bélyegkép|jobbra|225px|2019-ben Britt Ekland (Stockholm, 1942. október 6. –) svéd származású angol színésznő.

Élete és pályafutása

Színi tanulmányai után egy svéd színtársulatban játszott. Filmezett a római Cinecittában, majd Londonban, ahol 1964-ben Peter Sellers népszerű komikus felesége lett. Válását követően főként Hollywoodban vállalt feladatokat. 1976-ban a Miss Universe zsűritagja volt.

Vonzó külsejű, főként vígjátékokban szereplő színésznő. 1972–1977 között a McCloud című televíziós sorozat egy-egy részében is látható volt. 1974-ben Az aranypisztolyos férfi című filmben Bond-lányt alakított. 1980–1982 között a Szerelemhajó című sorozatban is több alkalommal feltűnt.

Magánélete 1964–1968 között Peter Sellers (1925–1980) angol komikus volt a férje. Egy lányuk született: Victoria Sellers (1965-) angol színésznő. 1984–1992 között Slim Jim Phantom (1961-) amerikai filmzene-író volt a párja.

Filmjei Katonablues (1960) Rövid a nyár (Kort är sommaren) (1962) Az ördög (Il diavolo) (1963) A díj (1963) A parancsnok (Il comandante) (1963) Egymillió karátos ötlet (1966) A kettős ember (The Double Man) (1967) Razzia Minsky bárjában (1968) A sérthetetlenek (1969) Az Úr esztendejében (1969) Kannibálok (I cannibali) (1970) Öld meg Cartert! (1971) Végtelen éjszaka (1972) McCloud (1972–1977) A vesszőből font ember (1973) Az aranypisztolyos férfi (1974) Királyi játszma (1975) Szerelemhajó (1980–1982) Fantasy Island (1980–1983) Az aranyifjú (1985) Botrány (1989) Hoteltitkok (2012)

Jegyzetek

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 289. old.

További információk

Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Svéd színésznők Kategória:Bond-lányok Kategória:Stockholmiak