A 80 nap alatt a Föld körül (eredeti cím: Around the World in 80 Days) 1956-ban bemutatott amerikai kalandfilm, ami Jules Verne azonos című regényén alapul. A filmet Michael Anderson rendezte James Poe, John Farrow és S. J. Perelman forgatókönyvéből, a történet pedig egy angol úriemberről szól, aki francia inasával megpróbál megnyerni egy fogadást és 80 nap alatt körbeutazni a Földet. A főbb szereplők közt található Cantinflas, David Niven, Robert Newton és Shirley MacLaine.

A filmet az Amerikai Egyesült Államokban 1956. október 17-én mutatták be, először New Yorkban, majd december 22-én Los Angelesben. Magyarországon az MTV1 adta le először 1972. december 24-én, majd 1989. augusztus 18-án újra bemutatták, teljesen új szinkronnal.

Cselekménye Edward R. Murrow televíziós újságíró egy képernyőn megjelenő prológusban elmondja, hogy a történet Jules Verne Utazás a Holdba című könyvén alapul. A bevezetőben látható részlet Georges Méliès 1902-es Utazás a Holdba című filmjéből, valamint egy személyzet nélküli rakéta indítása és a Föld távolodó látványa.

1872-ben egy angol úriember, Phileas Fogg kijelenti, hogy képes nyolcvan nap alatt körbeutazni a világot. Kijelentését kétkedés fogadja, ezért 20 000 fontos fogadást köt négy klubtársával a Reform Klubban (mindegyikük 5 000 fonttal száll be), hogy pontosan aznap este 8:45-től számítva nyolcvan napon belül visszatér a klubba.

Fogg és leleményes francia inasa, Passepartout útnak indulnak, és bőkezűen költekeznek, hogy mindenhol gyorsabb haladásra ösztönözzék az embereket, így tartva a szoros gőzhajó-menetrendeket. Párizsba érve megtudják, hogy az Alpok alatt vezető alagutat eltorlaszolta egy omlás. A Thomas Cook ügynök, aki segít nekik, felajánlja, hogy kibérelhetik vagy megvásárolhatják a léghajóját. Fogg megveszi, és pezsgőt kortyolgatva átrepülnek az Alpok felett.

A szél azonban letéríti őket, és véletlenül Spanyolországban kötnek ki, ahol egy bárban asztalon táncoló flamenco-előadást látnak. Később Passepartout egy komikus bikaviadalba is keveredik. Ezután Brindisibe utaznak Olaszországba. Eközben Londonban egyre erősebb a gyanú, hogy Fogg ellopott 55 000 fontot a Bank of Englandtől, ezért a Scotland Yard Fix felügyelőt küldi a nyomába (Suezből indulva). Fix azonban csak akkor tartóztathatja le, ha megérkezik a letartóztatási parancs, így kénytelen várni a brit fennhatóság alatt álló kikötőkben.

Indiában Fogg és Passepartout megmentenek egy gyönyörű fiatal özvegyet, Aoudát, akit férje temetési máglyájára akartak kényszeríteni. Hármasban utaznak tovább Hongkongba, Jokohamába, San Franciscóba és a Vadnyugatra (ahol békés és félelmetes sziú törzsekkel is találkoznak). New Yorkba egy emberi erővel hajtott vasúti kocsin jutnak el, majd egy teherszállító gőzhajóra szállnak, amely Venezuelába tart – Fogg lefizeti a kapitányt, hogy inkább Anglia felé vegye az irányt. Ám a hajó kifogy a szénből az óceán közepén. Fogg megvásárolja a hajót, és utasítja a legénységet, hogy minden éghető anyagot – még a mentőcsónakokat is – dobjanak a kazánba.

Liverpoolba érkezve, éppen elég idővel ahhoz, hogy még Londonba érjen és megnyerje a fogadást, Foggot azonnal letartóztatja a kötelességtudó, ám tévedésben lévő Fix felügyelő.

A rendőrségen Fix szégyenkezve értesül róla, hogy az igazi tettest már elfogták Brightonban. Foggot felmentik, de már nincs elég ideje, hogy visszaérjen Londonba a határidő előtt, így mindent elveszített – kivéve Aouda szerelmét. Londonba visszatérve Fogg megkéri Passepartout-t, hogy szervezzen esküvőt másnapra, hétfőre. A megváltás akkor érkezik, amikor Passepartout döbbenten közli vele, hogy másnap valójában vasárnap lesz. Fogg ráébred, hogy kelet felé utazva, a Nap irányába haladva és átlépve a nemzetközi dátumválasztót, nyert egy napot. Így még éppen időben odaérhet a Reform Klubba, és megnyerheti a fogadást. Fogg berohan a klubba, és közvetlenül a 8:45-ös harangszó előtt érkezik meg. Passepartout és Aouda is megjelennek mögötte, nagy megdöbbenést keltve, hiszen nő még soha nem lépett be a Reform Klubba.

Szereplők Színész Szerep Magyar hang (1. szinkron) Magyar hang (2. szinkron) David Niven Phileas Fogg Somogyvári Rudolf Bács Ferenc Cantinflas Passepartout Bodrogi Gyula Máté Gábor Finlay Currie Mr. Stewart Zách János Simon György Robert Morley Ralph Gera Zoltán Bodor Tibor Ronald Squire Reform Klub tag Képessy József Basil Sydney Szabó Ottó Noël Coward Hesketh-Baggott Szokolay Ottó John Gielgud Mr. Foster Versényi László Trevor Howard Denis Fallentin Kautzky József Juhász Jácint Harcourt Williams Hinshaw Tyll Attila Martine Carol Turista Fernandel Francia kocsis Charles Boyer Monsieur Gasse Ráday Imre Bitskey Tibor Evelyn Keyes Kacér nő José Greco Flamenco táncos (eredeti nyelven) Luis Miguel Dominguín Torreádor Gilbert Roland Abdul Ahmed Matus György Cesar Romero Abdul Ahmed szolgája Szabó Ottó Bagó Bertalan Alan Mowbray Konzul Miklósy György Robert Newton Mr. Fix Horkai János Kern András Cedric Hardwicke Sir Francis Gromarty Somogyvári Pál Fillár István Melville Cooper Mr. Talley Perlaki István Reginald Denny Rendőrfőnök Kisfalussy Bálint Ronald Colman Vasúti tisztviselő Somogyvári Pál Robert Cabal Elefánt vezető Laklóth Aladár Shirley MacLaine Aouda hercegnő Balogh Emese Kováts Adél Charles Coburn Gőzhajó társaság tisztviselője Képessy József Pataki Jenő Peter Lorre Szolga Horváth Gyula Koroknay Géza George Raft Kidobó a mulatóban Botár Endre Red Skelton Részeg a mulatóban Marlene Dietrich Kurtizán Lukács Margit Faragó Vera John Carradine Proctor Stamp ezredes Szélyes Imre Frank Sinatra Zongorista a mulatóban (nem szólal meg) Buster Keaton Kalauz a vonaton Gyenge Árpád Pataki Imre Tom McCoy Amerikai lovassági ezredes Gelley Kornél Joe E. Brown Állomásfőnök Rátonyi Róbert Izsóf Vilmos Andy Devine Első tiszt a Henrietta gőzhajón Farkas Antal Edmund Lowe Gépész Victor McLaglen Kormányos Jack Oakie Kapitány Kovács János Beatrice Lillie Hittérítő Czigány Judit John Mills Kocsis Zenthe Ferenc Glynis Johns Iszogató hölgy Földesi Judit Hermione Gingold Soós Edit A. E. Matthews Klubtag Ronald Adam Walter Fitzgerald Frank Royde Walter Kingsford A Mongolia kapitánya Márkus Ferenc Philip Ahn Hongkongi polgár Kenderesi Tibor Horkai János Richard Loo Hongkongi kocsma főnöke Keye Luke Öreg ember a yokohama-i utazási irodánál Mike Mazurki Részeg a hongkongi kocsmában Michael Trubshawe Fogadó férfi a Lloyd`s-nál Richard Wattis Hunter felügyelő Kalocsay Miklós Imanos Williams Artista a japán cirkuszban Edward R. Murrow Előszó Tomanek Nándor Dózsa László

Díjak, jelölések Díj Kategória Jelölt Eredmény Oscar-díjNew York Times, Academy Awards. Legjobb film Mike Todd Legjobb rendező Michael Anderson Legjobb adaptált forgatókönyv James Poe, John Farrow, S. J. Perelman Legjobb látványtervezés – Színes film James W. Sullivan, Ken Adam, Ross Dowd Legjobb operatőr – Színes film Lionel Lindon Legjobb jelmeztervezés – Színes film Miles White Legjobb vágás Gene Ruggiero, Paul Weatherwax Legjobb eredeti filmzene Victor Young (posztumusz) Directors Guild of America-díj Legjobb filmrendezés Michael Anderson Golden Globe-díj Legjobb filmdráma Legjobb férfi főszereplő – zenés film vagy vígjáték Cantinflas Legjobb filmrendező Michael Anderson National Board of Review Awards Legjobb film Top 10 legjobb film New York Film Critics Circle Awards Legjobb film Legjobb forgatókönyv S.J. Perelman Photoplay Awards Különdíj Mike Todd Writers Guild of America-díj Legjobban megírt amerikai filmvígjáték James Poe, John Farrow, S.J. Perelman

Megjelenése és bevételek A film premierje 1956. október 17-én volt a New York Cityben lévő Rivoli Theaterben, ahol 15 hónapig teltházzal játszották. A filmet 102 héten át vetítették, összesen 1 564 alkalommal, összesen pedig 4,872,326 dollárt termelt.

A produkció 1957-ben hét hónapig vezette a Variety havi boc ofice toplistáját. By the time of Todd's death in a private plane crash, 18 months after the film had opened, it had grossed $33 million. 1958. novemberére a film világszinten 22 millió dolláros bevételt produkált, ebből 4,6 milliót a tengeren túlról.

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1956 filmjei Kategória:Amerikai kalandfilmek Kategória:Amerikai akcióvígjátékok Kategória:Bottal létrehozott filmcikkek Kategória:Párizsban játszódó filmek Kategória:San Franciscóban játszódó filmek Kategória:Jules Verne művei alapján készült filmek