Ander Herrera Agüera (Bilbao, 1989. augusztus 14. –) spanyol válogatott labdarúgó, a spanyol harmadosztályú Real Zaragoza játékosa.
Pályafutása Real Zaragoza Bilbaóban, Baszkföldön született. Karrierjét a Real Zaragoza színeiben kezdte meg és a 2008–09-es szezonban be is mutatkozott a spanyol másodosztályban. Ebben az évadban 19 mérkőzésen vett részt és a klub az év végén feljutott az élvonalba. 2009. augusztus 29-én mutatkozott be a La Ligában egy otthoni 1–0-s győzelem során a CD Tenerife ellen.
A 2009–10-es idényben Herrera csapata egyik legjobbja volt, hiszen az egyesület megőrizte az élvonalbeli tagságát. Első gólját december 6-án szerezte, de így is 4–1-es vereséget szenvedtek el az RCD Mallorca ellen.
2010 és 2011 között is rendszeresen stabil kezdő volt a klubban.
Athletic Bilbao 2011. február 7-én ötéves megállapodást kötött az Athletic Bilbao csapatával 7,5 millió ellenében, amely július 1-jén lépett érvénybe. A kivásárlási záradékát az első három évben 36 millió euróban, majd a további fennmaradó részekben 40 millió euróban határozták meg.
2011. augusztus 18-án a teljes 90 percet végigjátszotta a török Trabzonspor elleni 2010–11-es Európa-liga meccsen. 54 hivatalos mérkőzésen viselte a klub mezét és négy gólt szerzett a baszk csapatban, amely 2012-ben spanyol kupa és az Európa-liga döntőbe jutott. Harmadik és egyben utolsó idényében 33 bajnokin szerepelt, amely során az Athletic Bilbao 16 év után kvalifikálta magát az UEFA-bajnokok ligájába.
Manchester United Herrerat 2013 augusztusában az angol Manchester United 24 millió font értékben kívánta megvenni az Athletic Bilbaotól, de erre az ajánlatra még nemet mondtak, majd egy évvel később, 2014. június 26-án ismét elutasítottak egy 36 millió eurós ajánlatot a játékosért. Később a spanyolok bejelentették, hogy aktiválták a kivásárlási záradékot, amely lehetővé téve a United számára, hogy megvásárolják. A "vörös ördögök" ugyanezen a napon bejelentették, hogy Herrera négyéves szerződést kötött a klubbal.
Augusztus 16-án debütált a Premier League-ben egy Swansea City elleni 2–1-es vereséggel záródó bajnokin. 67 percet játszott, majd Marouane Fellaini állt be a helyére. Egy edzés során megsérült és a következő két meccset kihagyni kényszerült a Sunderland és a Burnley ellen. 2014. szeptember 14-én tért vissza és megszerezte első gólját a United mezben, ezzel segítve csapatát a Queens Park Rangers elleni 4–0-s győzelemhez. Első angol szezonjában mindent figyelembe véve 31 mérkőzésen 8 gólig jutott.
2016. május 21-én kupadöntőbe jutottak, amelyet végül a Crystal Palace ellen 2–1-re meg is nyertek, de ott nem lépett pályára.
2017. február 26-án segített Zlatan Ibrahimović-nak megszereznie a második gólját a Southampton ellen végül 3–2 arányban megnyert ligakupa fináléjában, ez volt a második trófeája a klubbal.
A 2016–17-es idény főpontja a holland Ajax Amsterdam elleni, 2017. május 24-én megrendezésre kerülő Európa-liga-döntő volt, amelyen kezdőként végigjátszotta a 2–0-ra megnyert találkozót és őt választották mérkőzés emberének is, melyet a manchesteri terrortámadások áldozatainak emlékének ajánlott.
Nem hosszabbította meg a 2018–19-es évad végén lejáró kontraktusát, így szabadon igazolhatóvá vált. Összesen 5 idény alatt 189 mérkőzésen húzta fel a vörös mezt, melyeken 20 gólig és 27 gólpasszig jutott.
Paris Saint-Germain 2019. július 4-én ötéves szerződést kötött a francia sikercsapattal, a Paris Saint-Germain FC-vel, akik ingyen szerezték meg. Szeptember 11-én mutatkozott be Ligue 1-ben Pablo Sarabia cseréjeként egy Strasbourg elleni 1–0-s hazai győzelem során.
Athletic Bilbao Herrera kölcsönben tért vissza Spanyolországba 2022 augusztusában. A Bilbao 2023. január 31-én kivásárolta a játékost a PSG kötelékeiből.
Boca Juniors 2025. január 17-én aláírt az argentin Boca Juniors csapatához.
A válogatottban Herrera tagja volt a spanyol U20-as válogatottnak, amely 2009-ben megnyerte a Mediterrán játékokat.
Luis Milla szövetségi kapitány nevezte a 2011-es U21-es Európa-bajnokságra.
Az első meghívóját a felnőtt nemzeti csapatba 2016. október 3-án kapta meg a 2018-as világbajnokság selejtezőire Olaszország és Albánia ellen, de egyiken sem lépett pályára.
2016. november 6-án kapott először lehetőséget Anglia ellen, a második félidőben, egy 2–2-es döntetlen során.
Statisztika Klubokban 2022. november 13-án frissítve.https://www.athletic-club.eus/en/players/2160
KlubSzezon LigaKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenBajnokságGólMérk. GólMérk. GólMérk. GólMérk. GólMérk. GólReal Zaragoza B 2008–09Tercera División102————102Real Zaragoza 2008–09Segunda División19200———1922009–10La Liga30220———3222010–1133220———352Összesen82640———866Athletic Bilbao2011–12La Liga32192—131—5442012–1329120—41—3522013–1433560———395Összesen947172—172—12811Manchester United2014–15Premier League2665200——3182015–16273601072—4152016–17311306190105022017–18260422060103922018–19222311020—283Összesen132122151012422018920 Paris Saint-Germain2019–20Ligue 181403060102212020–2131130—100104512021–2219320—6110284Összesen585903022130956Athletic Bilbao2022–23La Liga6010———70Karrier összesen382325271316355051545
A válogatottban 2017. március 28-án frissítve. NemzetÉvMérkőzésGól Spanyolország201610201710Összesen20
Sikerei, díjai Klubokban Manchester United Angol kupa: 2015–16 Angol ligakupa: 2016–17 Angol szuperkupa: 2016 Európa-liga: 2016–17
Paris Saint-Germain Francia bajnok: 2019–20, 2021–22 Francia kupa: 2019–20, 2020–21 Francia ligakupa: 2019–20 Francia szuperkupa: 2019, 2020
Athletic Bilbao Spanyol kupa: 2023–24
A válogatottban Spanyolország U20
Mediterrán játékok: 2009
Spanyolország U21
U21-es Európa-bajnokság: 2011
Egyéni U21-es Európa-bajnokság – A torna csapata: 2011 Sir Matt Busby-díj (az év Manchester United FC játékosa a szurkolók szavazásán): 2016–17 Európa-liga – A szezon csapata: 2016–17
Jegyzetek
Források
Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Spanyol olimpikonok Kategória:A Real Zaragoza labdarúgói Kategória:Az Athletic Bilbao labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Boca Juniors labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2012. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek