Nepál területéről eddig négy helyszín került fel a világörökségi listára, tizenöt helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre. 250px Szágarmantha Nemzeti Park 1979 Természeti (VII) Védett terület: 124 000 ha, hivatkozás: 120A Himalájában fekvő Szágarmantha Nemzeti Parkot 1976-ban hozták létre, hogy megóvják a Mount Everest körüli területet a hegymászók okozta károktól. A hegyekből, gleccserekből és mély völgyekből álló terület magába foglalja a világ legmagasabb hegycsúcsát, valamint több hétezer méter feletti csúcsot is. A park hegyei geológiailag fiatalnak tekinthetők, akkor alakultak ki, amikor az indiai szubkontinens összeütközött az eurázsiai lemezzel. A földmozgások jelenleg is tartanak, ennek következtében a hegység évente három centiméterrel emelkedik. A legyező alakú nemzeti park az egyedülálló kultúrával rendelkező serpák otthona. Az itt élő mintegy 2500 serpa a tibeti buddhizmus nyingmapa szektájához tartozik. A területen számos kolostor áll, köztük a legfontosabb a Tengpocse-kolostor. A park több mint kétharmada ötezer méter fölötti kopár vidék, 28%-a legelő és alig 3%-a erdős terület. A természetrombolás miatt alacsony számban előforduló emlősök harminc fajhoz tartoznak, de megtalálható köztük olyan ritka fajok egyedei is, mint a hópárduc. 250px Katmandu-völgy 1979, kisebb módosítás: 2006 Kulturális (III)(IV)(VI) Védett terület: 167,37 ha, puffer zóna: 70,29 ha, hivatkozás: 121A Katmandu-völgy Nepál hegyvidékének legfontosabb térsége és a Himalája legfőbb kulturális központja. A völgyben hét műemlékkörzet különböztethető meg, ezek közül három palota Katmanduban, Pátanban és Bhaktapurba, két hindu szent hely Pashupatinahban és Csangunarajanban valamint Bodnáth és Szvajambhúnáth buddhista központjai. A legrégebbi buddhista épület az i. e. 4. századra datálható, az első fővárost i. sz. 723-ban alapították. A legrégebbi ma is látható világi épületek a 17. századból származnak. Pátan és Bhaktapur történelmileg önálló albirodalmak fővárosai voltak, napjainkra azonban Katmanduval együtt egyetlen nagyvárossá olvadtak össze. Katmanduban keverednek a hinduizmus, a buddhizmus és a tantrizmus hatásai. Legfontosabb műemlékei a 12. és a 18. század között épültek, közéjük tartozik a Taleju-templom, a Nasal Chowk koronázási udvar, a Nagy Harang, a Nagy Dob és a Jaganath-templom. A Siva istennek szentelt Pashapatinah-templom a hinduk egyik legfontosabb épülete és Nepál legszentebb helye. A kettős tetőszerkezetű Csangunarajan-templom a feltételezések szerint Visnu legősibb temploma a Kathmandu-völgyben. A völgyben ezen kívül számos apró templomot és szentélyt építettek, ez jelzi, hogy a vallás milyen fontos szerepet tölt be a nepáliak mindennapi életében. 250px Csitván Nemzeti Park 1984 Természeti (VII)(IX)(X) Védett terület: 93 200 ha, hivatkozás: 284A Nepál és India közti határvidéken elterülő nemzeti parkot, Nepál legrégebbi nemzeti parkját 1962-ben alapították, hogy életteret biztosítsanak az egyszarvú ázsiai orrszarvú egyik utolsó, néhány száz egyedből álló populációjának. A Rapti, a Reu és a Narayani folyók mentén, a Himalája lábánál fekvő védett terület egy 932 négyzetkilométeres szubtrópusi alföld, egyike az indiai-nepáli területeken átívelő Terai-vidék utolsó érintetlen részeinek. Állat- és növényvilága különösen gazdag, szigorúan védett és kihalás szélén álló fajoknak is otthont ad. A nemzeti parkban található a bengáli tigrisek egyik utolsó menedéke is. Más veszélyeztetett emlősök is élnek itt, ilyen például a leopárd, a vadkutya, az ajakos medve, a számbárszarvas, a pettyes szarvas, a négyszarvú antilop, a vaddisznó, és a hópárduc. A kisebb termetű emlősök között megtalálható a rhesusmajom, a langurmajom, a mongúz, a méhészborz és az aranysakál. A park folyóinak jellegzetes állatai az indiai krokodilok és a hosszú orrú gangeszi gaviálok. A területen őshonos a nyitottabb élőhelyet kedvelő bengáli varánusz, és előfordul a kihalás szélén álló tigrispiton is.. A parkban emlősökön és hüllőkön kívül eddig több mint 350 madárfajt, 99 halfélét figyeltek meg. 250px Lumbini, Buddha születési helye 1997 Kulturális (III)(VI) Védett terület: 1,95 ha, puffer zóna: 22,78 ha, hivatkozás: 666 A hagyomány szerint Gautama Sziddhártha, a buddhizmus alapítója Lumbini falu közelében egy ligetben született i. e. 623-ban. Ennek emlékére egy templomot építettek, és a hely hamarosan népszerű zarándokcélponttá fejlődött, már a korai írásos források előtt is ismert hely volt. A templomban egy kődombormű jeleníti meg a vallásalapító születését. A zarándokok között volt a buddhizmus egyik legfontosabb patrónusa, a Maurja dinasztia harmadik uralkodója Asóka király is, aki egy oszlopot állíttatott fel a születés feltételezett helyszínén. A helyet 1978-ban hivatalosan is buddhista zarándokközponttá nyilvánították, és jelenleg is így működik. Elhelyezkedésük

Javasolt helyszínek NévKépTípusKritériukÉvHiv.Lo Manthang középkori földvára150px kulturális II, V, VI 2008 Vadzsrajogini és Szankhu korai települései150px kulturális III, IV, VI 2008 Kirtipur középkori települése150px kulturális III, IV, VI 2008 Risikes épületegyüttese Ruru Ksetrában150px kulturálisII, III, VI 2008 Nuvakot palota150px kulturális III, V 2008 Rám Dzsanaki templom150px kulturálisII, III, VI 2008 Tánszen középkori városa150px kulturálisIII, IV, V I 2008 Szindzsa-völgy 150px kulturálisII, III 2008 Bhurti templomegyüttes Dailekhben150px kulturálisII, IV 2008 Panauti középkori épületegyüttese150px kulturálisI, III, IV 1996 Tilaurakot, az ókori Sákja Királyság régészeti emlékei150px kulturális- 1996 A Muktinath-völgy barlangjai150px kulturális- 1996 Gorkha középkori palotaegyüttese 150px kulturális I, III, IV 1996 Rámagrama, Buddha ereklye-sztúpája150px kulturálisI, III, VI 1996 Khokána, a helyi falu és a mustárolaj-ipar öröksége150px kulturálisI, III, IV, V 1996

Források Nepál az UNESCO világörökség oldalán Nepál javaslati listája az UNESCO honlapján

Kategória:Nepál világörökségi helyszínei Kategória:Világörökségi helyszínek országok szerint