Odense (kiejtése: ) Dánia harmadik legnagyobb városa, Fyn szigetének központja; 2006-ig Fyn megye székhelye volt.
Földrajz A város az Odense-fjord közelében az Odense folyó partján fekszik. Az 1796 és 1806 között ásott 7,5 méter mély csatorna köti össze a várost a fjorddal. Itt halad át a Koppenhágából és Jyllandból Schleswig-Holsteinbe menő vasútvonal.
A város elérhetősége jelentősen megnőtt, amikor 1997-ben elkészült a Nagy-Bælt híd a fővárosnak is helyet adó Sjælland és Fyn szigetei között, ami közúti és vasúti forgalom lebonyolítására is alkalmas. A híd a világ második leghosszabb függőhídja. Megépítése után lényegesen megrövidült a város és Koppenhága közötti út is, amely vonattal ma 1 óra 15 perc.
Történelem 250px|thumb|right|A királyi palota
Odense egyike Dánia legrégibb városainak: 1988-ban ünnepelte fennállásának ezredik évfordulóját. Már a 6. században jelentős település volt: itt állt az ősi norvég mitológia szerint Odin szentélye. A középkorban IV. (Szent) Knut király ereklyéi miatt az egyik legfontosabb északi zarándokhely volt. A 16. században számos országgyűlés színhelye és 1805-ig a funani tartományi gyűlés székhelye volt.
Odense leghíresebb épülete az Odinstårnet (Odin tornya) volt, ezt 1935-ben építettek, és a maga idejében Európa második legmagasabb tornya volt, méretét csak az Eiffel-torony múlta felül. A tornyot 1944-ben a nácik felrobbantották, és azóta sem épült újjá.
Gazdaság Odensében van néhány nagy ipari vállalat központja is. Itt van Dánia legnagyobb hajógyára, az Odense Steel Shipyard, melynek központja a közeli Munkebo városában van. Itt van az ország legnagyobb zöldség-, gyümölcs- és virágkereskedő cége, a GASA. Az Albani sörgyár állítja elő többek közt az Odense Pilsener sört. Itt van a TV 2 dán televíziós társaság központja. Itt vannak a Dél-dániai Egyetem központi épületei.
Népesség
Közlekedés Vasúti A városon halad keresztül a Koppenhága–Fredericia/Taulov-vasútvonal.
Városi
Turizmus A Szent Kanut-székesegyház 1081 és 1093 között épült gótikus stílusban. Egyike Dánia legszebb és legnagyobb gótikus épületeinek. A templomot a 13. században újjáépítették. Oltára alatt nyugszik Dánia védőszentje, Szent Kanut király. Odense a funeni püspökség székvárosa. Itt van eltemetve János dán király és II. Keresztély dán király is. A Miasszonyunk templom a 13. században épült, a 19. században újjáépítették. Egyik oltára a 16. században készült, Claus Berg lübecki mester alkotása. Az odensei királyi palotát IV. Frigyes dán király építtette a 18. században. A városban színház, szimfonikus zenekar, szabadtéri falumúzeum működik. 250px|thumb|right|A ház, ahol Andersen gyermekkorát töltötte.
Egyéb látványosságok Hans Christian Andersen Múzeum Hans Christian Andersen gyermekkori lakhelye Fyn falumúzeum Carl Nielsen Múzeum Carl Nielsen gyermekkori lakhelye Fyn Művészeti Múzeum Møntergården Városi Múzeum Odense városi színház Odense-fjord Szent Albani-templom Vor Frue templom Szent János-templom Odensei állatkert Odensei Központi Könyvtár Odensei Sportliget Dél-dániai Egyetem, korábban Odensei Egyetem Dánia Vasúti Múzeuma Nonnebakken
Sport Odense az otthona az Odense BK, a B1909, a B1913, a Dalum és az OKS dán futballcsapatoknak.
Személyek Itt született 1805. április 2-án Hans Christian Andersen, a nagy mesemondó. Háza Odense régi városrészében jelenleg is áll, ma múzeum van benne. Nagy gyűjteménnyel rendelkezik Andersen munkáiból és személyes tárgyaiból. Itt élt Carl Nielsen klasszikus zeneszerző; egykori háza ma emlékmúzeum. Itt őrzik IV. (Szent) Knut dán király (1043–1086) ereklyéit. Itt született 1829. március 19-én Carl Frederik Tietgen gyáriparos, bankár, aki Dánia első magánbankjának és számos ipari vállalatnak volt az alapítója. Itt született 1866. május 5-én Thomas B. Thrige gyáriparos, feltaláló. Itt született Ove Sprogøe (1919–2004) kedvelt színész, filmszínész. Itt született Morten Grunwald (1934–2018) színész. Itt született 1980-ban Louise Ørnstedt úszó-Európa-bajnok. Itt született 1969-ben Anja Andersen, a világ egyik legjobb kézilabda-játékosa. Itt született 1994-ben Viktor Axelsen, olimpiai bajnok tollaslabdázó. 250px|thumb|right|A Fyn szabadtéri múzeum
Testvérvárosok Odensének számos testvérvárosa van, melyek közül évente legalább 13-15-tel szerveznek valamilyen közös akciót.Odense nemzetközi kapcsolatai (letöltve: 2006. december 18.)
Klaksvík, Feröer Kópavogur, Izland Norrköping, Svédország Tampere, Finnország Trondheim, Norvégia Upernavik, Grönland Östersund, Svédország Kaunas, Litvánia (1992) Brno, Csehország Katowice, Lengyelország Kijev, Ukrajna Schwerin, Németország Funabasi, Japán Iksan, Dél-Korea Shaoxing, Kína Columbus, Egyesült Államok Groningen, Hollandia İzmir, Törökország Petah Tikva, Izrael St Albans, Anglia
Jegyzetek
További információk Odense – Hans Christian Andersen városa Hivatalos honlap Odense városi múzeumok Odensei Szimfonikus zenekar Odensei állatkert Odense Steel Company hajógyár Albani sörfőzde Műholdas képek a Google Mapstől
Kategória:Dánia települései