Rákospalota-Újpest vasútállomás egy budapesti vasútállomás, melyet a MÁV üzemeltet.

Története A vasútállomás az 1846. július 15-én megnyílt első magyar vasútvonal (Budapest–Szob-vasútvonal) első Budapesten kívüli állomása volt. Az akkori állomásépület a maihoz képest Vác irányában feljebb épült fel Palota néven. A vasútállomás átadásától kezdődően az új közlekedési lehetőség jelentős hatást gyakorolt Rákospalota község életére. Évekig jelentős kirándulóhellyé vált a község, a Park (ma: Szilágyi) utcában több vendéglő is működött, az ún. Nyaralótelep pedig a Pestről kiköltöző polgárság beépítései nyomán alakult villanegyeddé (a mai Sződliget utca és környéke). Az ide érkező napi négy vonat elevenebb ütemű életet jelentett Rákospalotán. left|thumb|300px|Az állomás épülete a villamosmegálló felöl A ma ismert állomásépület 1881-re készült el. 1894-ben nevét az egyre terjeszkedő Újpestre való tekintettel Palota-Újpestre változtatták.Első említés: 1896-ban az újpesti Árpád út és a rákospalotai Fő út között egy egyvágányos villamos-felüljárót építettek, hogy az Újpest és Palota közötti villamosforgalom akadálymentesen haladhasson át a vasútvonal fölött (az aluljáró fémszerkezetű volt, de faburkolatú, ezért sokan fahídként emlékeznek rá). A villamos-felüljáró – mely közel száz évig „zárta” a vasútállomást annak Nyugati pályaudvar felé eső végén – mellett egy sorompós vasúti átjáró működött a közúti és gyalogosforgalom számára. Az állomás neve még 1905-ben is Palota-Újpest, majd csak 1907-ben olvasható először a ma is használatos Rákospalota-Újpest elnevezés.

1911. szeptember 3-án nyílt meg a Vác–Budapest–Gödöllő villamosított helyiérdekű vasút, melynek egyik végpontja (a nevében szereplő Budapesttel ellentétben) Rákospalotán volt. A vonal magánvasút lévén nem csatlakozhatott a MÁV sínjeihez, ezért a mai Kovácsi Kálmán térnél egy vasúti felüljárón hidalták át a váci vonalat. A felüljáró a második világháború végéig állt, akkor felrobbantották és nem építették újra. A vasútállomás tehát 1911-től a MÁV és a Vác–Budapest–Veresegyház–Gödöllő (VBG) Helyi Érdekű Villamos Vasút nevű vasúttársaságok szerelvényeit is fogadta (ennek egy része ma a Budapest–Vácrátót–Vác-vasútvonal, másik része az 1970-ben megszüntetett Veresegyház–Gödöllő-vasútvonal). 1944-ben nem csak a helyiérdekű vasút felüljáróját, de a villamosét is felrobbantották a németek, míg a szovjet csapatok a villamosított vasútvonal oszlopait és vezetékeit döntötték ki, így a veresegyházi vonal villamosítása a világháború végén megszűnt. A váci és veresegyházi vonalak (újra)villamosítására az 1970-es évekig várni kellett. A világháborút követően újjáépített villamos-felüljárót 1971-ben bontották le, mert az újravillamosításhoz szükséges űrszelvényt nem tudták biztosítani a vasút számára. A Szob–Párkány vasútvonal – és ezzel Rákospalota-Újpest vasútállomás – újravillamosítását 1971. december 22-én adták át. A régi kiváltására 1974. november 6-án adták át az Árpád úti felüljárót, amely azóta az Árpád út és a Hubay Jenő tér között köti össze Újpestet Rákospalotával.Gáll Imre, Kovács József, dr. Tóth Ernő - Pest megyei és Budapesti hídak (Hungaricana online archivum) Ekkor a vasútállomás déli végén (a Fő út – akkor: Dózsa György út) vonalában húzódó szintbeni közúti átjárót megszüntették és azóta csak gyalogos forgalom zajlik ott. 2019-ben a 3. a 4. és az 5. vágányon végzett felépítménycserét követően a 3. és a 4. átmenő fővágány visszakapta a 80 km/h engedélyezett sebességet és lebontották a Szilágyi utca felőli oldalon álló romos raktárépületet.Felújítják a Rákospalota-Újpest vasútállomás vágányait - ittlakunk.hu 2019.06.23. A bejárati és a kijárati váltókörzetben maradt a 60 km/h lassújel.

Vasútvonalak Az állomást az alábbi vasútvonalak érintik:

Kapcsolódó állomások A vasútállomáshoz az alábbi állomások vannak a legközelebb:

Megközelítés budapesti tömegközlekedéssel Busz: Villamos:

Forgalom

Kapcsolódó összekötő- és iparvágányok A vasútállomásnak 2 iparvágánya van:

Név Források Megjegyzés Kép 1. a iparvágánya Wenczel-Loór, 1996 Használaton kívül. 2. a iparvágánya Wenczel, 1987 Használaton kívül.

Ezen kívül az állomáson volt korábban egy vasút–villamos összekötővágány az állomással párhuzamos, Szilágyi utcán haladó 14-es villamos irányába. Ezen keresztül zajlott a villamosvágányba bekötött közeli Vákuumtechnikai Gépgyár iparvágányának kiszolgálása 1993-ig.https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/vacuum/index.html Szintén innen szolgálták ki a távolabbi Magyar Pamutipar Rt. iparvágányát 1991-ig.https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/pamut/index.html A vasút–villamos összekötővágányt 1998-ban bontották el.https://villamosok.hu/balazs/valt/index3.html

Jegyzetek

Források Wenczel György: Budapest vasúti hálózata, 1987. márc. (térkép) Wenczel György: Budapest vasúti hálózata (1989. jan.), MÁVTI Kft., Loór Gyula kiegészítéseivel, 1996. jún. (térkép) https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/vacuum/index.html https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/pamut/index.html https://villamosok.hu/balazs/valt/index3.html

További információk

Rákospalota-Újpest vasútállomás – Vasútállomások.hu

Kategória:Budapest vasútállomásai Kategória:Budapest IV. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XV. kerületének közlekedése Kategória:1846-ban megnyílt vasútállomások