Kampánycsendnek a magyar választási jogban a választást megelőző azon időszakot neveztük, amely alatt tilos volt a választópolgárok választói akaratának befolyásolása. A kampánycsend gyakorlati haszna, hogy a szavazók befolyásolása ne történhessen meg közvetlenül a szavazás előtt. Számos ország választási törvényei nem ismerik a kampánycsend intézményét.
Fogalma A választási eljárásról szóló törvény (2013. évi XXXVI. törvény 2018-as módosítása) főszabályként megszüntette a kampánycsend intézményét.
A kampányolás teljes tilalmát jelentő kampánycsend csak a szavazóhelyiségek közvetlen környezetében érvényesül: tilos bármilyen választási kampánytevékenységet folytatni a szavazás napján a szavazóhelyiség épületének bejáratától számított 150 méteres távolságon belül (relatív területi kampánytilalom).
A választási kampányidőszak a szavazás napját megelőző 50. naptól a szavazás napján a szavazás befejezéséig tart. (A korábbi szabályozás szerint a kampánycsend a szavazást megelőző nap 0.00 órájától a szavazóhelyiségek bezárásáig tartott, majd ezt módosították a szavazás napján 0 órától 19 óráig terjedő időszakra.)
A kampánycsend megsértése A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: a választópolgárok számára a jelölt vagy a jelölő szervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása), pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok, a jelölt fényképét vagy nevét tartalmazó tárgyak osztogatása, választási plakát (a továbbiakban: plakát) elhelyezése, a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton. [1997. évi C. törvény 41. §]
Eljárás a kampánycsend megsértése tárgyában
Magyarországon a kisebb kampánycsendsértéseket a helyi pártküldöttekből és jogászokból álló választási bizottságok vizsgálják ki. A bonyolultabb esetekben a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) (2013-ig Országos Választási Bizottság (OVB)) dönt.
Kritikák Sokan kritizálják a kampánycsend intézményét, arra hivatkozva, hogy az új média, különösen az internet elterjedése miatt a kampánycsend értelmét vesztette, mivel ellenőrizhetetlen.
Források 1997. évi C. törvény a választási eljárásról 2010. évi LX. törvény az 1997. évi C. törvény módosításáról 2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról
Külső hivatkozások A kampánycsend a magyar jogban Népszabadság Online: A kampánycsend már nem divat Európában 1997. évi C. törvény a választási eljárásról, 40–41. § Az Országos Választási Bizottság 2/2007. (III. 19.) OVB állásfoglalása a kampánycsend egyes kérdéseiről
Kategória:Választási jog Kategória:Választási rendszerek