Jake E. Lee (született: Jakey Lou Williams) (Norfolk, Virginia, 1957. február 15. –) amerikai gitáros. Leginkább Ozzy egykori gitárosaként, majd saját zenekarának a Badlandsnek a gitárosaként ismert. Ozzy mellett a Bark at the Moon és a The Ultimate Sin lemezeken hallható.http://www.allmusic.com/artist/jake-e-lee-mn0000782563/biography 2013-ban új bandát alapított Red Dragon Cartel néven, a zenekar első lemeze pedig a Billboard's Album Charts listájának 69 helyén nyitott.http://www.billboard.com/charts/billboard-200?page=3
Pályafutása Korai évek
Apai ágon walesi felmenőkkel, anyai ágon pedig japán ősökkel rendelkezik. San Diegóban nőtt fel, ahol már gyermekkorában zongoraleckéket vett. A rockzenével nővére ismertette meg Jimi Hendrixen és a Led Zeppelinen keresztül. Ezek után Lee magától, autodidakta módon tanult meg gitározni, ekkortájt a példaképei Tommy Bolin, Jeff Beck és Ritchie Blackmore voltak. Később saját bevallása szerint nagy hatással volt még rá továbbá Eddie Van Halen és Randy Rhoads.
Az 1970-es évek vége felé több Hollywoodi zenekarban megfordult. Miután a Mickey Ratt zenekar átköltözött Los Angeles-be Lee csatlakozott hozzájuk, és megjelentették "Dr. Rock/Drivin' on E" című kislemezt. Lee akkor hagyta el a zenekart, amikor az lerövidítette a nevét pusztán csak Ratt-re.http://www.sandiegoreader.com/weblogs/jam-session/2012/mar/27/ratt-loses-another-member-is-this-band-even-still-/# Ezt aztán egy rövid kitérő követte a Rough Cutt-ban.
Ozzy Osbourne
Randy Rhoads halála után Ozzy új gitáros után kellett, hogy nézzen. Dana Strum, aki annak idején Rhoads-ot ajánlotta, most Leet javasolta Ozzynak. A válogatások végére George Lynch és Lee maradtak az "utolsó körben", végül Ozzy Lee-t választotta. Ezt követően Lee a US Festival 1983-on csatlakozott Ozzy zenekarához, így rögtön az első Ozzy-s fellépésén 350 000 ezer ember előtt játszott.
1983 végén megjelent a "Bark at the Moon" lemez, melyről rendszeresen játszották a "So Tired" és "Bark at the Moon" c. számokat az MTV-n és a rádiókban. A lemezből napjainkig mintegy 3 millió darab kelt el az Egyesült Államokban, ezzel elérve háromszoros platinalemez státuszt.http://www.riaa.com/goldandplatinumdata.php?resultpage=1&table=SEARCH_RESULTS&action=&title=bark%20at%20the%20moon&artist=&format=&debutLP=&category=&sex=&releaseDate=&requestNo=&type=&level=&label=&company=&certificationDate=&awardDescription=&catalogNo=&aSex=&rec_id=&charField=&gold=&platinum=&multiPlat=&level2=&certDate=&album=&id=&after=&before=&startMonth=1&endMonth=1&startYear=1958&endYear=2009&sort=Artist&perPage=25# A lemez megjelenése után egy "gigaturné" következett a Mötley Crüe-vel.
