Jordánia területéről eddig hét helyszín került fel a világörökségi listára, tizennégy helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre. 250px Petra 1985 Kulturális (I)(II)(IV) Védett terület: 26 171 ha, hivatkozás: 326Petrát, a világ egyik leglátványosabb régészeti lelőhelyét a nabateusok alapították feltehetően az i. e. 6. században. A félig épített, félig a sziklákba vájt városra az ősi keleti hagyományok és a görög építészet stílusjegyeinek keveredése jellemző. A terület fontos szerepet játszott az Arábia, Egyiptom és Fönícia közötti kereskedelemben. I. sz. 106-ban a Római Birodalom része lett, a 4. században püspöki székhely volt, a 7. században arab uralom alá került, majd a 12. században a keresztesek építettek erődöt a területén. Ezután hamar a helyi törzsek telepedtek meg benne és egészen a 19. századig ismeretlen volt a külvilág számára. Petra legjelentősebb emlékei a sziklában vájt síremlékek, mozgalmas homlokzatokkal, párkányokkal, oromzatokkal. Ezzel éles ellentétben áll a mögöttük kialakított sírkamrák egyszerűsége, amelyek négyszög alaprajzú díszítetlen termek. Petra leghíresebb síremléke a „Kincsesház”, vagy más néven a „Fáraó Kincsesháza” a város bejáratánál és a település másik felében kialakított „Kolostor”. Figyelemre méltó még a Korinthoszi-sír, a Selyem-sír, az Urna-sír, színház valamint a városba vezető szurdok előtt elhelyezkedő Obeliszkes síremlék. 250px Kuszajr Amra(Quseir Amra) 1985 Kulturális (I)(III)(IV) Védett terület: 0,04 ha, hivatkozás: 327A Jordánia fővárosától, Ammantól mintegy 100 kilométerre fekvő Kuszajr Amra, az iszlám világ egyik legkorábbi építménye egyike az Omajjád dinasztia uralkodása alatt épült sivatagi palotáknak. A 8. század elején emelt, jó állapotban megmaradt épület feltételezhetően I. al-Valíd kalifa uralkodása alatt épült, de egyes kutatók II. al-Valid idejére datálják. A kisméretű palota háromhajós fogadócsarnokkal és török stílusú fürdővel rendelkezik, rezidenciaként és egyben helyőrséggel ellátott erődként funkcionált. Az építmény legfőbb jellegzetessége a fogadóterem különleges szerkezete és a nagy kiterjedésű fürdő, amely három helyiségével a római fürdőkre emlékeztet. A kívülről egyszerű épület belsejét gazdagon díszítették, a falakat freskókkal borították. Falfestményei olyan korai időszakból származnak, amikor az iszlám még nem tiltotta az élőlények ábrázolását. A jelenetek történelmi témákat, mitológiai alakokat (például Dionüszosz, Erósz), a történetírás múzsáit, vadászjeleneteket ábrázolnak, valamint azt a hat uralkodót, akiket az omajjád uralkodó legyőzött. A padlót bizánci stílusú mozaikokkal borították. 250px Umm er-Raszász 2004 Kulturális (I)(IV)(VI) Védett terület: 90 ha, hivatkozás: 1093 Umm er-Raszász egy római katonai tábor volt, amelyik az 5. században várossá fejlődött. Évszázadokkal ezelőtt a terület csapadékosabb volt, ennek bizonyítéka, hogy mezőgazdasági tevékenység nyomait mutatták ki. A Holt-tengertől keletre fekvő régészeti lelőhelynek még csak egy kis részét tárták fel. Maradványai a 3. és a 9. század közé datálhatók, római, bizánci és korai iszlám stílusú emlékeket foglalnak magukba, köztük tizenhat templomot és a római kori tábort. A templomok egy részének mozaikpadlója is fennmaradt, köztük legjelentősebb a Szent István-templom díszítése. A padló egy felirat szerint 756-ban készült, a növényi, valamint az állatmotívumokon kívül a térség „térképe” is szerepel rajta, palesztin, jordániai, és egyiptomi városok ábrázolásával. A városok között szerepel Madaba és Amman is, ez arra utalhat, hogy Jordániának ez a része eredetileg keresztény terület volt, de ekkorra az omajjádok már meghonosították az iszlám vallást a régióban. A lelőhely jellegzetessége még két torony, amelyek a sztilita aszketikus szerzetesekhez köthetők, akik elzárták magukat a világtól és életük egy részét ilyen oszlopok vagy tornyok tetején élték le. 250px Rum vádi 2011 Vegyes (III)(V)(VII) Védett terület: 74 180 ha, puffer zóna: 59 177 ha, hivatkozás: 1377A világörökséghez egy 74 ezer hektáros, szurdokokkal, sziklákkal, természetes rámpákkal, barlangokkal tagolt sivatagi terület tartozik Jordánia déli részén közel Szaúd-Arábia határához. A térség már 12 ezer éve lakott erről tanúskodnak az eddig 154 régészeti helyszínen feltárt leletek, valamint 25 ezer sziklarajz és felirat. A sziklarajzokat kövekre és sziklák lapos oldalára vésték, a legkorábbiak a neolitikum, a legkésőbbiek a nabateus uralom idejére datálhatók. A rajzokon kívül számos feliratot is nyilvántartásba vettek, a többnyelvű szövegek a térségben lakó írástudók nagy számáról tanúskodik. A sivatagos terület éghajlata nagyjából i. e. 3000-ig csapadékosabb volt, ekkor a területen földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak az itt élő népcsoportok. A helyszínen talált sziklarajzok jó állapotban maradtak fenn, az időjárási jelenségek nem okoztak bennük komolyabb károsodást, viszont veszélyt jelenthet rájuk a turisták egyre növekvő száma és a vandalizmus. 