A koreai irodalom a koreai nyelven vagy koreai személyek által írt irodalmi művek összességét jelenti. A művek kezdetben klasszikus kínai nyelven, majd koreai nyelven, de kínai írással, később pedig hangul írással születtek. A koreai irodalom tárgykörébe tartozónak tekintik az úgynevezett „szóbeli irodalomba” tartozó, szájról-szájra terjedő legendákat, énekeket, -műveket, a népi drámák körébe tartozó koreai bábjátékot vagy a maszkos táncokat is.

A három királyság korának irodalmában a meghatározó műfaj a volt. A -korban keletkeztek olyan történelemkönyvek, mint a és a . Számos buddhista dokumentum maradt fenn ebből a korból, például a . A 13. század végén megjelent a rövid és a hosszabb versforma. A -korban virágzott az irodalmi élet, népszerűek voltak a meséket, mondákat megörökítő elbeszélések, az állatmesék, a történelmi regények. Az első modern regényt írta 1917-ben. A japán megszállás alatt a modernizmus és a realizmus volt a meghatározó irányzat.

A koreai háborút követő időszak dél-koreai irodalmát a háború és következményei határozták meg. A korszak legfontosabb írói közé tartozik , , valamint . Az 1990-es évek új irodalmi trendeket teremtettek, előtérbe került az individualizmus. az évtized egyik legsikeresebb írónője.

Észak-Koreában a kettéválást követően az irodalom elsődleges szerepe a kommunizmus eszméjének terjesztése volt, jellemző volt a szocialista realizmus és a forradalmi romantika. Az 1960 utáni irodalom központi témája a dzsucse volt. Az 1990-es évek előtti időszakra jellemző a „szocialista éden”-megközelítés, ez a 2000-es években némiképp megváltozott.

A koreai irodalom a koreai hullámnak köszönhetően külföldön is egyre népszerűbb, 2011-ig több mint 1500 művet fordítottak le 34 nyelvre. Több regény, verseskötet és népmese megjelent magyarul is.

2018 és 2022 között 1,85 millió példányban keltek el koreai művek világszerte.

A koreai nyelv

thumb|250px|A hangul betűk kínai írású magyarázata a dokumentumban A koreai nyelv mintegy 77 millió ember anyanyelve, Észak-Korea, Dél-Korea, valamint Kína Jenpien Koreai Autonóm Prefektúrájának hivatalos nyelve. A koreai nyelvet hosszú időn át kínai írásjegyekkel írták, ezek elnevezése handzsa. Többféle rendszer is létezett, az idu írást (이두) már a 7. században használták kínai szövegek transzliterációjához. A -korban ezt követte a jóval fejlettebb (향찰) rendszer, melynek segítségével teljes mondatokat tettek koreaiul olvashatóvá a handzsa írásjegyek segítségével. Ezen felül létezett még a (구결) rendszer is, melyet kínai klasszikusok olvasásához használtak.

A 15. század óta létezik a ábécé, melyet kifejezetten a koreai nyelvre hoztak létre -kori tudósok, ám a konfucianizmus és a kínai kultúra befolyása miatt egészen 1945-ig nem nagyon használták. Az első hangullal írt, 1446-ban publikált dokumentum 1997-ben bekerült az UNESCO A világ emlékezete programjába. Ezeknek a nyelvi sajátosságoknak megfelelően a korai irodalom klasszikus kínai nyelven, majd koreai nyelven, de kínai írásjegyekkel íródott, a hangul bevezetését követően pedig hangullal írt művek is megjelentek, de a 20. századig a kínai írással írt művek domináltak.

A koreai nyelv nem egységes, regionális különbségek lépnek fel a dialektusokban, bár Dél-Koreában az írott irodalmi nyelv a szöuli dialektuson alapszik. Az észak-koreai és a dél-koreai változat között is számos különbség található, amióta a Koreai-félsziget két részre szakadt. Nem csak a kiejtés és az egyes szavak jelentése, valamint a dél-koreai nyelvváltozatban a nyugati, főleg angol nyelvterületről átvett szavak jelentik a különbséget, de nyelvtan és helyesírás tekintetében is különbözik a két országban beszélt és írott koreai nyelv.

A dél-koreai nyelvváltozat szókészletében mintegy 35%-ban találhatóak őshonos szavak, a szókincs további 60%-a sino-koreai (azaz koreanizált kínai) eredetű, 5% pedig külföldi (főképp angol és francia) jövevényszó. 1945 előtt ezek japán közvetítéssel, utána pedig közvetlenül kerültek át a koreai nyelvbe. A jövevényszavak becsült száma körül mozog, melynek 90%-a angol eredetű.

