Pataky Jenő (Budapest, 1914. szeptember 8. – Budapest, 1996. február 15.)Meghalt Pataky Jenő színművész (1996. február 17.) Magyar Nemzet, 59. évfolyam, 41. szám magyar színész, érdemes művész.
Életpályája A Kereskedelmi Akadémián érettségizett, majd 1936-ban végzett a Színművészeti Akadémián. Pályafutását a Nemzeti Színháznál kezdte, melynek 1943. január 10-ig lehetett tagja, ekkor azonban menyasszonyának zsidó származása miatt eltiltották a színpadtól. 1945-től 1948-ig újra a Nemzeti Színház tagja lehetett, azonban „B”-listázták és elbocsájtották állásából. Ezt követően Szegeden és Pécsett játszott. 1951 és 1956 között a Petőfi Színház tagja volt. 1956-tól 1968-ig Párizsban az Éve da Paris-ban és a Nouvelle Éve-ben szerepelt. 1969-től 1978-ig egy belga építőipari cég franciaországi képviselőjeként tevékenykedett. 1978-ban végleg hazaköltözött Magyarországra.
Édesanyja halála után, a nővére megsegítésére tért haza Párizsból.Várhegyi Andrea: Pataky Jenő, a Fradi örökös tagja – A Nemzeti Színháztól a Nemzeti Színházig, Magyar Nemzet 58. évfolyam 100. szám, 1995. április 29. (arcanum.com) 1979-től 1983-ig a Madách Színház művésze volt. 1983-tól 1991-ig, nyugdíjazásáig ismét a Nemzeti Színház tagja lett. 1985-ben megkapta az érdemes művész címet, majd — hűséges FTC-drukkerként – a Fradi csapatának örökös tagja lett, végül nem sokkal halála előttPataky Jenőtől búcsúzunk 45. évfolyam 8. szám, Pesti Műsor, 1996. február 22. (arcanum.com) pedig a Nemzeti Színház örökös tagjai közé választották hatvan éves pályafutásánakÚj Magyarország 6. évfolyam 44. szám, 1996. február 21. (arcanum.com) elismeréseképpen.
Filmjei
Halálos tavasz (1935, amatőr) – Iván A halál és az orvos (1936, amatőr) – Dr. Morbidusz Szomorú csütörtök, vidám vasárnap (1936, szkeccs) Mámi (1937) – Torday Gáspár Mai lányok (1937) – Németh Péter Tokaji rapszódia (1937) – gróf Baracskay Miklós Áll a bál (1939) – Dr. Balogh András Párbaj semmiért (1939) – Csaholy Gazsi Garszonlakás kiadó (1939) – Dr. Bodnár Sándor, ügyvéd Mária két éjszakája (1940) – Vass Gábor, Forgách titkára Zavaros éjszaka (1940) – Lendvay Gábor, újságíró Gyurkovics fiúk (1940-41) – Dr. Dénes István Egy csók és más semmi (1941) – Sáfrány Péter, ügyvédjelölt A cigány (1941)– Kurta Gyuri Gentryfészek (1941) – Kovács Béla, Zsuzsi bátyja Kadettszerelem (1942) – Koltay Ferenc ezredes / Koltay Gyuri, a fia Halálos csók (1942) – Niccolo, lantos Férfihűség (1942) – Miklós, a miniszter titkára Gyávaság (1942) – Boronkay Valahol Oroszországban (1942, rövid) Nemes Rózsa (1943) – Veszprémi Péter Tengerparti randevú (1943, magyar-bolgár) – Váradi Sándor, festőnövendék Afrikai vőlegény (1944) – Berinday György Madách - Egy ember tragédiája (1944) – Madách Pál Teljes gőzzel! (1951) Halál a pénztárban (1979) (TV) – Fellner Zsigmond alezredes Ideiglenes paradicsom (1981) A Béke szigete (1983) (TV) – Hidegháthy Miss Arizona (1987) Laura (1987) Zenés TV Színház – 1988 A másik ember – 1988 Találkozás Vénusszal – 1991 Le trésor des Templiers – 1992 Mrs. ’Arris Goes to Paris – 1992
Díjai, elismerései Budapest Székesfőváros 1000 pengős ösztöndíja (1943) Érdemes művész (1985) Aranydiploma (Színművészeti Főiskola) (1986) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994) FTC örökös tagja (drukkerként) A Nemzeti Színház örökös tagja (1996)
Jegyzetek
Források
Magyar Színházművészeti Lexikon www.szineszkonyvtar.hu Életrajza a Hangosfilm oldalán
Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Kategória:Magyar színészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Nemzeti Színház örökös tagjai Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek