Deon van der Walt (Fokváros, 1958. július 28. – Paarl, Dél-afrikai Köztársaság, 2005. november 29.) afrikáner operaénekes (tenor) és borász.
Élete Ősei 1727-ben vándoroltak be Dél-Afrikába. Gyermekként a Drakensbergi Fiúkórusban énekelt. A Stellenboschi Egyetemen tanult ének- és zongoraszakon. Még diákként, a CAPAB Opera (ma Fokvárosi Opera) Fidelio-előadásán debütált Jacquinoként 1981-ben. Ebben az évben győztes volt a salzburgi nemzetközi Mozart-versenyen. Továbbtanult a Mozarteumban, majd az 1982–83-as évadban a müncheni opera stúdiójának volt növendéke. Első „teljes jogú” tagsága 1983–84-ben a gelsenkircheni Theater im Revierhez kötötte. 1985-ben a Stuttgarti Opera szólistája lett. Ugyanekkor indult be világkarrierje, egy vendégszerepléssel a Covent Gardenben. 1986-ban lépett föl először a Zürichi Operában, ahol a következő évtől élete végéig tag volt. Ekkortól volt rendszeres résztvevője a Salzburgi Ünnepi Játékoknak. 1990-ben mutatkozott be a Metropolitanben. 1991-ben Solti György vezényelte első fellépésén a La Scalában
Pályája elején repertoárja zömmel Mozart- és bel canto-szerepekből állt, később bővítette francia és német romantikus operákkal. Leggyakoribb tenorszólistája volt Nikolaus Harnoncourt opera- és oratóriumprodukcióinak. Dalénekesként is megbecsült volt.
1988-ban mintegy húsz hektár földterületet vásárolt Nyugati Fokföld tartományban, amit merlot, cabernet sauvignon és cabernet franc szőlővel telepített be. Első borát 1993-ban (a Szöktetés a szerájból egyik számából vett) Vivat Bacchus névvel dobta piacra. Italai eljutottak a világ vezető operaházainak éttermeibe, büféibe is.
Gazdasága vezetését szüleire bízta, amiből sok családi konfliktusa adódott. Egy vita hevében a birtokon lévő házukban apja lelőtte az énekest, majd magával is végzett.
Szerepei
Beethoven: Fidelio – Jacquino Berlioz: Faust elkárhozása – Faust Donizetti: Az ezred lánya – Tonio Donizetti: Linda di Chamounix – Charles Gluck: Orfeusz és Eurüdiké – Orfeusz Gluck: Iphigénia Tauriszban – Piládész Gounod: Romeo és Júlia – Romeo Massenet: Manon – Des Grieux lovag Mozart: Idomeneusz, Kréta királya – Idomeneusz Mozart: Szöktetés a szerájból – Belmonte Mozart: Don Juan – Don Ottavio Mozart: Così fan tutte – Ferrando Mozart: A varázsfuvola – Tamino
Mozart: Titus kegyessége – Titus Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő – Pál herceg Offenbach: A szép Heléna – Párisz Offenbach: La Périchole – Piquillo Rossini: A sevillai borbély – Almaviva gróf Rossini: Olasz nő Algírban – Lindoro Rossini: Hamupipőke – Don Ramiro Othmar Schoeck: Massimilla Doni – Faun Schubert: Fierrabras – Eginhart Schumann: Genoveva – Golo Richard Strauss: Az egyiptomi Heléna – Da-Ud Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – David
Források Svájci színházi lexikon Nina Debrunner életrajza Operrisimo.com Bach-cantatas.com Halálhíre a news24.com-on The Guardian Alan Blyth nekrológja Prial, Frank J.: At Lunch with Deon van der Walt. A Perfect Marriage of Wine and Opera New York Life Day by Day IMDb
További információk Borászata honlapja
Kategória:Tenorok Kategória:Borászok Kategória:Svájci operaénekesek Kategória:Dél-afrikai operaénekesek Kategória:Búrok Kategória:Meggyilkolt zenészek Kategória:1958-ban született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek