A Grace – Monaco csillaga (eredeti cím: Grace of Monaco) 2014-es nemzetközi koprodukciós életrajzi filmdráma. A filmet Oliver Dahan rendezte Arash Amel forgatókönyve alapján, a zenéjét pedig Christopher Gunning szerezte. A film főszereplője Nicole Kidman, aki a címszereplő Grace Kelly-t alakítja, mellette feltűnik még a filmben Tim Roth, Frank Langella, Parker Posey és Milo Ventimiglia.

Bemutatója eredetileg 2013 novemberének végén, majd 2014. március 14-én lett volna, majd végül 2014. május 14-én láthatta először a közönség a 2014-es cannes-i fesztivál nyitófilmjeként. Ezután a filmet Olaszországban 2014. május 15-én, Belgiumban 2014. május 21-én, Magyarországon pedig 2014. május 22-én mutatták be. Az Amerikai Egyesült Államokban végül nem került mozikba a film, 2015. május 25-én lett bemutatva a Lifetime televízióadón.

Cselekménye A film Grace Kelly életét dolgozza fel, aki a huszadik század egyik tehetséges és sikeres színésznője volt. Aztán 1956-ban maga mögött hagyta az életet hogy feleségül menjen III. Rainar-hoz, Monaco hercegéhez. Ám a színésznőt nem feledték el Hollywoodban és 6 évvel később a legendás rendező, Alfred Hitchcock szeretné őt visszacsábítani. Egy szerepet ajánl neki a Marnie című filmben, ahol Sean Connery lenne partnere, ám ekkor férjének is szüksége lenne rá, ugyanis a francia államfő, Charles de Gaulle megpróbálja elszedni a városállam függetlenségét. A nő súlyos döntés elé kényszerül: vagy visszatér régi életébe, vagy férjével marad, és helyt áll Monaco egyik legnehezebb pillanatában.

Szereplők thumb|250px|Paz Vega és Nicole Kidman a 2014-es cannes-i fesztiválon. SzereplőSzínészMagyar hangGrace KellyNicole KidmanPápai ErikaRupert AllanMilo VentimigliaSeszták SzabolcsIII. Rainier hercegTim RothEpres AttilaMaria CallasPaz VegaNémeth BorbálaMadge Tivey-FauconParker PoseyKisfalvi KrisztinaFernando D'Aillieres grófDerek JacobiHarsányi GáborFrancis Tucker atyaFrank LangellaUjréti LászlóAntoinette hercegnőGeraldine SomervilleSpilák KláraJean-Charles ReyNicholas FarrellRosta SándorArisztotelész OnassziszRobert LindsayFazekas IstvánEmile PelletierOlivier RabourdinMegyeri JánosAlfred HitchcockRoger Ashton-GriffithsSzélyes ImreM. DelavenneYves JacquesGalbenisz TomaszCharles de GaulleAndré PenvernForgács GáborRobert McNamaraPhilip Delancy Emile CornetRon WebsterKatona ZoltánPhyllis BlumFlora NicholsonKiss Virág MagdolnaCaroline hercegnőCandela CottisBoldog EmeseAntoniette mostohaanyja Kassai IlonaMiss Paget, Grace Kelly franciatanáraSerpentine TeyssierKiss ErikaGrace Kelly anyja a telefonban ?Tímár Éva

Díjak és jelölések Díj Kategória Jelölt Eredmény Primetime Emmy-díj Legjobb tévéfilm Grace – Monaco csillaga Legjobb frizura (minisorozat vagy tévéfilm) Agathe Dupuis, Silvine Picard Screen Actors Guild-díj Legjobb színésznő (minisorozat vagy tévéfilm) Nicole Kidman

Jegyzetek

További információk

Kategória:2014 filmjei Kategória:Brit filmdrámák Kategória:Francia filmdrámák Kategória:The Weinstein Company-filmek Kategória:Monacóban játszódó filmek