Szabó Palócz Attila (Zenta, 1971. november 30. –) vajdasági magyar költő, próza- és drámaíró, újságíró, szerkesztő, műfordító, színművész, rendező, blogger. 2004 óta Budapesten él. A Magyar Írószövetség tagja.
Életútja
Szabó Palócz Attila a Szeged és Becse között elhelyezkedő, a mai Szerbiához tartozó Tisza-parti városban, Zentán született Szabó László és Sarnyai Mária gyermekeként. Még egyéves sem volt, amikor szülei elváltak, s habár ez még a kor Jugoszláviájában is szokatlannak számított, a házasság felbontása után a kisfiú felügyeleti jogát az édesapa kapta meg. Az apa – akinek alakja többször is feltűnik a szerző műveiben – és az író nagyanyja, Szabó, született Barsi Ilona nevelte fel a gyermeket, aki általános- és középiskolai tanulmányait a szülővárosában végezte.
1989-ben, tehát alig tizenhét évesen, a középiskolai tanulmányait megszakítva iratkozott be az újvidéki Művészeti Akadémiára, színművészeti szakra. Habár az egyetemet időre elvégezte, diplomát még évekig nem szerzett: az 1990-es évek délszláv polgárháborúi miatt három vizsgát meghagyott, és ezeket csak jóval később rakta le. Ennek hátterében az állt, hogy amíg az egyetem kiadta – márpedig a három megmaradt vizsga miatt köteles volt erre – az igazolást arról, hogy ő az intézmény „rendes hallgatója”, addig az akkor hatályos törvények értelmében nem vihették el katonának. Ennek köszönhetően kerülte el, hogy besorozzák/mozgósítsák egy háborúba, amelybe mellesleg több korábbi osztálytársa akaratlanul is belekeveredett, mert éppen ez volt az a nemzedék, amelyik a kötelező katonai szolgálatát töltötte a háború kirobbanásának időpontjában.
1997-ben érkezett el az időpont, amikor az akkor hatályos oktatásügyi törvények értelmében – diplomát még nem szerzett egyetemi hallgatóként –, a jogerőre emelkedett tanügyi változások értelmében, az időközben bevezetett új tantárgyakból is vizsgát kellett volna tennie ahhoz, hogy diplomát szerezhessen. Ez Szabó Palócz számára hét-nyolc további vizsgát jelentett volna, ezért 1997 tavaszán gyorsan lerakta a megmaradt hármat, diplomát szerzett, s ezzel elvesztette a kényelmes „rendes hallgatói” státusát.
Időközben beiratkozott az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére is, de a zentai katonai ügyosztály munkatársait ez már egyáltalán nem érdekelte. Azonnal besorozták, és ugyanabban az évben, ősszel, szeptember 22-étől már a koszovói Đakovicán határőrként teljesített katonai szolgálatot. A történet szépséghibája, hogy szabályosan még az akkor hatályos miloševići törvények szerint sem sorozhatták volna be, ugyanis a katonakötelezettség korhatárát valóban a huszonhetedik életév betöltésében szabták meg – ő pedig pontosan ennyi volt ekkor –, de egy kiskaput hagyva ez még harminckét esztendős korig kitolható volt, amennyiben az ember tanult – márpedig Szabó Palócz Attila ezt a Magyar Tanszékről kapott bizonylattal igazolni tudta –, illetve, ha családja volt, leánya pedig 1994-ben született meg. Mint később több művében is megírta, ha akkor elfogadják a törvényes érveit, akkor sohasem kellett volna egyenruhát húznia, ugyanis 2000-ben Slobodan Milošević diktatúrája megbukott, majd pedig hamarosan a kötelező katonai szolgálatot is eltörölték. Tehát mire betöltötte a harminckettedik életévét, már nem létezett olyan jogszabály, ami miatt be kellett volna vonulnia a hadseregbe, vagyis ami miatt életében valaha is egyenruhát kellett volna húznia magára.
1997 még viszonylag békés esztendő volt Koszovóban is, a komolyabb fegyveres összetűzések csak 1998-ban kezdődtek a jugoszláv katonaság és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg között. Ekkor azonban, a kötelező katonai szolgálatát töltő, az ellenkezése és a tiltakozása ellenére besorozott kiskatonaként három hónapig volt közvetlen tűzharcban a fronton.
Leszerelését ő maga azóta is „szabadulásként” definiálja, mintha addig börtönben lett volna. Tény azonban, hogy az adott időszakban az utolsó olyan garnitúrához tartozott, amelyet a kötelezően előírt egy év letöltése után hazaengedtek. Hamarosan ugyanis elkezdődtek a NATO Kis-Jugoszlávia elleni légicsapásai, amelyeket immár ismét civil emberként Újvidéken vészelt át a családjával, s amikor sorstársai, vagyis a kiskatonák folyamatosan kapták a három hónapos hosszabbításokat szolgálati idejükben.
