jobbra|bélyegkép|300px|Székelykapuk Orbán Balázs síremlékénél A székelykapuk fából készített, gazdag faragású és festésű műremekek. Székelykapunak a galambbúgos kiskaput vagy egyszerűen csak nagykaput nevezzük, mely egy födél alá foglalt kis- és nagykapuból áll, díszes faragással, újabban festéssel. Székelyföld szerte ilyen díszes, faragott kapuk ékesítik a kerített templomok cintermeit és a temetők bejáratait is.

Szerkezete, anyaga Két részből áll, kis- és nagykapu. Ha az utcaajtót és a nagy kaput közös szemöldökgerenda fogja össze és az a szénásszekerekhez mért magasságúvá emelkedik és közös tetővel látják el; ezt nevezzük nagykapunak, más szóval székelykapunak, pontosabban fedeles nagykapunak. A kiskapu általában ugyanolyan magasságúra emelik, így annak mérete nem változik, teteje viszont jó alkalmat nyújt a díszítésre. "A kiskapu általában fél öl széles, egy öl magas; a nagykapu két öl széles, két öl magas. Ha ez az arány megbomlik, a kapu magas, vagy nyomott formájú lesz." írja egy 16. századi krónikás.

A kapunak szánt fa minden esetben szép sudár, bog nélküli fa. Csersavtartalma miatt a célnak legmegfelelőbb a tölgyfa, illetve a cserfa volt, mivel igen ellenállónak bizonyult a korhadással szemben. A kiválasztott fa alapanyagot egy évi szárítás után, félszáraz állapotban kezdték el faragni. Először a székelykapu alapját, a három függőleges, téglalap alapú oszlopot, a "zábét" készítették el. Ebből az alaposzlopból három van, magasságuk a földtől négy-öt méter (a székely kapukat úgy tervezik, hogy a nagykapu alatt egy szénával jól megrakott szekér is könnyedén átmehessen). A föld alatti rész ezen felül még egy métert jelent, e rész vastagságát eredeti méretükben hagyják meg, ez a csutakfa. Miután mindhárom zábé elkészült nagyjából, méretüket faragófejszével egymáshoz igazítják. A zábék minden esetben fölfelé enyhén vékonyulnak. Vastagságuk egyezik a fölső zárógerenda, a "kontyfa" vastagságával. A kontyfa csaplyukaiba mélyednek a zábék tizenöt centiméteres, levállazott csapjai, melyeket két-két faszeggel rögzítenek a helyükön.

Tehát miután elkészül a székely kapu alapja, a három zábé (mely meghatározta a kis- és a nagykapu helyét, méretét) és a kontyfa, következik a kötések elhelyezése. A kötések a kis- és nagykapuk sarkaira kerülő erősítések. "Miután a baltával és horgas fejszével (kapafejszével, szalukapával) kinagyolt kötéseket a rendeltetési helyükre tették, kicirkalmazták (kirajzolták) a kapu körívét és a kötések belső vonalát." (Szatyor 1986: 102) A kötések helyét szélességüknek megfelelően belevésik a zábékba és kontyfába, tehát azok zsilipszerűen lesznek a helyükre illesztve. A kiskapu kötése a kontyfának és a nagykapu felső szélének vonalától számítva általában egy öllel lentebb helyezkedik el. Az itt kimaradó helyre (gerendaközbe), szintén zsilipszerű rögzítéssel a kaputükör került. Miután mindezzel elkészültek, hozzáfog a faragómolnár a kapu faragásához, festéséhez.

Az elkészítést és a díszítést a székely kapu felállítása követi. Ezt a nehéz feladatot tíz-tizenkét ember vezényszóra, három mozdulattal teljesíti: beállítja a zábékat az előre megásott gödrökbe. A rögzítés a következőképpen történik: a gödörbe köveket és földet szórják, ezáltal kitöltik a csutakfa és a gödör fala közti ürességet. Természetesen ezt a "tölteléket" keményre döngölik. A már álló kapuhoz állványt helyeztek, következik a tetőzet. A kontyfán nyugszik a galambdúc, illetve más néven a "galambbúg", illetve a felül csúcsban záródó tető. Kettős szerepet tölt be: egyrészt védi a kaput a csapadéktól (kiképzése ezért háztető formájú), másrészt pedig galamboknak otthont adó díszítőelem. Azok a kutatók, akik a székely kapukat a várkastélyokból eredeztetik, az erkélyek, filagóriák, tekintők, illetve egyéb figyelőhelyek maradványának, elvonatkoztatásának tekintik a galambdúcokat.

A katolikus falvakban, házaknál a kapuállítás utolsó lépéseként (akár csak a házak esetében) egy fakereszt kerül a kapu tetejére. Innen származik a mondás: "Hála Istennek fölkerült a kereszt! – tehát be van fejezve a munka, végére értek a dolognak. A székelykapu minden alkotóeleme tehát, még a csapok és a szegek is, fából készülnek. Az alkotóelemei úgy vannak stabilan, szilárdan összeillesztve, hogy az ácsolás által a kapu nem szenved kárt esztétikai tekintetben sem.

"A kapu sokat elmondhat a házigazdáról: tanúsíthatja rendszeretetét vagy árulkodhat hanyagságáról." (Jávor-Küllős-Tátrai 1978:160) Az erős, szép kapu csinos és gondozott háztájat sejtetett, valamint az első percben jó benyomást keltett a belépő vendég szemében. Minden egyes elkészült székelykapu műremek, egyedi a maga nemében. Az erdélyi magyarság számára a hovatartozás jelképe. Társadalmi szerepe is jelentős, a székelyek dolgos életének a része, szereplője a székelykapu.

"A kapu kiút az életbe és határ a porta és a külvilág között. Megálljt parancsol a betolakodónak és kitárul a jó szándékkal bekívánkozó előtt." (www.kiszely.hu)

Díszítése right|300px|thumb|Székelykapu Hajdúdorog központjában. A kaput 1995-ben állította Hajdúdorog és Székelyudvarhely városa, amikor testvérvárosi kapcsolatba léptek egymással. Nehezen találhatunk két egyforma székely kaput, egyéniségüket a díszítésük adja meg. A díszítést három részben tárgyalhatjuk, úgy, mint: faragás, festés illetve felirat.

Faragása: thumb|Székelykapu Rodostón A faragás minden arra alkalmas felületen (kontyfa, kötés) megjelenik, de kibontakozni mégis a kiskapu feletti négyszög alakú táblán, a "koronán" tud. Ezt a helyet egyébként a Kis-Küküllő völgyében "kiskapuföle tornácának" nevezik. Ide, a kapu koronájára, betétjére került a magyar koszorús címer, vagy Erdély címere, ezek a nagy jelentőséggel bíró jelképek csakis itt, tehát a főhelyen helyezkedtek el. A legszebben faragottak egyébként a háromszéki kapuk.

Fellelhető díszek az égitestek (megjegyzendő: a székelyeknél a nap az áldás jele), a madarak, a kelyhek, a növényi motívumok. Az oszlopokon jellemző a rózsa illetve a levélfüzér végigfuttatása. Ezek ismétlődése ritmikus, szívalakra emlékeztető, a köztük kimaradó helyet kacsokkal töltik ki, melyek végén gomb, tulipán, rózsa vagy csillag található. Az oszlopok fölső végződésén, egy pálmalevélen elhelyezkedő különálló virágzat található. A keret díszítése egymásra helyezett formákkal: virággal, csillaggal, rózsával, herelevéllel, tulipánszárral, tulipánnal, boldogasszony-levéllel, forgóvirággal, palmettával, koronával, gyertyával, kereszttel, kehellyel vagy madárral történt. A kapuk teste minden esetben dísztelen marad.

Az oszlopok díszítésekor először választó, majd két mellékvonalakat húztak, majd a széleket szegélyező kerettel látták el. A csiga-hullámvonalas, domború díszítések elkészítése különböző egyenes és görbe faragókésekkel történt.

A virágminták mellett – ritkábban – találkozhatunk mértani díszítőformákkal is, például a legrégebbi ránk maradt székelykapu esetében is, mely a marosszéki mikházi ferencrendi kolostor előtt állt, most pedig a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg. A kapuoszlop alsó része faragatlan, majd fölfelé rózsa vagy levélfüzér faragással díszített. E fölfelé futó díszek ritmikusan, szívalakot formázva ismétlődnek, s a köztük maradó teret gyakran kacsokkal töltik ki. A kacsok végén gomb, tulipán, rózsa vagy csillag látható. A zábék felső végződésénél általában egy külön virágzat van, amelynek alapja egy pálmalevél. A gerenda közti teret vonala keretbe foglalt dísz tölti ki. A keret közepét egymás fölé helyezett virág, csillag, rózsa vagy pontokból álló dísz (néha korona, kereszt, gyertya, kehely vagy madár) foglalja el. A kiskapu és a nagykapu testét nem díszítik. A hónaljkötéseken is találunk növényi díszeket, de elmaradhatatlan itt a keleti oldalon a nap, a nyugati szélen pedig a hold és a csillagok. Ide kerülnek a feliratok.

Festése: A székelykapukat régebben csak faragták, de a 18. század óta a díszeket gyakran festik is; a felkúszó indák színe sötétvörös, az indán ülő hármas levelek kékek, néha zöldek fehér pettyekkel tarkítottak; a rozmaringok mindig zöldek. A színezéshez csak piros, fehér, zöld és kék színeket használnak, a kapukon a sárga vagy a lila szín sohasem fordul elő. A mongol kolostorok tetőperemének síkján a domború cserépsor végén felül sötétebb, a homorú cserépsor végén fehér pikkelysort láthatunk. Nálunk a galambház alatti gerendán, vagy a nagy- és kiskapu boltívén találhatunk ehhez hasonló díszítéseket.

Feliratok: A hónaljkötéseken találhatóak, elmaradhatatlan tartozékai a székelykapuknak. Egyrészt elsődlegesen az építés idejét és az építő illetve a gazda nevét ismerteti, másrészt jókívánságok, vagy üzenetek vannak a betérőnek. Néhány sűrűn használt felirat: A béjövőnek szállás, a kimenőnek békesség. Áldás a bémenőnek, üdv a kijövőknek. Béke a bejövőre, áldás a kimenőre! Békesség a bemenőknek, egészség a kimenőknek. Ha e zajló nagyvilágban baj és bánat kerget, jó szándékú szívvel mihozzánk betérhetsz. Ha jó szándék hoz, e kapun bejöhetsz, különben az úton fel s alá elmehetsz. Házad lehet bárhol, de hazád csak itt. Isten hozott. Ha mész, Isten legyen veled. Isten segedelmével állíttatta Beke Gyula és neje az Úr 1865. esztendejében! Jó szívű barát, béjöhetsz. Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez – testvér – ne légy hűtlen soha. Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkósbottal várja. – Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonoszt, álnokot végképpen kizárja. Szíves vendéglátó e kapu gazdája, ki a fáradt utast tárt karokkal várja. Térj be hozzánk vándor, ha erre visz az utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad. Vándor! Ez a kapu nem akar kizárni, csak azt mutatja meg, merre kell bejárni. Vándor, ha elfáradsz az élet útján, bizalommal térj be e kapu alatt, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.

bélyegkép|jobbra|300px|A miskolci Deszkatemplom, előtte székelykapuval A székelykapu ornamentikája Kínában (a sárkány-mintás gerendadíszítésben), és a belső-ázsiai népek hiedelemvilágában gyökerezik. A székelykapu elterjedése a Peking-Magyarország vonal mentén kísérhető végig egy 1000 km-es széles sávban; sem ettől északra, sem ettől délre nem fordul elő; Nyugat-Európa nem ismeri. (Kivétel ez alól az emigrált magyarok közösségekben vagy az emigrációban elhunyt magyaroknak – például Mikes Kelemennek, Rodostóban – állított székelykapuk.) A székelykapu hengeres formái, a ferde támasztóoszlop, végén rögzítő cövekekkel, a tetőformája, a tetején levő sárkánydísz és az oszlopain elhelyezett napjelek a kelet-ázsiai építészet szerkezetét és ornamentikáját ma is őrzi. A sárkány védő kultusza Kelet-Ázsiából kiinduló kultúrhatás; a magyar hiedelemvilágban és főleg a népmesevilágban a sárkány – sárkánykígyó – a bejáratot- a vár- vagy palotakaput védő kultikus lény. A leegyszerűsített, a ház lakóit kultikusan védő sárkányos oromdíszek helyére katolikus vidékeken a bűntől védelmező Istenfiának, Jézusnak a keresztjét helyezték. A mongol kolostorok tetőperemének homloksíkján a díszítő sor elemei – kör és pikkely – minőségi és szerkezeti szempontból megegyeznek a székelykapu díszítő sorának megfelelő elemeivel. Nyilvánvaló, hogy a hun, az avar és a magyar, illetve más török népek Belső-Ázsiából hozták a Kárpát-medencébe a székelykapu keleti bambusz-technikában gyökerező díszítő formáját. Mivel a székelykapuk fő elterjedési területe éppen a hun-utódok által betelepített Székelyföld, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy a székelykapu a hunoknak ittmaradt öröksége.

Osztályozásuk A székelykapukat díszítéseik szerint osztályozzák. 1. Olyan kapuk, ahol a kis kapu fölötti tér egészen betöltött és át nem tört síkfelület, mely tele van lapos relief-díszítéssel, néha címerrel és jelvényekkel. 2. A régi kapuknál a kiskapu fölötti tér egy nagy vagy több kis kerek ablakká van alakítva, itt a díszek fa- és bőrkivágás, csipkézés és szíjfonatok utánzatai. 3. Ide a rácsos ablakú kapuk tartoznak, amelyek Csíkot jellemzik.