A 3. nemhivatalos sakkolimpiát 1936. augusztus 17. és szeptember 1. között Németországban, Münchenben, a nymphenburgi kastélyban rendezték meg, az ugyanebben az időben zajló XI. nyári olimpiai játékokkal együtt, annak kísérő rendezvényeként. A rendezvény egybeesett a Müncheni Sakk-klub centenáriumi ünnepségével is.
A Német Sakkszövetség antiszemita megnyilvánulásai, valamint amiatt, hogy felkérték a Nemzetközi Sakkszövetséget, hogy a zsidó és fekete bőrű játékosok részvételét ne engedélyezzék, a FIDE levette hivatalos rendezvényei közül, és a tagországok saját belátására bízta, hogy részt vesznek-e a versenyen. Az eredetileg hivatalosnak meghirdetett sakkolimpia ezért lett nemhivatalos.
A résztvevők A verseny körüli viták, valamint a német belpolitikai fejlemények miatt több ország nem kívánt részt venni az olimpián. Így távol maradt a címvédő Amerikai Egyesült Államok, valamint Anglia csapata is. Több ország válogatottjából kimaradtak erős, zsidó származású sakkozók, például a lengyel csapatból Tartakower, de sok ország nem vette figyelembe a rendezők kérését. Erősen „zsidó” csapattal indult például a két favorit: Magyarország (a Steiner testvérek, Szabó László, Gereben) és Lengyelország válogatottja is (Frydman, Najdorf, Friedman, Kremer, Pogorieły), amelyek a versenyen annak rendje és módja szerint meg is verték a „felsőbbrendű” német csapatot. Rajtuk kívül is még több más ország csapatában szerepeltek zsidó származású versenyzők. Ezen a versenyen tette le névjegyét az észt válogatottban a 20 éves Paul Keres, aki az 1. táblán 20 mérkőzéséből 15,5 pontot szerzett.
A több visszalépő ország ellenére az addigi legnépesebb mezőny gyűlt össze. A versenyre 21 csapat nevezett, 208 versenyzővel, és 1680 játszmára került sor. A korábbiaktól eltérően (és erre később sem került sor) a csapatokban egyidejűleg 8 fő játszott, és 2 tartalékot is nevezhettek. A játékosok között erősorrendet kellett megadni, és a 10 játékosból bárkik játszottak, azok szigorúan az előre megadott erősorrendben ülhettek csak le a táblákhoz.
A verseny lefolyása A versenyt a csapatok között körmérkőzéses formában rendezték. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. A játszmákban fejenként 2 óra állt rendelkezésre az első 40 lépés megtételéhez, majd 20 lépésenként további 1 óra.
A versenyt a már 67 éves Maróczy Géza vezetésével játszó magyar csapat biztosan, minden ellenfelét legyőzve nyerte. A csapat jól ötvözte a már több olimpiai bajnoki címmel rendelkező rutinos játékosokat (Steiner Lajos és Endre, Havasi Kornél, Vajda Árpád), valamint a feltörekvő fiatalokat (Szabó László, Barcza Gedeon, Gereben Ernő). A magyar válogatott csapatban először játszott a korábbi román olimpiai csapattag Balogh János.