Története Korai irodalom

A szájhagyomány útján terjedő legendák eredete egészen a legkorábbi ismert időkig vezethető vissza. Ilyenek az egyes királyságok alapító legendái, például a koreai nép atyjaként emlegetett legendája, melynek legkorábbi ismert verzióját a jegyezte le szerzetes, aki a kínai t (魏書, „ könyve”) használta fel forrásként, így nem tudható, mennyire autentikus a lejegyzés. Ugyanígy lejegyzéséből ismerni csupán , uralkodójának mondáját, mivel a korszakból egyetlen írásos emlék sem maradt fenn.

Az első lejegyzett koreai verset királynak tulajdonítják i. e. 17-ből, mely a (황조가, 黃鳥歌; „Sárgarigók”) címet viseli, azonban történészek egyetértenek abban, hogy nagy valószínűséggel nem ő költötte, hanem egyszerű népi költemény.

翩翩黃鳥 편편황조 Röpködő sárgarigók,雌雄相依 자웅상의 férfi és nő, szerelemmel telve.念我之獨 염아지독 Magányomban én誰其與歸 수기여귀 ugyan kivel megyek haza?

A három királyság és az Egyesített Silla kora thumb|200px| A három királyságként emlegetett Silla, és , valamint az őket követő Egyesített Silla korának irodalmában a meghatározó műfaj a (향가) volt, melyet népdalként lehetne leginkább definiálni. A kínaiak már elég korán feljegyezték, hogy a koreaiak szeretnek táncolni és énekelni, olyan kötetekben, mint a (三國志, „A három királyság története”, 3. század) vagy a (後漢書, „A kései Han-dinasztia könyve”, 5. század). A kínaiakat meglepte, hogy a koreai államokban mennyire gyakran tartanak táncos-zenés ünnepeket, sámánisztikus rituálékat. A 7. századtól az idu írás bevezetésével a korábban szájhagyomány útján terjedő dalokat le is jegyezték. A 9. század végén (삼대목, 三代目) címmel gyűjtemény is készült Sillában, azonban a 13. századi mongol invázió idején sok más feljegyzéssel együtt ez is elpusztult. Mára csupán néhány korabeli maradt fenn. Az első dal, amit kínai írással lejegyzetek, még a -korszakból származik, a címe , azaz „ éneke”, mellyel valószínűleg királyért imádkoztak.

A kínai hatás nem csak az írásjegyek használatában mutatkozott meg, de kínai hagyományok szerint történt az egyes államok történelmének feljegyzése is. Számos óriás kőfaragvány született ebben a korszakban, melyekre neves személyek, királyok tetteit vésték fel, szintén kínaiul. A konfucianizmus és a buddhizmus terjedése az irodalmi témaválasztást is befolyásolni kezdte. Akárcsak a politikai életben, az irodalom és a művészetek területén is Silla volt a vezető állam a térségben, és bár valószínűleg a másik két államnak is voltak saját dalai, költeményei, ezek írásos emléke nem található. A fennmaradt sillai -költeményekre nagy hatással volt a buddhizmus és számos szól a , az állam elit lovagjainak hőstetteiről.

Az Egyesített Silla korban több kiemelkedő íróról is tudomása van az irodalomtörténetnek. Egyikük (설총), a (화왕계, 花王戒; „Intelem a Virágok Királyának”) című példázat szerzője, valamint a Tang-kori Kínában tanult (최치원), aki kínai nyelven írt költeményeket.

Az utókorra fennmaradt :

(서동요, c. 600) (혜성가, 594) (풍요, c. 635) (원왕생가, c. 661–681) (모죽지랑가, c. 692–702) (헌화가, c. 702–737) (원가, 737) (도솔가, 760) (제망매가, c. 742–765) Anminga (안민가, 765) (찬기파랑가, c. 742–765) (도천수관음가, c. 762–765) (우적가, c. 785–798) (처용가, 879) (보현십원가, 923–973)

-kori irodalom bélyegkép|250px|A Szamguk jusza 1013-ban megkezdődött állam történelmének összefoglalása, kiadtak egy 36 kötetes történelemkönyvet, ez azonban a kitaj támadás következtében megsemmisült. A fennmaradt kiadványok közül a kora koreai történelem kutatásában az 1145-ben kiadott (삼국사기, „A három királyság története”) és az 1285-ben kiadott (삼국유사, „A három királyság emlékezete”) játszik fontos szerepet. 1234-ben kiadták (최윤의) korábban összegyűjtött 50 kötetes könyvét, a t (상정고금예문, „A múlt és a jelen szokásainak részletes leírása”). (이규보) (동명왕편, „Tongmjong király legendája”) című művéből alapításának legendája ismerhető meg. A (가락국기) () állam legendáit és történeteit gyűjtötte össze. A (신라수이전, „Bizarr sillai történetek”) természetfeletti legendákat örökített meg a Silla korból. Számos buddhista szöveg, könyv keletkezett ebben az időben, beleértve például a t.

