bélyegkép|jobbra|260px|Hofherr Mátyás bécsi gyárának udvara Hofherr Mátyás (eredeti nevén Matthias Hofherr) (Moosbeuren, 1829. – Bécs, 1909. május 4.) német származású gépész, a kispesti Hofherr és Schrantz Gépgyár egyik alapítója. Hofherr Albert apja.
Életpályája
Eleinte lakatosnak tanult, később külföldre ment, megfordult Franciaországban, Angliában, Svájcban, Münchenben, végül Bécsbe került, ahol egy gépgyárban helyezkedett el. Konstrukciói a cégnél figyelmet keltettek. 1869-ben alapította meg saját üzemét Bécsben, amely kaszáló- és vetőgépek, illetve kukoricamorzsolók gyártásával foglalkozott. Később a magyar Hofherr ekék és egyéb kis gépek is megjelentek a gyártósoron. 1881-ben a magyarországi Schrantz Jánossal közösen alapítottak társaságot, majd 1888-ban Budapesten is üzemet nyitottak. Termékeiket nemsokára 20 országba exportáltak. 1900-ban a Hofherr & Schrantz mezőgazdasági gépgyár Kispestre költözött, mivel ott megfelelő méretű iparterület állt a rendelkezésére. Bécsből áthelyezték a termelési központot Magyarországra, valamint a cég száz szakembere került át. Hofherr Mátyás 1909. május 4-én Bécsben hunyt el, 81. életévében.
Emlékezete Sírja a simmeringi evangélikus temetőben található. Emléktáblája és domborműve a Budapest XVIII. kerület Gyöngyvirág utca 8. szám alatt látható, a valamikori Hofherr villában, ahol emlékszobát rendeztek be. Emléktábla Mezőkövesden a Mezőgazdasági Gépmúzeum falán.
Jegyzetek
Források Namhafte Ungarndeutsche — Neves magyarországi németek von/írta Anton Tressel 10-11. old. Újtündérkert NKA Múzeumi Szakmai Kollégium 2009. évi pályázata BP18 - Hofherrék és Vörös Csillag Agroinform A százéves H-S-C-S márkanév nyomában Magyar Múzeumok Dutra-rajongók majálisa Mezőgazdasági gépésztalálkozó Gyászjelentése
További információk Czeike Felix: Historisches Lexikon Wien, Bd. 1, Wien 1992, S. 580 Czeike Felix: Historisches Lexikon Wien, Bd. 3, Wien 1994, S. 229 DEHIO - Handbuch Wien, X - XXIII Bezirk, Wien 1996 S. 117 Waissensteiner Robert: Wiener Nutzbauten als Beispiele zukunftsorientierten Bauens, Wiener Schriften, Heft 38, Wien 1977, S. 81
Kategória:1829-ben született személyek Kategória:1909-ben elhunyt személyek Kategória:Német származású magyarok Kategória:Magyar gyáralapítók, gyártulajdonosok Kategória:Kispestiek Kategória:Pestszentlőrinciek