A bombázások után, 1999 őszén költözött vissza feleségével és gyermekével Zentára, az édesapjához, és habár időközben Szabadkán színészként, majd ismét Újvidéken főszerkesztőként dolgozott, továbbra is ott lakott egészen 2004-ig, amikor áttelepült Magyarországra. Jelenleg Budapesten él, újságíróként és szerkesztőként dolgozik.
Színházi tevékenysége
Már általános iskolásként rendszeresen fellépett különféle iskolai és helyi közösségi előadásokban, így Beszédes István hívására középiskolásként első szóra bekapcsolódott a zentai Ifjúsági Kamaraszín munkájába. Első szerepét a Szépenzengő pelikánmadár című előadásban játszotta, amelyik több népmese-feldolgozásból állt, és a csoport egyik legsikeresebb, legtöbbször játszott előadása lett.
Szabó Palócz Attila hamarosan elkezdett saját darabokat írni, s az Ifjúsági Kamaraszín hagyományai szerint a fiatalok saját maguk állították színpadra színműveiket. A hívására kapcsolódott be a munkába Péter Ferenc, aki már Szabó Palócz első darabjában, a Bíborszürke porfelhőben is játszott, majd ő maga is elkezdett színműveket írni. Komoly barátság alakult ki közöttük, így a későbbiekben Péter Ferenc darabjait (Guanóhegy, Akiért Szappho vezekel…) is Szabó Palócz állította színre. Kisebb-nagyobb sikereket már ekkoriban is elértek a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjén (Szabó Palóczot a Bíborszürke porfelhő, Péter Ferencet pedig az Akiért Szappho vezekel… szövegéért jutalmazták különdíjjal.) 1989-ben együtt felvételiztek az újvidéki Művészeti Akadémiára.
A Művészeti Akadémia hagyományai szerint az első két évben az egyetemi hallgatóknak tilos szerepet vállalniuk az intézmény keretein kívül, ezért ezekben az esztendőkben Szabó Palócz is csak a vizsgaelőadásokban játszott. A második év elvégzése után azonban már több szerepben is fellépett a szabadkai Népszínház nyári fesztiválján, és néhány évig a társulat állandó külsős tagja lett.
Mivel ez Vajdaságban már a délszláv háborúk miatti mozgósítások időszaka volt, több színész is elhagyta az országot. Szabó Palócz ekkor, még mindig egyetemistaként, kisegítő színészként egy beugrást (Légy jó mindhalálig) és egy kisebb szerepet (A nők iskolája) vállalt az Újvidéki Színházban is, amelynek több állandó tagja gyakorlatilag egyszerre kapta meg a behívóját és azonnal Magyarországra távozott.
Hivatalosan 1993. február 1-től lett a szabadkai Népszínház társulatának tagja. Mivel azonban nem tudott egyetérteni az igazgató, Ljubiša Ristić – és a direktor által a színház – politikai magatartásával, néhány hónapon belül távozott a társulattól. Szabó Palócz szavai szerint „ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Ljubiša Ristić magánszínházat akar csinálni a Milošević–Marković-házaspárnak”. Mint a Milošević-rezsim elszánt ellenfele, Szabó Palócz ebben nem kívánt részt venni, ezért Újvidékre távozott, ahol az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének külsős munkatársa lett, ahová egyébként 1992 óta tiszteletdíjasként már korábban is bedolgozott.
Habár időközben játszott és rendezett is különböző társulatoknál, a színházhoz majd csak 1999-ben tért vissza, amikor a szabadkai Gyermekszínház társulatának tagja lett. Itt nemcsak játszott, de szerzőként, drámaíróként is ő jegyzi a Mátyás király bolondja című produkciót, amelyet Rumi László rendezésében vitt színre a társulat.
A szabadkai Gyermekszínházból 2001 őszén távozott, amikor visszahívták a Képes Ifjúság című laphoz – amelynek időközben is folyamatosan a munkatársa, zenei rovatvezetője volt – fő- és felelős szerkesztőnek.
Magyarországra való áttelepülése után, 2008-ban még játszott Budapesten a Magyarországi Szerb Színházban egy szerepet, de később ez a kapcsolat megszakadt.
2014-től színészként – újságírói és szerkesztői munkája mellett – a budapesti Napkút Kiadó rendezvényein lép fel rendszeresen, verseket, prózarészleteket ad elő a könyves műhely köteteiből.