A kínai befolyásnak köszönhetően nagy népszerűségnek örvendtek a kínai költők, mint például vagy . A koreai költők is írtak kínai stílusú verseket, ezek neve hansi (한시). A 13. század végén megjelent a rövid (시조) versforma, valamint a hosszabb (창가), de a (가사) is a -korban keletkezhetett. Gyakori téma volt az őszintén kifejezett szerelem, ez élesen elüt például a sillai irodalmi tradícióktól és a ek is írtak verseket. A kor kiváló konfucianista tudósai, mint (최충) vagy (최승로) költeményeket és prózát is írtak.

Királyi parancsra elkezdték a nép által mesélt történeteket gyűjteni, és számos kiváló író és költő népszerűsítette a -irodalmat (패관), illetve írt maga is ilyen népies jellegű történeteket. A kor kiválóságai közé tartoztak a (중림고회, „A bambuszerdő bölcsei”) tagjai, többek között (이인로), (임춘) és (이규보). A társaság irodalomkritikával is foglalkozott. Népszerűek lettek a különféle tárgyakat (papír, pénz) és állatokat (teknős, ebihal) megszemélyesítő allegorikus történetek, például (이곡) (죽부인전, „Bambusz asszony története”) című műve. Ugyancsak elterjedt az életrajzok írása, különösen olyan személyeké, akiket életükben nem becsültek meg a munkásságukért.

A -korban írt dalokat a későbbi korokban vulgárisnak találták, nagy részüket ezért inkább nem jegyezték le, vagy ha le is jegyezték, feltehetően cenzúrázták. Összesen 33 olyan dal maradt fenn így, amelynek szövege ismert, jó részük a (고려사, „ története”), az (악학궤범, „Zenei kánon”), az (악장가사, „Dalszövegek zenére”) valamint a (시용향악보, „Koreai dalok jegyzéke”) című -kori gyűjteményekből származik. További 39 dalnak csupán a címe ismert. A daloknak két reprezentatív típusa különíthető el: a és a , az előbbi jellegzetes ismétlődő refrénnel rendelkezik, ami sokszor csupán hangutánzó szavakból áll és zenei kísérettel adták elő; a másikban pedig a (경기 어떠하니잇고) kifejezés ismétlődik minden versszak negyedik és hatodik sorában.

-kori irodalom

A -kori irodalmi életet a elit, a tudós-dzsentri réteg uralta, akiktől elvárt volt, hogy értsenek a költészethez, az irodalomhoz. Az írott irodalmi nyelv a kínai íráson alapuló handzsa rendszert használta, amellyel a koreai nyelvet ültették át kínai írásjegyekre, vagy pedig kínai nyelven íródtak a művek. A koreai nyelvet leképező önálló hangul ábécé bevezetése a 15. században nem hozott nagy változást, mivel az elit réteg a kínai írást presztízskérdésnek tekintette, a hangult jobbára a nők használták, majd később fokozatosan a populáris irodalom írásává fejlődött, az irodalmi művek többsége azonban továbbra is handzsával íródott.

A tudós-dzsentri réteg szinte minden tagja foglalkozott költészettel, a legnépszerűbb műfaj a volt, amely rím nélküli háromsoros költemény, és amelyet a -időkben még (단가) néven ismerték. A koreai nyelv kötött szórendje miatt a szóvégi rímek helyett inkább alliterációt használtak. az igen művelt ek is írtak, közülük a legismertebb , akinek nyolc kínai nyelvű verse maradt fenn. A műfaj egyik legnagyobb mesterének (윤선도) költőt tartják, aki meghonosította a hosszabb lélegzetvételű változatot.

A másik népszerű műfaj a volt, mely hosszabb, mint a , és sokszor a természet szépségéről szól. Művelői közé tartozott például (정철) (1537–1594) és (허난설헌) (1563–1585), a kor egyik prominens költőnője, akinek a társadalmi konvenciókat kellett legyőznie, amelyek szkeptikusan viszonyultak a nők irodalmi tehetségéhez. A gyakorta hangullal íródott, így a köznép körében igen kedvelt volt.

A Silhak („gyakorlati tudás”) mozgalom tagjai, akik a hagyományos, elméleti tanulás helyett a praktikus tanulást népszerűsítették, a népszerű irodalomhoz is hozzájárultak, méghozzá hangullal írt művekkel. Nem csak költeményeket és szépirodalmi műveket hoztak létre így, de tudományos munkákat és filozófiai elemzéseket is. thumb|250px|A egyik régi kiadásának borítója