A Szinnyei Júlia-emlékdíj vagy Jelenkor-nívódíj - az alapító okirat szerint - „a Jelenkor előző évfolyamában megjelent legjobb írásért” jár, évente egy alkalommal. 1988-ban Benedek Mihály (Benedek Elek dédunokája és Szinnyei Júlia könyveinek a szerkesztője) alapította Szinnyei Júlia rá hagyott örökségéből. Az alapítási nevén 1989-től 2005-ig adták át a díjat.

Története 1988-ban alapította Benedek Mihály, Szinnyei Júlia könyveinek szerkesztője Szépirodalmi Kiadóban, a Pécsett induló írónő végrendeletében őrá hagyott hagyatékrészéből. 1989–2005 között minden évben a megelőző évfolyam legjobb Jelenkor-publikációjáért, kuratóriumi döntés alapján ítélték oda.

A kuratórium tagjai: Ágoston Zoltán, Bertók László, Méhes Károly, Molnár G. Judit és Takáts József voltak.

Az emlékdíj tőkéjének elfogytával 2006-ban átkeresztelték Jelenkor-nívódíj-ra és a Jelenkor folyóirat új támogatói formában őrizte meg az elismerés hagyományát. Ekkor ketten kapták meg a kuratórium döntése alapján: egy szépíró és egy értekező szerző.

Az átadásra a folyóirat szerkesztőségének is otthont adó pécsi Művészetek és Irodalom Házában került sor minden év júniusában.

Díjazottak

Szinnyei Júlia-emlékdíj 1990 – Makay Ida 1991 – Bertók László 1992 – Takáts József 1993 – Márton László 1994 – Darvasi László 1995 – Baka István 1996 – Csorba Győző (posztumusz)Pintér László: Csorba Győző életrajza, pim.hu (hozzáférés: 2014. szeptember 22.) 1997 – Závada Pál 1998 – Takács Zsuzsa 1999 – Garaczi László 2000 – Tolnai Ottó 2001 – Csuhai István 2002 – Forgách András 2003 – Thomka BeátaTakáts József: Az értekező dicsérete, Laudáció Thomka Beátáról, alkalmi írás, jelenkor.net/archivum, 46. évfolyam, 9. szám, 930. oldal - 2003 2004 – Parti Nagy LajosBertók László: Újraépíteni a zseniális sosemvoltat, Laudáció Parti Nagy Lajosról, alkalmi írás; jelenkor.net/archivum, 47. évfolyam, 9. szám, 932. oldal - 2004. 2005 – Németh GáborÁgoston Zoltán: A hal karácsonya, Laudáció Németh Gáborról, alkalmi írás, jelenkor.net/archivum, 48. évfolyam, 10. szám, 946. oldal - 2005

Jelenkor-nívódíj 2006 – Kőrösi ZoltánNagy Boglárka: Egy rendes portugál, Laudáció Kőrösi Zoltánról, alkalmi írás, jelenkor.net/archivum, 49. évfolyam, 9. szám, 908. oldal - 2006 és Györffy MiklósTakáts József: A mérséklet kritikusa, Laudáció Györffy Miklósról, alkalmi írás, jelenkor.net/archivum, 49. évfolyam, 9. szám, 910. oldal - 2006

Jegyzetek

Források A Jelenkor folyóirat archivuma (hozzáférés: 2014. szeptember 21.) Monguz OPAC Díjnév: Szinnyei Júlia-emlékdíj és díjazottak (hozzáférés: 2014. szeptember 21.) litera.hu Nívódíj jelen korban, a Jelenkor nívódíjairól - 2006. június 24.

Kategória:Magyar irodalmi díjak