Agrigento régészeti lelőhelyei (népszerűbb nevén Templomok völgye, olaszul: Valle dei Templi), amely a mai Agrigento város magjától délre fekvő, tíz ókori görög templomot megőrző területről kapta a nevét, Szicília leglátványosabb archeológiai örökségéhez tartozik. Mindenekelőtt Akragasz (latinul: Agrigentum) maradványait mutatja be, ami az antik görög gyarmatok legjelentősebb településeinek egyike.
A „Templomok völgye” elnevezés a görög templomokra utal, melyek az akkori görög város nagyságáról, hatalmáról és kulturális virágzásának kiteljesedéséről adnak képet, és amelyek közül sok igen jó állapotban fennmaradt. Bár Akragaszt csak Kr. e. 582-ben, a görög gyarmatosítás második hulláma során alapították, hamarosan – elsősorban a Himérai csata során a Karthágó feletti győzelem révén – Szürakuszai után a második legfontosabb görög polisszá vált Szicíliában. Ennek a városnak a jelentőségét mutatja – többek közt – egy sor monumentális templomrom a déli városfal mentén fekvő magaslaton. Ezt a részt a régészet nyelvén a „Templomok dombja” (olaszul: Collina dei Templi) elnevezéssel illetik, a köznyelv azonban egyszerűen a „Templomok völgye” nevet használja, mivel a mai városból lenézve (ami az egykori akropoliszon létesült) a templomok tényleg egy völgy peremén állnak. Ez ma az általánosan ismert neve a várostól délre fekvő Agrigento régészeti lelőhelyeinek is, amely az antik görög kultúra iránt érdeklődők szentélye, elsősorban a templomok maradványai miatt, melyek közül kiemelkedik a Concordia-templom, ami az egyik legjobb állapotban fennmaradt antik görög templomrom. A 18. század közepe óta tartó dél-olaszországi utazások kedvelt célpontja. Ideutazásának élményeit Goethe is leírta az Utazás Itáliában című művében.
1997-ben az UNESCO Agrigentói régészeti lelőhelyeit a világörökség részévé nyilvánította azzal az indokkal, hogy
Fekvése
bélyegkép|Robert Koldewey térképe
Akragasz városát egy mészkőalapú fennsíkon alapították Szicília délnyugati tengerpartjának közepén, attól néhány kilométerre a szárazföld belseje felé. A fennsíkot három oldalról meredek lejtő határolja, ami jó lehetőséget adott a védekezésre. A platótól keletre a San Biagio (akkori nevén Akragasz) folyó, míg nyugatra a Sant’Anna (Hypsas) folyó övezi a területet. E két folyó egyesül a platótól délre a mai Akragasz-folyóban, hogy azután vizük a mintegy 4 km távolságban lévő tengerbe ömöljön.
A plató megközelítőleg négyszög alakú, kiterjedése 2,2 × 1,6 km. Nem sík a felülete, hanem egyfajta medencét alkot kelet-nyugati irányban elnyúlva. Északon és északkeleten a platót az Athéné-szikla (Rupe Atenea) határolja. Északnyugaton a platóhoz még a hosszan elnyúló Girgenti-dombság csatlakozik, melyen az archaikus időkben akropolisz állt és amelyen ma Agrigento történelmi városmagva van. Délen a platót alacsony dombhát határolja, annak szélén építették a templomsort.
Történelme Archaikus kor
Akragasz a jelentősebb görög városok közt a legfiatalabb Szicíliában. Kr. e. 582 körül Arisztonosz és Püsztillosz oikisztészek irányításával Gelából és Rodoszból ide települtek alapították. Feltételezik, hogy a terület már előbb Gela befolyása alá került és a tengerparton volt egy emporion, mert különben Megara Hüblaia telepeseinek nem kellett volna nyugat felé ennyire messze vonulniuk a lényegesen régebbi Szelinunt alapítása érdekében. bélyegkép|bal|Fálarisz, Akragasz első türannosza (rézkarc a 16. századból) Röviddel a városalapítást követően Fálarisz ragadhatta magához a hatalmat. A templom építésére szánt pénzre rátette a kezét, ebből zsoldosokat bérelt fel és államcsínyt hajtott végre, amellyel a város egyeduralkodójává (türannoszává) vált. Kr. e. 570-től kb. 555-ig uralkodott. Hírhedt volt a kegyetlenségéről. Hatalmát messze a sziget belsejéig sikerült kiterjesztenie. Feltételezhető, hogy már az ő uralma alatt felhúzták Akragasz masszív várfalát. Ez lényegében a plató vonalát követi, de magába foglalja a Girgenti-dombot is. Hossza 12 km és az általa körbezárt terület 4,5 km². Kilenc kapu vezetett a városba, amelyek vagy a földfelszín természetes mélyedéseit vagy egy-egy kisebb völgyet használtak ki, s helyenként tornyok is védték őket. A főkapun (IV. sz.), amely a déli várfalban nyílt és a római időkben a Porta Aurea nevet viselte, lehetett eljutni a kikötőbe, az I. sz. kapun át pedig Gelába.
