Allen Kelsey Grammer (Saint Thomas, Amerikai Virgin-szigetek, 1955. február 21. –) háromszoros Golden Globe- és ötszörös Primetime Emmy-díjas amerikai színész, szinkronszínész, komikus, producer, író, rendező és énekes.
Fiatalkora
1955. február 21-én született Saint Thomas-ban, Sally (1928–2008) és Frank Allen Grammer Jr. gyermekeként. Volt egy nővére, Karen.
Gyerekkorában több tragédia is érte. New Jersey-ben nőtt fel, anyja és nagyszülei nevelésében.Kelsey Grammer, Desert Island Discs, BBC Radio 4 (Dec 2017) A család később a floridai Pompano Beach-re költözött. Nem sokkal később nagyapja rákban elhunyt. 1968-ban meggyilkolták az apját. Nővérét 1975-ben elrabolták, megerőszakolták és meggyilkolták. 1980-ban két féltestvére is életüket vesztették búvárkodás közben.
A Fort Lauderdale-i Pine Crest Schoolban tanult. Itt kezdett énekelni és fellépni. Ösztöndíjat nyert a Juilliard Schoolba, ahol színművészetet tanult. 1973-tól 1975-ig a "hatos csoport" tagja volt. Nővére meggyilkolására hagyatkozva azonban nem járt be az órákra, ezért kirúgták. Egy 2019-es interjúban elmondta, hogy "karibi gyereknek" tartja magát.
Pályafutása
Magánélete
Négyszer házasodott. Hét gyereke és egy unokája van.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1992 Galaxies Are Colliding Peter 1995 Runaway Brain '(rövidfilm)| Dr. Frankenollie (hangja)| |- | 1996 | Tűz a víz alá!| Down Periscope| Tom Dodge kapitány | Papp János |- | rowspan="2"| 1997 | rowspan="2"| Anasztázia| rowspan="2"| Anastasia| rowspan="2"| Vlagyimír (hangja) | Koroknay Géza |- | Sárkány Kázmér (ének)|- | 1998 | Gyerekből felmentve| The Real Howard Spitz| Howard Spitz | Sörös Sándor |- | rowspan="5"| 1999 | | Standing on Fishes | Verk
| rowspan="2"| Bartek, a varázslatos| rowspan="2"| Bartok the Magnificent| rowspan="2"| Zozi (hangja) | Konrád Antal |- | Sárkány Kázmér (ének)|- | Mickey egér – Volt egyszer egy karácsony| Mickey's Once Upon a Christmas| mesélő (hangja)| Tóth Roland |- | Toy Story – Játékháború 2.| Toy Story 2 | Aranyásó (hangja) | Tolnai Miklós |- | rowspan="2"| 2001 | 15 perc hírnév| 15 Minutes| Robert Hawkins | Szersén Gyula |- | Reszkess, Amerika!| Just Visiting| narrátor | László Zsolt |- | rowspan="2"| 2003 | | The Big Empty| Banks ügynök
| Barbie és a Hattyúk Tava| Barbie of Swan Lake| Rothbart (hangja)
| 2004 | Stréber| Teacher's Pet | Dr. Ivan Krank (hangja)
| 2005 | | The Good Humor Man| Mr. Skibness
| rowspan="2"| 2006 | A szerencse foglyai| Even Money| Brunner nyomozó