Három évvel később újabb lemez következett, a "The Ultimate Sin". Bár a lemez kétszeres platinalemez lett, valamint a Billboard 200-as listán a lemez a 6. helyen nyitott, a "Shoot In The Dark" c. szám pedig a Billboard Hot 100-as lista 68. helyén, a Mainstream Rock lista 6. helyén végzett, a régi Ozzy rajongók nem igazán szerették a lemezt. Szerintük az túl rádióbarát, ötlettelen és egyébként is túl Mainstream.http://www.metal-archives.com/reviews/Ozzy_Osbourne/The_Ultimate_Sin/845/ Vannak akik szerint, a lemezt egyedül a Lee zsenialitásából fakadó remek gitárjáték menti meg valamelyest. A turné Kansas City-beli állomásán rögzítették a "The Ultimate Ozzy" c. koncertfilmet, mely aztán 1986. augusztus 11-én került kiadásra.http://www.imdb.com/title/tt0331307/
A turné vége után, 1987-ben Lee és Ozzy útjai különváltak. Lee egy interjúban ezt azzal magyarázta, hogy felmerült bennük a gondolat, hogy kísérletet kellene tenni a hangzásvilág szélesítésére. Erre ő írt valamit, amire Ozzy reakciója az volt, hogy az túl bluesos és nem illik bele a zenekar profiljába. Ezt a kört még párszor lefutották, majd Lee ki lett rúgva.http://bravewords.com/news/jake-e-lee-the-very-last-time-i-talked-to-ozzy-osbourne-was-the-day-after-i-got-fired-id-love-to-see-him-again Az interjú során Lee azt is elmondta, hogy a kirúgásával kapcsolatban Ozzy a következőket mondta: "Nem személyes ügy. Itt az idő, hogy kitárd a szárnyaid és szárnyalj. Nem kívánok mást, csakis a legjobbakat neked."
Badlands
1988-ban megalapította saját blues - hard rock zenekarát a Badlandset. A zenekar többi tagja Ray Gillen (egykori Black Sabbath énekes), Eric Singer (később a Kiss dobosa), valamint Greg Chaisson (vele egy Ozzy meghallgatáson találkozott). Első lemezük a "Badlands" 1989-ben jelent meg, és a The Billboard 200-as lista 57. helyét foglalta el.http://www.allmusic.com/album/badlands-mw0000204235/awards
Az 1991-ben Eric Singer elhagyta a zenekart, hogy csatlakozhasson a Kiss-hez.http://www.allmusic.com/album/dusk-mw0000453698 Ezt követte a sikertelen "Voodoo Highway" lemez. Később a lemez turnéja során Ray Gillen is kivált a zenekarból egészségi problémák miatt, majd ezt követően, 1993-ban AIDS-ből fakadó szövődmények miatt elhunyt. Harmadik lemezük 1999-ben jelent meg "Dusk" címen, ez azonban nem egy új lemez, hanem egy 1992 és 1993 közti demokat tartalmazó korong.http://www.cduniverse.com/productinfo.asp?pid=1248286&style=music&fulldesc=T
A hallgatás évei
A Badlands után viszonylagos csend honolt Lee körül. Jobbára csak pár Queen, AC/DC, Rush, Van Halen, Randy Rhoads, és Metallica tribute albumon tűnt fel. 1996-ban megjelentette instrumentalis lemezét az "A Fine Pink Mist" albumot. Ezt a kritikusok imádták, Joe Satriani "Surfing with the Alien" lemezéhez hasonlították.
2011-ben megjelent Ron Keel új bandájának a Beggars & Thievesnek a "We Come Undone" c. videóklipjében, melyben a gitárszólót is ő játszotta.
Red Dragon Cartel
2013-ban Lee új zenekarral jelentkezett a Red Dragon Cartelel. A zenekar első lemeze a Billboard's Album Charts listájának 69 helyén nyitott.
Diszkográfia
Rough Cutt A "A Little Kindness" and "Used and Abused" c. számok (1981)
Ozzy Osbourne Bark at the Moon (1983) The Ultimate Sin (1986)
Badlands Badlands (1989) Voodoo Highway (1991) Dusk (1998)
Wicked Alliance Twisted Beauty Demo (felvéve éve: 1994)
Solo A Fine Pink Mist (1996) Retraced (2005) Guitar Warrior (2007) Running with the Devil (2008)
Mickey Ratt (ismertebb nevén a Ratt) The Garage Tape Dayz 78-81 (2000)
Enuff Z'Nuff Dissonance (2009)
Red Dragon Cartel Red Dragon Cartel (2014)
Jegyzetek
Kategória:Amerikai zenészek Kategória:Amerikai gitárosok Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek