Csurja Tamás (Budapest, 1959. április 18. – Pilisszentkereszt, 1989. április 12.) operaénekes (bariton). Ígéretes pályakezdés után karrierjét korai halála szakította félbe.
Élete Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban és a város zeneiskolájában (tanára Reményi Károly) tanult. Innen került a budapesti Zeneakadémia ének- és operaszakára, ahol 1979 és '85 között Fábry Edit, Bende Zsolt és Kaposy Margit voltak mesterei. Főiskolásként részt vett a bayreuthi nemzetközi ifjúsági zenei kurzuson és egy különdíjat nyert a hollandiai nemzetközi énekversenyen.
1984-ben szerződtette a Magyar Állami Operaház, aminek mindössze öt évig volt tagja.
Jó színészi adottságokkal és külsővel megáldott lírai bariton volt.
Halála Partnere, Garam Zsuzsa zongoraművész, az Operaház tehetséges korrepetitora Kaba határában Pászthy Júliáék autójában balesetet szenvedett és meghalt. Csurja Tamás képtelen volt feldolgozni a történteket, még aznap eltűnt és öngyilkosságot követett el Pilisszentkereszt erdős részén. Tette országos döbbenetet váltott ki.
Kettejük emlékére írta Durkó Zsolt Résonances című művét.Fittler Katalin kottaismertetője
Szerepei
Beethoven: Fidelio – Második fogoly Bozay Attila: Csongor és Tünde – Tudós Csajkovszkij: Jevgenyij Anyegin – Kapitány Donizetti: Szerelmi bájital – Belcore Donizetti: A csengő – Enrico Gounod: Faust – Brander Kacsóh Pongrác: János vítéz – Bagó Kodály: Háry János – címszerep
Kodály: Székelyfonó – A kérő Mozart: Don Juan – címszerep Puccini: Manon Lescaut – Egy tiszt Rossini: A sevillai borbély – Figaro Szokolay Sándor: Ecce Homo – Fótisz atya Verdi: Álarcosbál – Silvano Verdi: Don Carlos – Posa márki
Filmjei A denevér (tv, 1988) Részt vett a The Many Adventures of Winnie the Pooh c rajzfilm (Micimackó kalandjai) szinkronizálásában (1988).
Díjai 1988 – A Magyar Televízió nívódíja
Jegyzetek
Források bmc-adatlapja Kolozsi László: A pályatársak ajándéka. Hangverseny Garam Zsuzsa emlékére, halálának 20. évfordulóján = Revizor 2010. január 5. Csurja Tamás operaénekes IMDb
Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Baritonok Kategória:1959-ben született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:Öngyilkos zenészek, énekesek