A verseny végeredménye {| class="wikitable" style="text-align:center;" !H.||Ország||1||2||3||4||5||6||7||8||9||10||11||12||13||14||15||16||17||18||19||20||21||BP||+||=||- |- |1||style="text-align:left" |||●||5||4½||5||5½||5½||4½||4½||5½||5||5||6½||5½||5½||4½||6½||6||5||6½||7||7½||110½||20||0||0 |- |2||style="text-align:left" |||3||●||4½||4½||5||3½||4||5½||5||4½||7||5½||6||6||3½||6½||5½||6½||6½||7½||8||108||16||1||3 |- |3||style="text-align:left" |||3½||3½||●||4||4||6½||5½||4½||5||6||4½||4½||5½||4½||6½||6½||7||6||5½||7||6½||106½||16||2||2 |- |4||style="text-align:left" |||3||3½||4||●||3||6||4½||5½||5½||4||4½||5½||5½||6½||4||6||7||5||7½||7||7||104½||14||3||3 |- |5||style="text-align:left" |||2½||3||4||5||●||2½||7||4||5||4||4||6||6½||6||6½||5||6||6½||6||6½||8||104||13||4||3 |- |6||style="text-align:left" |||2½||4½||1½||2||5½||●||3½||4½||5||6||4||5||6½||7||6½||5½||5½||4||5½||5||7||96½||14||2||4 |- |7||style="text-align:left" |||3½||4||2½||3½||1½||4½||●||4½||5||4||5½||4||5½||4½||5½||7||5½||7||5½||6½||6||95||13||3||4 |- |8||style="text-align:left" |||3½||2½||3½||2½||4||3½||3½||●||5½||4½||4||4||5||6½||4½||6||5½||6½||6||6½||6½||94||11||3||6 |- |9||style="text-align:left" |||2½||3||3||2½||3||3||3||2½||●||4½||6½||7||5½||4½||5||5||5½||7||5||6½||7||91½||12||0||8 |- |10||style="text-align:left" |||3||3½||2||4||4||2||4||3½||3½||●||3½||4||5½||4½||6½||6½||6||6||6½||5½||6||90||9||4||7 |- |11||style="text-align:left" |||3||1||3½||3½||4||4||2½||4||1½||4½||●||3½||3||4||4½||5½||3||6||4½||5½||6½||77½||7||4||9 |- |12||style="text-align:left" |||1½||2½||3||2½||2||3||4||4||1||4||4½||●||3½||4||4||4||5½||4½||5½||6||5½||75||6||6||8 |- |13||style="text-align:left" |||2½||2||2½||2½||1½||1½||2½||3||2½||2½||5||4½||●||5||5½||4½||5||4½||4½||5||5||71½||10||0||10 |- |14||style="text-align:left" |||2½||2||3½||1½||2||1||3½||1½||3½||3½||4||4||3||●||5½||3½||4||4||4½||6||5||68||4||4||12 |- |15||style="text-align:left" |||3½||4½||1½||4||1½||1½||2½||3½||3||1½||3½||4||2½||2½||●||3½||3½||3½||2½||7||5||64½||3||2||15 |- |16||style="text-align:left" |||1½||1½||1½||2||3||2½||1||2||3||1½||2||4||3½||4||4||●||4||5½||5||6||4||63||5||3||12 |- |17||style="text-align:left" |||2||2½||1||1||2||2½||2½||2½||2½||2||5||2½||3||4||4½||4||●||5||3||5||5||61½||5||2||13 |- |18||style="text-align:left" |||3||1½||2||3||1½||4||1||1½||1||2||2||3½||3½||4||4½||2½||3||●||6||4||5½||59||3||3||14 |- |19||style="text-align:left" |||1½||1½||2½||½||2||2½||2½||2||3||1½||3½||2½||3½||3½||5½||3||5||2||●||4½||5||57½||4||0||16 |- |20||style="text-align:left" |||1||½||1||1||1½||3||1½||1½||1½||2½||2½||2||3||2||1||2||3||4||3½||●||5½||43½||1||1||18 |- |21||style="text-align:left" |||½||0||1½||1||0||1||2||1½||1||2||1½||2½||3||3||3||4||3||2½||3||2½||●||38½||0||1||19
A magyar versenyzők eredményei FordulóEllenfélMaróczy GézaSteiner LajosSteiner EndreHavasi Kornél Szabó LászlóBarcza GedeonVajda ÁrpádGereben ErnőBalogh János Kóródy Keresztély ImrePont1 Az észt csapat első tábláján Paul Keres volt az ellenfél01½101½1 52 11½1½½11 6½3 ½1111½1½ 6½5A 4. fordulóban a magyar csapat pihenőnapos volt 11½1½0½½ 56 0101111½ 5½7 ½½011½11 5½8 ½1½½½111 69 1½½1½½½½ 510 ½½0½1½½1 4½11 ½0111011 5½12 11½11½½1 6½13 ½½1½0½11 514 11½11½½0 5½15 Az osztrák csapat 1. tábláján Erich Eliskases játszott½01½½½½1 4½16 111½½½½½ 5½17 111½11½1 718 A jugoszláv csapat 4. tábláján Asztalos Lajos játszott½11½½½½½ 519 ½½011½10 4½20 111½1111 7½21 10½1½½½½ 4½Szerzett pontszám(Játszmák száma)6 (11)15½ (20)11½ (18)10 (16)16½ (19)10½ (16)10 (15)13 (19)8½ (13)9 (13)
Az egyéni legjobb pontszerzők Táblánként értékelték a legjobb százalékos eredményt elért játékosokat. A összes táblát figyelembe véve a mezőnyben a legjobb eredményt a magyar Szabó László érte el az 5. táblán 86,8%-os eredményével. Steiner Lajos 2. táblán elért 77,5%-os eredménye tábláján a 2. legjobb volt, míg az 1. tartalékok között Balogh János 65,4%-os eredménye a 3. legjobb volt.
