Eduard Cupák (Brno, 1932. március 10. – Prága, 1996. június 23.) csehszlovák színész.

Életpályája Szülővárosában végzett a Janacek Művészeti Akadémián, majd Prágában lépett színpadra. Homoszexualitása miatt tanulmányai alatt az Állambiztonsági és Fegyelmi Bizottság kihallgatta, és megpróbálta megakadályozni, hogy befejezze iskoláját, és lediplomázzon. Filmen először 1949-ben szerepelt. 1953-ban került a kitűnő rendező, Emil Frantisek Burian társulatához. 1955–1959 között, valamint 1961–1967 között a Prágai Városi Színház tagja volt. 1958-tól a Községi Színház tagja volt.

Híres szerepe Alois Jirásek író alakja az Egy katedra története című darabban. Fiatal hősöket formált meg mai témájú (1971) és történelmi, kosztümös alkotásokban.

Filmjei A nagy alkalom (1949) Sötétség (Temno) (1951) Hold a folyón (Mesíc nad rekou) (1953) Ólomkenyér (Olovený chléb) (1953) A sötétségből jöttek (Pricházejí z tmy) (1954) Tizennyolc évesek (1954) Husz János (Jan Hus) (1954) Smetana (1955) Olmer bűne (Vina Vladimíra Olmera) (1956) Elveszett nyom (Ztracená stopa) (1956) Labakan (1957) Ahol szeretni sem szabad (1957) Önvád (1958) Az első csapat (1959) Ház a vilanegyedben (1959) Fáklyák (1960) Égő szív (Horoucí srdce) (1962) Koncert (1964) Érdekházasság (Snatky z rozumu) (1968) Boszorkányper (1968) Uram, Ön özvegyasszony lesz! (1970) Taková normální rodinka (1971–1972) A csalóka szerelem játékai (1971) Öt férfi, egy szív (1971) Tudom, te vagy a gyilkos (1972) Oázis (1973) Hetedik nap este (1974) Isztambuli akció (1976) A halott iskolatársak esete (1977) A tó hercegnője (1994)

Jegyzetek

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 222. old.

Fordítás

További információk

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:Cseh színészek Kategória:LMBT színészek