| X-Men: Az ellenállás vége| X-Men: The Last Stand| Dr. Henry 'Hank' McCoy / Bestia | Gesztesi Károly |- | rowspan="3"| 2008 | rowspan="2"| Döntő szavazat| rowspan="2"| Swing Vote| rowspan="2"| Andrew Boone elnök | Vass Gábor |- | Szombathy Gyula |- | Amerikai ének| An American Carol| George S. Patton tábornok | Rosta Sándor |- | rowspan="2"| 2009 | Fame – Hírnév| Fame| Joel Cranston | Sörös Sándor |- | Szex a neten| Middle Men| Frank Griffin | Tóth Zoltán |- | 2010 | Kívülről őrült| Crazy on the Outside| Frank | Kapácsy Miklós |- | 2011 | Csak tudnám, hogy csinálja| I Don't Know How She Does It| Clark Cooper | Reviczky Gábor |- | 2013 | Visszatérés Óz birodalmába| Legends of Oz: Dorothy's Return| Bádogember (hangja)| Csankó Zoltán |- | rowspan="6"| 2014 | X-Men: Az eljövendő múlt napjai| X-Men: Days of Future Past | Dr. Henry 'Hank' McCoy / Bestia (cameo)| Csankó Zoltán |- | Transformers: A kihalás kora| Transformers: Age of Extinction| Harold Attinger | Dunai Tamás |- | Gondolkozz pasiaggyal! 2.| Think Like a Man Too| Lee Fox | Barbinek Péter |- | The Expendables – A feláldozhatók 3.| The Expendables 3| Bonaparte | Máté Gábor |- | Érj el!| Reach Me| Angelo AldoBrandini | Honti Molnár Gábor |- | Bankrobbantók| Breaking the Bank| Charles | Rosta Sándor |- | rowspan="2"| 2015 | Törtetők| Entourage| önmaga (cameo)| Forgács Gábor |- | A szerelem epizódjai| Baby, Baby, Baby| Sebastian Kurtz-Wuhler | Holl Nándor |- | rowspan="2"| 2016 | Rossz szomszédság 2.| Neighbors 2: Sorority Rising| Mr. Robek, Shelby apja (cameo)| Barbinek Péter |- | Gólyák| Storks| Vadász (hangja) | Csankó Zoltán |- | 2017 | | Bunyan and Babe| The Amazing Blackstone /Norman Blandsford (hangja)
| rowspan="2"| 2018 | A múmia bosszúja| Guardians of the Tomb| Mason | Rosta Sándor
| Like Father| Harry Hamilton
| 2019 | | Grand Isle| Jones nyomozó
| 2020 | | Money Plane| Darius 'The Rumble' Grouch
| rowspan="5"| 2021 | | The Space Between| Micky Adams
| The God Committee| Dr. Andre Boxer
| Trollvadászok: A titánok felemelkedése| Trollhunters: Rise of the Titans| Blinky Galadrigal (hangja)|
| Charming the Hearts of Men| kongresszusi képviselő
| Télapó visszatért| Father Christmas Is Back| James Christmas
| 2022 | Paradicsomi karácsony| Christmas in Paradise| James Christmas | Rosta Sándor |- | rowspan="2"| 2023 | | Jesus Revolution| Chuck Smith
| Marvelek| The Marvels| Dr. Henry 'Hank' McCoy / Bestia (cameo)| Csankó Zoltán |- | rowspan="2"| 2024 | Farkasokkal szemben| Wanted Man| Brynner | Berzsenyi Zoltán
| The Most Wonderful Time of the Year (rövidfilm)| Sideshow Bob (hangja)''
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1979 Ryan's Hope pincér 1 epizód (stáblistán nem szerepel) 1981 Macbeth Lennox tévéfilm 1982 Another World mentős 1 epizód 1983 Kennedy Stephen Smith minisorozat (5 epizód) 1984 Kate & Allie David Hamill 1 epizód George Washington Stewart hadnagy minisorozat (1 epizód) 1984–1993 Cheers Cheers Dr. Frasier Crane 203 epizód 1986 Danielle Steel: Keresztutak Crossings Craig Lawson 1987 You Are the Jury Stuart Cooper 1 epizód J.J. Starbuck Pierce Morgan 1 epizód 1988 Mickey's 60th Birthday Dr. Frasier Crane különkiadás Ki szeret a végén Dance ′til Dawn Ed Strull tévéfilm 1989 227 Mr. Anderson 1 epizód Top of the Hill Dutch Vanderbill 1 epizód 1990 The Tracey Ullman Show Mr. Brenna 1 epizód The Magical World of DisneyDr. Frasier Crane 1 epizód The Earth Day Special különkiadás 1990– A Simpson család The Simpsons Sideshow Bob (hangja) 1991 Baby Talk Russell 1 epizód 1991–1998 Saturday Night Live Saturday Night Live önmaga (házigazda) 3 epizód 1992 Wings Dr. Frasier Crane 1 epizód Star Trek: Az új nemzedék Star Trek: The Next Generation Morgan Bateson kapitány 1 epizód 1993 Roc Rush nyomozó 1 epizód Beyond Suspicion Ron McNally tévéfilm 1993–2004 Frasier – A dumagép Frasier Dr. Frasier Crane főszereplő (264 epizód) 1994 The Innocent Frank Barlow nyomozó tévéfilm 1995 Biography George Washington dokumentumsorozat (1 epizód) 1996 London Suite Sydney Nichols tévéfilm 1997 Fired Up Tom Whitman 2 epizód 1998 Hullagyártó harckocsi The Pentagon Wars Partridge tábornok Divatalnokok Just Shoot Me! narrátor (hangja) 1 epizód 1999 Állatfarm Animal Farm Hógolyó (hangja) 2000 Stark Raving Mad Tuttle professzor 1 epizód 2001 Sportőrültek The Sports Pages Howard Greene tévéfilm 2002 Mikulás úrfi (Partymikulás) Mr. St. Nick Nick St. Nicholas 2003 Egy igaz hazafi Benedict Arnold: A Question of Honor George Washington Becker Rick Cooper 1 epizód Gary the Rat Gary Andrews (hangja) 13 epizód 2004 Karácsonyi ének – A musical A Christmas Carol: The Musical Ebenezer Scrooge Szezám utca Sesame Street önmaga 2005 The Sketch Show több szereplő 6 epizód 2006 A médium Medium Bob Sherman / Halál angyala 1 epizód 2007–2008 Back to You Chuck Darling 17 epizód 2009 Hank Hank Pryor 10 epizód 2010 The Troop Dr. Cranius (hangja) 1 epizód 2010–2012 A stúdió 30 Rock önmaga 3 epizód 2011–2012 Boss Tom Kane polgármester 18 epizód 2014 Partners Allen Braddock 10 epizód 2015 Megölni Jézust Killing Jesus Heródes király / narrátor 2016 A megtörhetetlen Kimmy Schmidt Unbreakable Kimmy Schmidt önmaga (hangja) 1 epizód 2016–2017 The Last Tycoon Pat Brady 9 epizód 2016–2018 Trollvadászok Trollhunters: Tales of Arcadia Blinky Galadrigal (hangja) 52 epizód 2017 Modern család Modern Family Keifth 1 epizód Porters Mendel Dolem 1 epizód 2018–2019 Hárman a Földön: Arcadia meséi 3Below: Tales of Arcadia Blinky Galadrigal (hangja) 2 epizód 2019 A zöld íjász Arrow narrátor (hangja) 1 epizód Az igazság oldalán Proven Innocent Gore Bellows Nem is vagy te szörnyeteg! You're Not a Monster John Seward (hangja) 10 epizód 2020 Carol's Second Act Richard 1 epizód Varázslók: Arcadia meséi Wizards: Tales of Arcadia Blinky Galadrigal (hangja) minisorozat (9 epizód) 2021 Dr. Death Dr. Geoffrey Skadden 4 epizód A szellem és Molly McGee The Ghost and Molly McGee Abraham Lincoln szelleme (hangja) 1 epizód 2022 Flowers in the Attic: The Origin Garland Foxworth minisorozat (1 epizód) 12 nap karácsony The 12 Days of Christmas Eve Brian Conway tévéfilm 2023– Frasier Dr. Frasier Crane főszereplő 2023 Hivatali hajsza Office Race B edző
Fontosabb díjak és jelölések
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Amerikai Virgin-szigetekiek