1. tábla Versenyző Pont Játszma % 20px Paul Keres () 15,5 20 77,5 20px Vasja Pirc () 12,0 17 70,6 20px Gideon Stahlberg () 11,5 17 67,7
2. tábla Versenyző Pont Játszma % 20px Miguel Najdorf () 16,0 20 80,0 20px Steiner Lajos () 12,0 17 70,6 20px Albert Becker () 11,5 17 67,7
3. tábla Versenyző Pont Játszma % 20px Bjørn Nielsen () 11,5 15 76,7 20px Movsas Feigin () 14,5 19 76,3 20px Emil Zinner () 14,5 20 72,5
4. tábla Versenyző Pont Játszma % 20px Karel Hromádka () 14,0 20 70,0 20px Markas Luckis () 13,5 20 67,5 20px Gosta Danielsson () 13,5 20 67,5
5. tábla Versenyző Pont Játszma % 20px Szabó László () 16,5 19 86,8 20px Henryk Friedmann () 15,5 20 77,5 20px Ludwig Relltab () 12,0 17 70,6
6. tábla Versenyző Pont Játszma % 20px Borislav Kostić () 16,0 19 84,2 20px Leon Kremer () 15,0 20 75,0 20px Feliks Villard () 13,0 19 68,4
7. tábla Versenyző Pont Játszma % 20px Ludwig Rödl () 14,0 20 70,0 20px Alfred Christensen () 13,0 19 68,4 20px Henryk Pogoriely () 13,5 20 67,5
8. tábla Versenyző Pont Játszma % 20px Wolfgang Weil () 12,5 17 73,5 20px Herbert Heinicke () 13,0 18 72,2 20px Karlis Ozols () 10,5 15 70,0
9. játékos (első tartalék) Versenyző Pont Játszma % 20px František Zíta () 7,5 11 68,2 20px Wilhelm Ernst () 9,5 14 67,9 20px Balogh János () 8,5 13 65,4
10. játékos (2. tartalék) Versenyző Pont Játszma % 20px Ozren Nedeljković () 8,0 10 80,0 20px Paul Michel () 9,5 12 79,2 20px Bertil Sundberg () 10,5 15 70,0
Jegyzetek
Források OlimpBase Edward Winter: The 1936 Munich Chess Olympiad Stanisław Gawlikowski: Olimpiady szachowe 1924-1974, Wyd. Sport i Turystyka, Warszawa 1978 W. Litmanowicz, J. Giżycki, Szachy od A do Z, Warszawa, Sport i Turystyka, 1986, s. 799 (tom 2) Kurt Richter (Hrsg.): Schach-Olympia München 1936. 2 Bände. De Gruyter, Berlin und Leipzig 1936, 1937 (Reprint: Edition Olms, Zürich 1997. ) Emil Joseph Diemer: Olympische Blitzsiege, Magyar Sakkvilag, Kecskemet 1936 Anthony J. Gillam: Munich Chess ‚Olympiad‘ 1936, Chess Players, 2000 Michael Negele: „Propaganda auf 64 Feldern. Das Schach-Olympia München 1936“, in: Karl, Nr. 3, 2008, S. 20-26 Mario Tal: Bruderküsse und Freudentränen. Eine Kulturgeschichte der Schach-Olympiaden. PapyRossa Verlag, Köln 2008, S. 91-117. Frank Große: Die Geschichte der Schacholympiade. Teil 3: Vor dem Zweiten Weltkrieg (1931–1939)
További információk OlimpBase, Tournament Review
1936 Sakkolimpia Kategória:Németország sportélete Kategória:München