250px Jordánon túli Betánia 2015 Kulturális (III)(VI) Védett terület: 294,1 ha, puffer zóna: 957,2 ha, hivatkozás: 1446Jézus megkeresztelésének pontos helyszíne régóta kutatások tárgya. A hely meghatározását nehezíti, hogy a területet az ókorban többféle néven is ismerték. A helyszínt kora keresztény írók és zarándokok (333-ban egy ismeretlen zarándok Bordeaux-ból, egy Theodosius nevű 530 körül és egy másik zarándok Piacenzából 579-ben) legkorábban a 3. század első felétől hozzák kapcsolatba Jézus megkeresztelésével. Ezen a Jordán folyó keleti oldalán fekvő régészeti lelőhelyen kutatásokat végeztek, majd 2000-ben II. János Pál pápa jordániai utazása során megnyitották a zarándokok és látogatók előtt. A helyszínen egy bazilika, valamint számos, az ókorban a zarándokok részére kialakított épület romjai láthatók. Az ásatások során ezen kívül négy templom, kápolnák, ókeresztény imahelyek, egy bonyolult vízelvezető rendszer és egy bevakolt falú raktárépület maradványait azonosították. A környéken barlangok találhatók, ezek közül az egyikben három apszist alakítottak ki és remetelaknak használták. 250px asz-Szalt - a tolerancia és városi vendégszeretet helye 2021 Kulturális (II)(III) Védett terület: 24,68 ha, puffer zóna: 71,12 ha, hivatkozás: 689 A Jordánia északnyugati részén Balká kormányzóság területén három egymáshoz közeli hegyre épült asz-Szalt városa fontos kereskedelmi központ volt a keleti sivatag és a nyugat között. Az Oszmán Birodalom utolsó hatvan évében a térség felvirágzását a Szíriából és Libanonból bevándorolt és letelepedett kereskedőknek köszönheti, akik bankügyletekkel, mezőgazdasági és kereskedelmi tevékenységekkel vagyonokat halmoztak fel. Ez a gazdasági fellendülés a régió különböző részeiből szakképzett mesterembereket vonzott a városba, akik teljesen megváltoztatták arculatát és a vidéki kistelepülést virágzó várossá alakították át. Virágkorát az 1860-as évektől 1920-ig élte. Városképére jellemzőek a nagyméretű középületek és családi rezidenciák, amelyeket helyi sárgás mészkőből emeltek. A városközpontban körülbelül hatszázötven történelmi épület található amelyek építészeti stílusára a helyi hagyományok és a szecessziós stílushegyek ötvözése jellemző. A város fejlődése során a muszlim és keresztény lakosok nem különültek el egymástól, békében éltek, ez tükröződött jóléti intézményeiben és vendégházai kialakításában is. 250px Umm el-Jimal 2024 Kulturális (III) Védett terület: 42,58 ha, puffer zóna: 258,72 ha, hivatkozás: 1721Az ország északi részén fekvő romokban álló helyszín egy korábbi római település helyén épült ki az 5. század körül és körülbelül a 8. században hagyták el lakói. Jellegzetességei bizánci és korai iszlám korszakból származó, a régióra jellemző építészeti stílusban emelt bazalt építményei, ezen kívül néhány római katonai épület amelyeket a későbbi lakosok saját céljaikra alakítottak át. A település egy nagyobb mezőgazdasági térség része volt ahol egy bonyolult víznyerő rendszer segítségével tudtak földet művelni és állatokat tartani. A lelőhelyen feltárt legkorábbi maradványok az i. sz. 1. századra datálhatók amikor a terület a nabateus királyság része volt. A romvárosban számos görög, nabateus, latin, arab felirat került elő. Ezek az értékes dokumentumok lehetővé teszik a település több évszázados történetének részletesebb rekonstrukcióját és rávilágítanak az itt élők vallási meggyőződésében bekövetkezett változásokra is. Elhelyezkedésük

Javasolt helyszínek NévKépTípusKritériumÉvHiv.Akaba Tengeri Rezervátum 150px természetiIX, X 2023 Jordán bazaltsivatag 150px kulturálisIII, V 2019 Dana Bioszféra Rezervátum 150px vegyesIV, VII, VIII, X 2007 Azraq 150px vegyesIV, V, X 2007 Mudzsib Természeti Rezervátum 150px természeti VII, VIII 2007 Dzseras 150px kulturális III, IV 2004 al-Kasztal 150px kulturális I, III, IV 2001 Lót szentélye 150px kulturális I, III, IV 2001 Montréal-Sobak erődje 150px kulturális I, III, IV 2001 Kaszr Bshir 150px kulturálisI, III, IV 2001 Pella 150px kulturális I, III, IV 2001 Kaszr al-Musatta 150px kulturális I, III, IV 2001 Abila 150px kulturális I, III, IV 2001 Gadara 150px kulturálisI, III, IV 2001

Források Jordánia az UNESCO világörökség oldalán Jordánia javaslati listája az UNESCO honlapján

Kategória:Jordánia világörökségi helyszínei Kategória:Világörökségi helyszínek országok szerint