Corneliu Vadim Tudor (IPA: ; Bukarest, 1949. november 28. – Bukarest, 2015. szeptember 14.) a Nagy-Románia Párt (románul Partidul România Mare, PRM) vezetője, költő, író, újságíró, és hajdani EU-képviselő. 1992 és 2008 között hazájában szenátor volt.
Vitatott, lényegében populista politikus, aki ismert erősen nacionalista nézeteiről, és indulatos szónoklatairól. Leggyakrabban "Vadim" néven hivatkoznak rá, emiatt sokan azt hiszik, ez a vezetékneve. Testvére hajdani román katonatisztRomanian Chamber of Deputies, Marcu Tudor weboldala aki egyben párttársa is, Marcu Tudor.
Vadim Eugen Barbu román író tanítványa volt, aki bizalmasa volt Nicolae Ceaușescu román kommunista diktátornak. Tudor az 1989-es forradalom előtt verseiben előszeretettel dicsérte, és istenítette a vezetőt. Utolsó éveiben súlyos szív- és cukorproblémákkal küzdött. 2015. szeptember 14-én hunyt el szívinfarktusban, nem sokkal azután hogy tüdőödéma miatt a bukaresti katonakórházba szállították.
Egyik lánya, Lidia Vadim-Tudor szintén politikai pályára lépett, 2024 óta parlamenti képviselő a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt tagja.
Fiatalkora 1949-ben született a román fővárosban, munkásosztálybeli családban, az apja szabó volt. Fiatalkorában Roger Vadim francia filmrendező csodálója volt, innen ered a középső neve.
1971-ben szociológia fokozatot kapott a Bukaresti Egyetemen, majd 1975-ben tisztképző iskolában folytatta tanulmányait. Eugen Barbunak köszönhetően, aki fő támogatója volt, a fiatal Vadim Bécsben tanulhatott 1978 és 1979 között.
A kommunista rendszer alatt, újságíróként, költőként és szerkesztőként dolgozott, az 1970-es évek elején a România Liberă (Szabad Románia) egyik szerkesztője volt, majd később, 1975-től a román kormány hivatalos lapjához, az Agerpress-hez szerződött át.
Politikai pályafutása A kommunista rezsim bukása után azonnal a politika felé fordult. Eugen Barbu íróval közösen 1990-ben megalapította a România Mare (Nagy-Románia) folyóiratot, a következő évben pedig a Nagy-Románia Pártot (Partidul România Mare - PRM). Miután 1992-ben szenátorrá választották, Vadim Tudor 16 éven át volt alakulatának parlamenti húzóembere, gyakran szélsőségesnek, idegengyűlölőnek és nacionalistának minősített retorikájával. Önmagát "néptribunként" határozta meg.
Tudor politikai céljait antidemokratikusnak és szélsőségesnek tekintették. Jellemző volt rájuk az antiszemitizmus, a korábbi román diktátor, Nicolae Ceaușescu nyilvános dicsőítése, a nyugati intézmények - mint a NATO és az EU - bírálata, valamint az országban élő kisebbségek (különösen a magyarok) jogfosztására irányuló követelések. Ezeket a célokat már a Săptămâna című kommunista-nacionalista lap szerkesztőjeként is képviselte, amely a Nicolae Ceaușescu-rezsim idején a Securitate titkosszolgálat vulgáris szócsöveként működött, és rendszeresen támadta a disszidenseket, illetve az emigráció jeles alakjait.
Tudor szélsőséges politikai megnyilvánulásainak célkeresztjében rendszeresen a romák, a zsidók és a magyarok álltak, de a számára kellemetlen újságírók, korábbi disszidensek és emigráns személyiségek is, akiket például munkatáborba zárással fenyegetett meg. 2004 elején Tudor nyilvánosan bejelentette, hogy antiszemitából filoszemitává vált, és izraeli tanácsadókat fogadott fel kampányfőnöknek.
2013-ban a PRM országos tanácsa kizárta őt a pártból. Ezt bírósági úton megtámadta, ami sikerrel is járt.
Indulás az államfői székért 1996-ban indult először az elnökválasztáson, ekkor még szerény, 5% alatti eredményt ért el. Négy évvel később azonban minden választási számítást felborított: bejutott a második fordulóba. A helyzet példátlan társadalmi mozgósítást váltott ki Ion Iliescu mellett, még a jobboldali pártok táborában is. Végül Ion Iliescu szerezte meg az államfői széket, de pártja, a PRM 121 mandátumot szerzett a parlamenti választásokon (84 képviselői és 37 szenátori helyet), amivel a második helyet szerezték meg és a legnagyobb ellenzéki párttá váltak.
Mivel belföldön és külföldön egyaránt idegengyűlölő retorikával vádolták, a PRM vezetője 2004-ben nyilvános békülésre tett kísérletet. Bocsánatot kért az izraeli néptől korábbi antiszemita kijelentéseiért, és Brassóban szobrot állíttatott a volt izraeli miniszterelnöknek, Jichák Rabinnak. Ezek a gesztusok azonban nem segítettek rajta: az érvényes szavazatoknak mindössze a 12,5 százalékát sikerült megszereznie.
2009-ben már csak a szavazatok 5,5 százalékát tudta megszerezni. 2014-ben már csak a szavazatok 3,68 százalékát tudta megszerezni elnökjelöltként.
Európai parlamenti képviselőként 2009. június 7-én a Nagy-Románia Párt listáján beválasztották az Európai Parlamentbe, 2014-ig így európai parlamenti képviselő volt.
Egyéb 2004 decemberében a Nobel-békedíjas Elie Wiesel visszaküldte a Románia Csillaga érdemrendet (Steaua României) - amely az egyik legmagasabb román állami kitüntetés -, miután Ion Iliescu román államfő Tudort is kitüntette ugyanezzel az elismeréssel. Wiesel kijelentette, hogy ezzel a lépéssel elhatárolódik Tudortól.
Jegyzetek
Kategória:1949-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Romániai politikusok Kategória:Magyarellenesség Kategória:Romániai európai parlamenti képviselők 2009–2014