Luigi Russolo (Portogruaro, 1885. április 30. – Certo di Laveno, 1947. február 4.) olasz származású polihisztor, az egyik legérdekesebb 20. századi avantgárd zeneszerző, festő, a futurizmus képviselője és hangszertervező.
Élete Édesapja a szülővárosa templomának orgonistája volt. Fivérei zenét tanultak, ő festészetet. A család 1901-ben Milánóba települt. Képzőművészként kezdte pályáját, így került kapcsolatba 1909-ben a Marinetti vezette mozgalommal. A futuristák Luigi Russolo vezetésével 1913. március 11-én megjelentették kiáltványukat L'arte dei rumori ('A zajok művészete') címmel. Egy évvel később ugyanezzel az elnevezéssel Modenában megszervezték első zenei zaj-koncertjüket, amelyen akusztikus zajkeltő eszközöket használtak, ezeknek különböző fantázianeveket adtak, úgymint üvöltő, hurrogó.
Az első világháborúban önkéntesként harcolt. 1917 végén egy sebesülés kényszerítette hosszú időre ágyba.
1921-ben Párizsban három koncerten mutatta be műveit és hangszereit. Ekkor keltette fel Igor Stravinsky, Maurice Ravel és más avantgárd művészek figyelmét.
1922-ben mutatta be rumorarmoni nevű harmóniumváltozatát. Más hangszertalálmányait is szabadalmaztatta.
A fasizmus elől 1927-ben a francia fővárosba menekült. Itt tartotta utolsó hangversenyét 1929-ben. 1931-ben Spanyolországba költözött, ahol az okkult filozófiát tanulmányozta. 1933-ban visszatért Olaszországba. 1941–42-ben még egy festői korszaka volt, amikor a realizmushoz tért vissza.
Luigi Russolo írását gyakran emlegetik az ipari filozófia első példájának a modern zenében.
Szerzeményei elvesztek vagy lappanganak.
Írásai L'arte dei rumori (1913) Al di là della materia (1938, metafizikai írása) Források Luciano Chessa Luigi Russolo, Futurist. Noise, Visual Arts, and the Occult. University of California Press, 2012. Russolo életrajza, Allmusic A kiáltvány és Russolo életrajza, Ubuweb Brockhaus–Riemann zenei lexikon. Szerk. Boronkay Antal 3. köt. Budapest, 1985. Zeneműkiadó
Kapcsolódó szócikkek Futurizmus Zajzene Filippo Tommaso Marinetti
Kategória:Olasz zeneszerzők Kategória:Olasz festők Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1947-ben elhunyt személyek Kategória:Avantgárd Kategória:Olasz feltalálók Kategória:Velence megyeiek