A Girgenti-dombtól az Athéné-szikláig elnyúló akropoliszon a Kr. e. 6. század során Zeusznak és a Kr. e. 5. század kezdetén Pallasz Athénénak építettek templomot. A 6. század vége táján épült meg a Héraklész-templom is a déli városfal közelében, a Porta Aureától keletre.
Az akropolisz és a déli városfal közti medencében kifejlődött a város, melynek hat főutcája (plateiai) volt kelet-nyugat irányban és számos mellékutcája (sztenopoi) rájuk merőlegesen. Az így létrejött hosszúkás lakótömbök észak-déli irányban húzódtak.
A városfalon kívül voltak a szántóföldek, amelyeket erődök védtek a támadások ellen. A város jólétét ui. búzaföldek, olaj- és mandulafák, valamint a juhtenyésztés biztosították.
Teron lett Kr. e. 488-ban a város türannosza, aki a hatalmában lévő területet tovább bővítve Akragaszt Szürakuszai után Szicília második legfontosabb városává tette. 483-ban elűzte Himéra uralkodóját, Terilloszt és a városra kiterjesztette a hatalmát. Terillosz a karthágóiak segítségét kérte, de ezek a himérai csatában Terontól és vejétől, Gelontól, Szürakuszai türannoszától megsemmisítő vereséget szenvedtek.
Klasszikus kor
bélyegkép|Ephébosz szobor (Kr. e. 480–470), Agrigento régészeti múzeuma
Akragasz gazdagságát jelentősen növelte a Himera melletti csatában szerzett hadizsákmány, a rabszolgákká tett hadifoglyok munkája és a Karthágó által fizetett jóvátétel. Ez megmutatkozott a megindított építkezéseken is. Teron a déli városfalnál, a Porta Aureától nyugatra óriási templom építtetésébe kezdett az olümpiai Zeusz tiszteletére. Pindarosz, Teron udvarában időzve, Akragaszt a „halandó városok legszebbikének” nevezte.
Teron halála és fiának Traszüdaiosznak elűzése után Akragasz államformája demokráciává vált. A kultúra virágzása az egész Kr. e. 5. századra jellemző. A város gazdagságának forrását ebben a korszakban lényegében a kereskedelem adta. E század második felében épült fel a legtöbb templom a déli városfalnál. Ezek a tengerről érkező látogatóknak a város gazdagságának impozáns képét adták. Az akragaszi filozófus, Empedoklész ez idő tájt írta, hogy az akragasziak úgy élvezik a luxust, mintha már holnap meg kellene halniuk, de olyan építményeket hoznak létre eközben, mintha örökké élnének.
Segesta Karthágót hívta segítségül Kr. e. 409-ben, az pedig hatalmas offenzívát indított Szicília görög városai ellen. Ennek során Kr. e. 406-ban Akragaszt is lerombolták. A karthágóiak és I. Dionüsziosz, Szürakuszai türannosza közt még ebben az évben létrejött a békekötés, melynek következtében Akragasz lakói ismét visszatérhettek városukba, de azt nem erődíthették meg újra és hadisarcot kellett fizetniük Karthágónak. Ennek folytán Akragasz jelentéktelen faluvá zsugorodott. Bár a várost később ismét felépítették, egykori fényét többé soha nem érhette el.
Hellenisztikus kor
bélyegkép|jobbra|Hellenisztikus lakónegyed
Timoleon Kr. e. 340-ben legyőzte a Krimiszoszi csatában a karthágóiakat és visszaszorította őket Szicília nyugati részébe. Ezután új telepeseket hozott Akragaszba, hogy így a várost ismét életképes polisszá tegye. A régi házak alapzatán felépítették az újakat. Ezzel a már létező hippodámoszi rendszert megőrizték.
A Kr. e. 3. században Phintiasz (289–279 közt) türannosz hatalma alá került Gela is, amelyből Akragasz városa származott. Phintiasz leromboltatta Gelát és lakóit a mai Licata területén telepítette le.
Az első pun háború alatt Akragaszt Kr. e. 261-ben a rómaiak is elpusztították, lakóit rabszolgaként eladták. Kr. e. 255-ben a karthágóiak visszafoglalták Akragaszt, ami azonban még további rombolást okozott. Kr. e. 210-ben végleg római uralom alá került a város, és adó fizetésére kötelezett civitas lett belőle.
Róma uralma alatt
bélyegkép|Római szarkofág Agrigento régészeti múzeumában
A rómaiak az Agrigentum nevet adták a városnak és új bevándorlókat telepítettek le benne. A középületek és a lakóépületek a görög város maradékán is túlterjedtek, a lejtős területen. A rómaiak nem építettek nagy templomokat, hanem a leromboltak közül néhányat helyreállítottak, valamelyik római istenségnek szentelve.
Augusztusz császár közigazgatási reformja során Agrigentum a municipium rangjára emelkedett, s a császárság korában ismét tehetős, jelentős várossá fejlődött. Újabb rombolásokat 439-ben a vandálok betörései okoztak.
A bizánci korszakban a város egyre inkább elnéptelenedett, megint jelentéktelen faluvá vált. Az araboktól félve, akik a 8. század elejétől végigrabolták a tengerpartot, a lakók az antik városból a Girgenti-dombra települtek át.
Újkori reneszánsza
A középkorban és az újkorban az antik építményekre kevéssé figyeltek oda. Összeomlottak és gyakran kőbányaként szolgáltak. Csak a Concordia-templomot őrizték meg olyanformán, hogy átépítették keresztény templommá és mint ilyet használták kultikus célokra a 17. századig. Ez a templom csaknem teljes épségében ránk maradt. Amikor a 18. századi klasszicizmus révén ismét általános érdeklődés ébredt az antik görög kultúra iránt, kapott figyelmet újra az egykori Akragas. Ekkor a Concordia-templomot ismét eredeti funkciójában, azaz templomként használták és az oszlopokat, az architrávot a Héra-templom északi oldalán ismét felállították. Mivel Görögország ekkor az Oszmán Birodalom megszállása alatt állt, oda igen nehézkes volt eljutni, az antik görög kultúra iránt érdeklődők Dél-Olaszországba és Szicíliába utaztak, hogy megtekinthessék az egykori görög kolóniák maradványait. Agrigento régészeti lelőhelyeinek felkeresése ezeknek az utazásoknak elhagyhatatlan részét képezte. bélyegkép|Jakob Philipp Hackert festménye a templomok dombjáról (1778)
Németországban a 18. században váltak ismertté ezek az antik helyek, mindenekelőtt Johann Wolfgang von Goethe Utazás Itáliában (németül: Italienische Reise) című útleírása és Johann Gottfried Seume Séta Szirakúza felé, 1802-ben (németül: Spaziergang nach Syrakus im Jahre 1802) írása révén. Christoph Heinrich Kniep, a Goethét olaszországi útján elkísérő grafikus rajzokat készített. Festményeket alkottak az antik épületekről Jakob Philipp Hackert és Ferdinand Georg Waldmüller festők. Megjelent Johann Joachim Winckelmann műve: Észrevételek a szicíliai Girgenti templomainak építőművészetéről (németül: Anmerkungen über die Baukunst der Tempel zu Girgenti in Sizilien). Építészek és az építészettel foglalkozó kutatók – Leo von Klenze, Friedrich von Gärtner és Karl Friedrich Schinkel – dél-olaszországi és szicíliai tanulmányútjaikon felkeresték Agrigentót.
A 19. században sikeresen feltárták ezeket az antik építészeti emlékeket. Az első részletes ásatásokat Domenico Lo Faso Pietrasanta vezetésével a század harmincas éveiben végezték. Ekkor állították fel a Dioszkuroszok templomának egyik sarkát. A mai szakemberek szerint ezt elrontották, mert láthatólag a szomszédos építmények (talán az L-templomé) és különböző stíluskorszakok elemeit használták fel. A században a várost megörökítő festők Caspar David Friedrich és Christian Wilberg voltak.
bélyegkép|bal|A régi Akragasz Julius Schubring által készített térképe Julius Schubring leírta a Történelmi topográfia (németül: Historischen Topographie) című művében az antik városok helyét. Az 1890-es években Robert Koldewey és Otto Puchstein két utazást tettek Dél-Itáliában és Szicíliában, amelyek során felmérték és leírták Akragasz templomait. Koldewey a templomokról rajzokat és alaprajzokat is készített. Kettejük közös munkája a Dél-Itália és Szicília görög templomai (németül: Die griechischen Tempel in Unteritalien und Sicilien) nagyrészt még ma is érvényes alapműve az antik városok tudományos vizsgálatának.