Fontosabb szerepei
1987 – Beszédes István: Szépenzengő pelikánmadár; rendezte: Beszédes István, Ifjúsági Kamaraszín, Zenta
1988 – Szabó Palócz Attila: Bíborszürke porfelhő; rendezte: Szabó Palócz Attila, Ifjúsági Kamaraszín, Zenta
1988 – Péter Ferenc: Guanóhegy; rendezte: Szabó Palócz Attila, Ifjúsági Kamaraszín, Zenta
1989 – Péter Ferenc: Akiért Szappho vezekel…; rendezte: Szabó Palócz Attila, Ifjúsági Kamaraszín, Zenta
1989 – Gyurkó László: Faustus doktor boldogságos pokoljárása; rendezte: Szabó Palócz Attila, Ifjúsági Kamaraszín, Zenta
1990 – Az álom; rendezte: Pataki László és Fischer-Várady Hajnalka, Művészeti Akadémia, Újvidék
1991 – Hubay Miklós: Mennyből egy angyal; rendezte: Pataki László és Fischer-Várady Hajnalka, Művészeti Akadémia, Újvidék
1991 – Hubay Miklós: Te, Imre, itt valami ketyeg…; rendezte: Pataki László és Fischer-Várady Hajnalka, Művészeti Akadémia, Újvidék
1991 – Alekszandr Szergejevics Puskin: Lakoma pestis idején; rendezte: Lálity István, Népszínház, Szabadka
1991 – Szabó Palócz Attila: Szeressétek Messalinát; rendezte: Szabó Palócz Attila, Monte Christo burning, Topolya
1991 – Danilo Kiš: Missa in A-minor (készült a Borisz Davidovics síremléke című elbeszélés motívumai nyomán); rendezte: Ljubiša Ristić, Népszínház, Szabadka
1991 – Danilo Kiš: Utazás Nicaraguába (készült a Kert, hamu című regény motívumai alapján); rendezte: Haris Pašović, Népszínház, Szabadka
1991 – Danilo Kiš: Csodatevő Simon (készült a Simon, a mágus című elbeszélés motívumai alapján); rendezte: Haris Pašović, Népszínház, Szabadka
1991 – Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig; rendezte: Halasi Imre, Újvidéki Színház, Újvidék
1992 – Václav Havel: Verniszázs; rendezte: Pataki László és Fischer-Várady Hajnalka, Művészeti Akadémia, Újvidék
1992 – Molière: A nők iskolája; rendezte: Babarczy László, Újvidéki Színház, Újvidék
1993 – Anton Pavlovics Csehov: Leánykérés; rendezte: Fischer-Várady Hajnalka, Művészeti Akadémia, Újvidék
1993 – Georg Büchner: Wozzeck; rendezte: Urbán András, Népszínház, Szabadka
1993 – Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor; rendezte: Alekszandr Tovsztonogov, Népszínház, Szabadka
1993 – Beszédes István – Szabó Palócz Attila – Varga Zoltán: Dzsem herceg utolsó halála; rendezte: Szabó Palócz Attila, Művészeti Akadémia, Újvidék
1994 – Jovan Hristić: Oresztész; rendezte: Kovács Attila, Művészeti Akadémia, Újvidék
1994 – William Shakespeare: Hamlet; rendezte: Urbán András, Népszínház, Szabadka
1994 – Szloboda Tibor, ifj.: A., rendezte: Szloboda Tibor, ifj., Zentai Színtársulat, Zenta
1994 – Szabó Palócz Attila: A meztelen Télapó; rendezte: Szabó Palócz Attila, Zentai Színtársulat, Zenta
1996 – Molnár Zoltán – Szabó Palócz Attila: Úgy és némiképp; rendezte: Molnár Zoltán és Szabó Palócz Attila, Művészeti Akadémia, Újvidék
1997 – Frank Wedekind: A tavasz ébredése; rendezte: Gergely László, Újvidéki Színház, Újvidék
1999 – Đorđe Lebović: Az ezredik éjszaka; rendezte: Molnár Zoltán, Eldugott Színház, Újvidék
1999 – Cristian Pepino: Kroki és barátai; rendezte: Đorđe Rusić, Gyermekszínház, Szabadka
1999 – Grimm fivérek: Az erdei házikó; rendezte: Hernyák György, Gyermekszínház, Szabadka
1999 – Petőfi Sándor: János vitéz; rendezte: Ádám Tamás, Gyermekszínház, Szabadka
2000 – Grimm fivérek: Hamupipőke; rendezte: Živomir Joković, Gyermekszínház, Szabadka
2000 – Miroslav Nastasijević: A szerelmes sárkány; rendezte: Boško Pištalo, Gyermekszínház, Szabadka
2000 – Weöres Sándor – Verebes Ernő: A holdbeli csónakos; rendezte: Hernyák György, Népszínház, Szabadka
2008 – Valentyin Petrovics Katajev: A kör négyszögesítése; rendezte: C. Nagy István, Magyarországi Szerb Színház, Budapest
Rendezései
1988 – Bíborszürke porfelhő; saját szövege alapján, Ifjúsági Kamaraszín, Zenta
1988 – Péter Ferenc: Guanóhegy, Ifjúsági Kamaraszín, Zenta