók sikere riadalmat keltett a brit admiralitásnál,Halsey, 217–218. o. ahol egyre nagyobb aggodalmat keltett a Scapa Flow-i horgonyzóhely biztonságossága. Az aggályok miatt a flottát innen ír és nyugat-skóciai kikötőkbe küldték át, míg Scapa Flow védelmi rendszereit ki nem építették. Ez jóval nagyobb siker volt, mint a pár régi építésű cirkáló elsüllyesztése, mivel a világ legnagyobb hadiflottáját kényszerítették arra, hogy elhagyja a honi kikötőjét.

Október 18-án az U 27 elsüllyesztette a brit E3 jelű tengeralattjárót, ami az első olyan alkalom volt, hogy egy tengeralattjáró egy másikat süllyesztett el.

Az első hadjárat vége A brit aggodalmak Scapa Flow védelmét illetően megalapozottak voltak. November 23-án az U 18 hatolt be a flottatámaszpontra a Hoxa Sound szoroson át, követve egy gőzhajót. A brit flotta horgonyzóhelyét különösebb nehézségek nélkül meg tudta közelíteni, de a hadihajók ekkor az írországi és skóciai kikötőkben voltak, ezért nem talált magának megfelelő célpontot. Kifelé menet a periszkópját észrevette az egyik őrhajó. A Dorothy Gray halászhajó irányt változtatva megpróbálta legázolni és a periszkópot sikerült használhatatlanná tennie. Az U 18 merüléshez való motorja meghibásodott és emiatt nem tudta tartani a kívánt mélységet, egy alkalommal a tengerfenéknek is csapódott. Az így felszínre kényszerülő tengeralattjárót a parancsnoka elsüllyesztette, a legénység pedig – egy a fedélzeten rekedt fő kivételével – brit fogságba került.Messimer, 36–37. o.

Az év utolsó sikerét december 31-én érte el az U 24, mely a La Manche-on gyakorlatozó Formidable csatahajót torpedózta meg. A csatahajó legénységének 547 tagjával együtt veszett oda.Halsey, 221–222. o. A Csatorna Flotta (Channel Fleet) főparancsnoka, Lewis Bayly tengernagy súlyos kritikákat kapott amiért nem hozta meg a kellő óvintézkedéseket a gyakorlatok alatt, azonban a hanyagság vádja alól felmentették. Bayly később kitüntette magát a Queenstownban állomásozó tengeralattjáró-elhárító erők parancsnokaként.

1915: a kereskedelmi hajózás elleni háború Az első támadások kereskedelmi hajók ellen

A kereskedelmi hajók elleni első támadások 1914 októberétől kezdődtek. Október 20-án a Glitra volt az első brit kereskedelmi hajó, amit egy német tengeralattjáró süllyesztett el. A Glitra a skóciai Grangemouth-ból tartott a norvégiai Stavangerbe és eközben állította meg és kutatta át a Johannes Feldkirchner sorhajóhadnagy parancsnokolta U 17. A műveletet a cirkálóhadviselés szabályai szerint hajtották végre, miáltal a személyzetét mentőcsónakokba szállították le és a dugárut szállító hajót ezt követően süllyesztették el a fenékszelepek megnyitásával. Ez volt az első alkalom, hogy egy tengeralattjáró elsüllyesztett egy kereskedelmi hajót.

Nem egészen egy héttel később, október 26-án az U 24 lett az első tengeralattjáró, mely figyelmeztetés nélkül támadt meg egy fegyvertelen kereskedelmi hajót, mikor megtorpedózta az Admiral Ganteaume gőzhajót, fedélzetén 2500 belga menekülttel. Habár a hajó nem süllyedt el és be tudták vontatni Boulogne-sur-Merbe, 40 ember így is életét veszítette főként a fedélzeten kitört pánik miatt. A tengeralattjáró parancsnoka, Rudolf Schneider azzal védekezett, hogy csapatszállítónak nézte a gőzhajót.Messimer, 15. o.

1915. január 30-án az Otto Dröscher sorhajóhadnagy parancsnokolta U 20 megtorpedózta és elsüllyesztette az Ikaria, Tokomaru és Oriole gőzhajókat előzetes figyelmeztetés nélkül, február 1-én az Asturias brit kórházhajóra is kilőtt egy torpedót, melyet elvétett. Annak ellenére tett így, hogy a fehér festése, a zöld csíkozása és a vörös keresztjei révén egyértelműen azonosítható volt kórházhajóként.Gibson és Prendergast 2002, 21. o.

Korlátlan tengeralattjáró-háború

A britek úgy vélték a háború előtt, hogy az Egyesült Királyság ki fog éhezni az Észak-Amerikából érkező élelmiszerek nélkül. A németek 1915. február 4-én hirdették meg az első alkalommal a korlátlan tengeralattjáró-háborút az antant kereskedelmi hajózása ellen.Halsey, 236. o. A kereskedelmi háború folytatásához a tengeralattjáró számos hiányossággal rendelkezett. Még a felszínen is alacsony sebességével alig volt gyorsabb sok kereskedelmi hajónál, míg a könnyű ágyúja elégtelen volt nagyobb hajók ellen. A fő fegyverzetét úgy tudta teljesen kihasználni, hogy a torpedókat előzetes figyelmeztetés nélkül lőtte ki, de ezzel fel kellett hagynia a semleges kereskedelmi hajók megállítását és ellenőrzését előíró egyezmények betartásával. Az első hónapban 29 kereskedelmi hajót süllyesztettek el a tengeralattjárók összesen hajótérrel. A nyár folyamán is tartani tudták ezt az értéket. Ahogy egyre több hajó süllyedt el, úgy nőtt a politikailag kényes incidensek száma is. Február 19-én az U 8 megtorpedózta a Belridge semleges tankhajót, mely két semleges kikötő között közlekedett. Márciusban vesztek oda tengeralattjárók tevékenységének következtében a svéd Hanna és a holland Medea teherhajók, áprilisban pedig két görög hajó.

Márciusban süllyedt el a Falaba, aminek során egy amerikai állampolgár is odaveszett. Áprilisban a Belgian Relief segélyszervezet egyik hajóját, a Harpalyce-t süllyesztették el. Május 20-án süllyesztette el az U 20 a Lusitania óceánjárót, ekkor 1198 ember veszett oda, köztük 128 amerikai állampolgár. Ezek az esetek felháborodást okoztak a semleges országok körében és ezért 1915 szeptemberében mérsékelték a hadjáratot, hogy csökkentsék annak kockázatát, hogy az érintett országok hadba lépjenek Németország ellen.Halsey, 248–282. o. A brit ellenintézkedések jórészt hatástalanok voltak. A leghatékonyabb védekezési módszer az volt, ha a kereskedelmi hajók az észlelt tengeralattjárók felé fordultak és megpróbálták legázolni őket, amivel alámerülésre kényszerítették őket.Messimer 2001, 31. o. A kereskedelmi hajók elleni összes támadás több mint felét ilyen módon sikerült elhárítani. Ez az eljárás azonban felhatalmazta a tengeralattjárót arra, hogy figyelmeztetés nélkül támadást indítson.Holwitt, Joel I. "Execute Against Japan", PhD dissertation, Ohio State University, 2005, 93. o. 1915. március 20-án ezt a taktikát használta a Great Eastern Railway Brussels teherhajója, hogy az U 33 támadását kivédje. A kapitány, Charles Fryatt később német fogságba esett és 1916 júniusában tettéért kivégezték, ami nemzetközi tiltakozást váltott ki.Halsey, 310–312. o.

Egy másik lehetőség a hajók felfegyverzése volt önvédelem céljából, de a nemzetközi törvényekre hivatkozó németek szerint ezzel hadihajókká váltak és kivonták őket a cirkálóhadviselés szabályai alól.Holwitt, p. 6.; Dönitz, Karl. Memoirs: Ten Years and Twenty Days; von der Poorten, Edward P. The German Navy in World War II (T. Y. Crowell, 1969); Milner, Marc. North Atlantic run: the Royal Canadian Navy and the battle for the convoys (Vanwell Publishing, 2006).